A Magyar Tudományos Akadémia 199., 2025. május 7-én tartott közgyűlésén a levelező tagok sorába választották a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai közül Mikó Árpád művészettörténészt, Pálffy Géza történészt és Vida Tivadar régészt.
Az Akadémikusok Gyűlése a közös akadémiai jelöltlistára felkerült 136 kutató közül választotta meg az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. Mikó Árpád, Pálffy Géza és Vida Tivadar az MTA II. Filozófiai és Történettudományok Osztályának levelező tagjai lettek.
Fotó: MTA/Szigeti Tamás
Mikó Árpád 1959-ben született Budapesten. 2013 óta az MTA doktora. A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos tanácsadója, 2016–2024 között igazgatója. Szakterülete a magyarországi reneszánsz művészet, síremlékművészet, muzeológia és gyűjteménytörténet.
A magyarországi reneszánsz művészet hosszú ideje legjelentősebb kutatója, aki a 15–18. század vizsgálatait a legszélesebb kultúrtörténeti összefüggések feltárásával végzi, köszönhetően az ókori antikvitás egésze – a hazai művészettörténészek köreiben ma páratlan – nyelvi és irodalmi ismeretének, a humanizmus áramlatai és személyiségei beható tanulmányozásának. A magyarországi reneszánszról Balogh Jolán alkotta szintézis számos elemének újragondolása útján mára egy sokrétűbb, gazdagabb összképet alkotott, amelyet A reneszánsz művészet Magyarországon című akadémiai doktori értekezésében (2013) dolgozott ki, és amely a művészettörténeti kézikönyvsorozat lényegében elkészült reneszánsz kötetében nyer még részletesebb kifejtést. A 15–17. századi magyarországi reneszánsz könyvkultúra és miniatúrafestészet köreiből válogatott tanulmányai 2023-ban két kötetben jelentek meg. A Magyar Nemzeti Galériában részben rendezőtársakkal olyan emblematikus kiállításokat hívott életre, mint a művészetföldrajzi kutatásokat elindító Pannonia Regia (1994), a történelmi múlt és művészet kapcsolatai ezer évének szentelt Történelem – kép (2000), az interdiszciplináris gyűjteménytörténeti vizsgálatok etalonjának számító Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei (2002), a reneszánsz korábban kevesebb figyelmet kapott késői fázisait bemutató Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon, 16–17. század (2008). 1998-tól a Művészettörténeti Értesítő folyóirat társ-, 2015-től főszerkesztője.
Pálffy Géza Veszprémben született 1971-ben. 2010 óta az MTA doktora. Történész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, Lendület kutatócsoport-vezető. Szűkebb szakterülete a kora újkor története.
Szakterülete legjelentősebb jelenkori kutatóinak egyike. Hadtörténeti kutatásai bizonyították, hogy a 16–17. századi törökellenes határvédelmi rendszer a végvidéki és kerületi főkapitányságok egymást kiegészítő működésén alapult. Igazolta, hogy a 16. században továbbra is létezett – mind intézményeiben, mind eszmetörténeti jelenségként – a Szent István-i magyar állam. Újraértelmezte a kora újkori Habsburg–magyar viszonyt, bizonyítva, hogy a magyar rendek és a Habsburg-dinasztia kapcsolatait a kölcsönös egymásrautaltságon alapuló kompromisszumrendszerek jellemezték, melyekben a sikeres centralizáció és az erős rendi intézmények, valamint a dinasztia iránti lojalitás és a magyar hazafiság nem zárták ki egymást (The Kingdom of Hungary and the Habsburg Monarchy in the Sixteenth Century. Columbia University Press, 2009). A teljes korszak történetét nyújtja újabb monográfiájában (Hungary between Two Empires 1526–1711. Indiana University Press, 2021). 2012 óta vezeti a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportot, melynek a dinasztikus és a nemzeti reprezentáció történetére koncentráló tevékenysége jelentős mértékben bővítette a kérdéskörhöz kapcsolódó kulturális örökség emlékeit mind az írott, mind a tárgyi források terén. Munkásságának számokkal kifejezhető eredményei kiemelkedőnek számítanak szakterületén. A tudományos közélet aktív szereplője, több mint másfél évtizede vesz részt a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek munkájában. Számos tudományos díj birtokosa.
Vida Tivadar Celldömölkön született 1962-ben. 2019 óta az MTA doktora. 2018 óta az ELTE Régészettudományi Intézetének intézetigazgatója, a HUN-REN BTK Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, Közép-Európa kora középkorának nemzetközileg vezető régész kutatója.
Az Archaeologiai Értesítő főszerkesztője, alapítója és társszerkesztője hazai népvándorlás kori leletkorpuszoknak, tagja vezető nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottságának. Nemzetközi projektek résztvevője (Foreigners in Early Medieval Europe, Keszthely-Projekt) és irányítója (szóládi langobárd temető, OTKA–DFG bioarcheológiai vizsgálatok). A HistoGenes-ERC-Synergy Grant kutatási program egyik Principal Investigatora. Ebben 8 ország 100 kutatója vesz részt, 6000 egyén biológiai hátterét, társadalmi és földrajzi mobilitását vizsgálják, már eddig is rendkívüli történeti kihatású következtetések születtek; Közép-Európa kora középkori régészetében Vida Tivadar megkerülhetetlen tényezővé vált. Kezdetben az avar kor eurázsiai kapcsolatrendszerét kutatta, döntő módon járult hozzá az avarok eredetéről 300 éve folyó vitához. Th. Völlinggel feldolgozta az addig ismeretlen olümpiai szláv leletanyagot, hatalmas adatgyűjtéssel monográfiát készített az avar kori kerámiáról, sajtó alatt van az 1600 síros budakalászi avar temető feldolgozása. Nemzetközileg kiemelkedő jelentőségűek a budakalászi bizánci korsóról írott könyvei. Az MTMT szerint 229 tudományos munkája van, 5 monográfiát írt, 10-et szerkesztett. H-indexe többes független idézettségből (történelem) 27, i10 indexe 44; független hivatkozásainak száma 3059.
Az akadémikusokról és az akadémikusválasztásról itt olvashat további részleteket.
A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben megválasztott tagjait részletesen bemutató kiadvány ide kattintva olvasható.
A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben megválasztott tagjainak listája elérhető itt.
