2021. február 3-án a BTK Filozófiai Intézet online szemináriumának keretében Bárány Tibor, a BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója tartott előadást Mondjam vagy mutassam? Társalgási implikatúra és explicit vizuális tartalom a képi kommunikációban címmel.
Az előadás összefoglalója:
Manapság a hétköznapi társalgásaink nyelvi üzenetváltás mellett digitális képek „cseréjéből” állnak. Fotók küldésével idézzük fel a közös emlékeinket, számolunk be a pillanatnyi helyzetünkről, vagy éppen egyeztetjük egy vacsorameghívás részleteit; és mindehhez adott esetben szóbeli vagy írott „kísérőszövegre” sincs szükségünk. (Természetesen az ún. „digitális forradalom” előtt is kommunikáltunk képek segítségével, ám ahhoz, hogy a vizuális reprezentációk a társalgás mindennapos, könnyen elérhető eszközévé váljanak, a technológiai környezet átalakulására volt szükség.) Ezekben a – tisztán vizuális vagy multimodális – kommunikációs szituációkban képi eszközökkel tartalmat fejezünk ki, és ezt a tartalmat valamilyen illokúciós erővel vezetjük elő; azaz képi kommunikációs aktusokat hajtunk végre.
Előadásom fő kérdése a következő: vajon a nyelvi megnyilatkozások működésének modellezésére kidolgozott pragmatikai elemzések központi fogalmait – konvencionális jelentés, szó szerinti jelentés, beszélői jelentés, kimondott tartalom [what is said] és implikált tartalom stb. – alkalmazhatjuk-e, és ha igen, milyen módosításokkal alkalmazhatjuk a képi megnyilatkozások eseteire? A kortárs analitikus filozófusok többsége úgy gondolja, hogy a képi reprezentációk legalább két tekintetben lényegileg különböznek a nyelvi reprezentációktól: a képeknek nincsen szintaktikai szerkezete, és a reprezentációs viszony létrejötte legalább részben a kép tartalma és tárgya közötti vizuális hasonlóságon alapul. Ha ezt a két tézist elfogadjuk, hogyan tudunk számot adni a konvencionálisan kódolt és a társalgási kontextus hozzájárulásaként előállt jelentésmozzanatok viszonyáról a képi kommunikáció során?
Előadásomban a mellett fogok érvelni, hogy a „képi társalgás” pragmatikai elméletének az analitikus nyelvfilozófusok által bevezetett fogalmi megkülönböztetésekre kell támaszkodnia. (Ez nem újdonság: David Novitz és Søren Kjørup már az 1970-es évek végén kísérletet tett rá, hogy a korai beszédaktus-elmélet kategóriáit felhasználva megalkossa a képi aktusok elméletét. A kutatások a későbbiekben megszakadtak, és szisztematikus formában a mai napig nem éledtek újra.) Mi több, úgy gondolom, hogy a képi kommunikációs aktusok vizsgálata – különös tekintettel a társalgási kontextushoz kötődő ismeretek szerepére a megnyilatkozások megértésében – a nyelvi kommunikáció természetét is megvilágíthatja.
A következőket fogom állítani. (i) A képi társalgás jelenségeinek értelmezéséhez elengedhetetlenül szükségünk van a kimondott tartalom [what is said] mintájára megalkotott „megmutatott tartalom” [what is shown] és az implikált tartalom megkülönböztetésére. Jóllehet (ii) a képi szintaxis hiánya miatt a képek önmagukban valóban nem képesek propozíciókat kifejezni, (iii) a „megmutatott tartalom” fogalmának bevezetéséhez nem kell valamiféle kontextusfüggetlen, kompozicionális képi jelentés létezését feltételeznünk. (Mint ahogyan a radikális kontextualista nyelvfilozófusok szerint a nyelvi esetben sem: a megnyilatkozás kimondott tartalma jelentős részben nyelvi megszorításoktól függetlenül, a tágan értett társalgási kontextus hozzájárulása révén válik a közvetített tartalom részévé, a konvencionálisan kódolt szemantikai tartalom pedig nem propozicionális természetű.) Ennek megfelelően (iv) a társalgási implikatúra fogalma szintén nem támaszkodik a kontextusfüggetlen propozicionális típusjelentés fogalmára – sem a nyelvi, sem a képi esetben.
Az előadásról készült felvétel megtekinthető itt:
