Megjelent a „Confinia et horizontes” sorozat első kötete
A „Confinia et horizontes” című kiadvány a Német Régészeti Intézet frankfurti Römisch-Germanische Kommission (DAI RGK) új sorozata, melynek célja a legújabb őskori (újkőkori és bronzkori) kutatások eredményeinek bemutatása. Az új sorozat megnevezése latin és görög kifejezések ötvözésével hívja fel a figyelmet a határok és határrégiók átjárhatóságára, a kapcsolatok, a tudás, az ismeretek átadása, valamint a csere és kereskedelem által új távlatokat nyitó és teremtő jellegére. Az egyes kötetek a DAI RGK és nemzetközi partnerintézményei tudományos együttműködéseiben megvalósuló interdiszciplináris kutatásokat mutatják be a jövőben.
A sorozat első kötete, Bánffy Eszter, a DAI RGK igazgatója, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet tudományos tanácsadója szerkesztésében, az elmúlt évtizedekben végzett Duna-menti újkőkori kutatásaink új eredményeivel ismertetik meg az Olvasót. A „The Environmental History of the Prehistoric Sárköz Region in Southern Hungary”című kötet négy tanulmányában, a Duna-menti Sárköz régió átfogó régészeti, környezettörténeti, hidrológiai, archeobotanikai elemzéseit ismerhetjük meg Alsónyék, Tolna-Mözs, valamint Fajsz-Kovácshalom, Fajsz-Garadomb őskori lelőhelyek és környezetük vizsgálata által.
A kutatásokban munkatársaink közül Marton Tibor, Oross Krisztián, Osztás Anett, Serlegi Gábor és Sümegi Pál vettek részt. Emellett Serlegi Gábor, egy szintén a kötetben található dolgozatában, bepillantást nyerhetünk a Balaton déli partjának vízszintváltozásokkal kísért régészeti történetébe.
Régészként Zalalövőtől San Potito di Ovindoli-ig – Beszélgetés Redő Ferenccel
Redő Ferenc, a Régészeti Intézet volt igazgatóhelyettese ugyan hivatalosan már nyugállományba vonult, mégis sokszor hívják Zala megyébe konzulensnek, előadónak, sőt numizmatikai szakértőnek is. Nemrég egy bagodi régészeti feltáráson vett részt, a Göcseji Múzeum felkérésére tanácsadóként.
„1973-ban mint az ELTE régészet szakos végzős hallgatója jártam először Zalalövőn. Néhány csoporttársammal és tanárunkkal, Mócsy András professzorral kezdtünk ott egy tervezett ásatást. Ennek oka az volt, hogy a Borostyánkő út térképén volt egy „fehér folt”, vagyis egy hiányzó település a szlovéniai Ptuj (Poetovio) és Szombathely (Savaria) között. Márpedig ha a híres római útvonalat megfigyeljük, akkor jól látszik, hogy nagyjából 50 kilométerenként építettek egy nagyobb várost. Ptuj és Szombathely viszont 150 kilométerre van egymástól. Valaminek tehát még lennie kellett ezen a magyarországi szakaszon.”
Így kezdődött egy több évtizedes történet, melynek részleteiről, többek között a zalalövői kezdetekről, Salla „kirajzolódásáról” és a régészeti munka szellemiségéről legutóbb a Zala megyei hírportál, a zaol.hu oldalán megjelent riportban beszélt Redő Ferenc.
Az őskorkutatás egyik modern irányzata a sírokból feltárt emberi maradványok komplex biorégészeti vizsgálata, amelyet számos hazai és nemzetközi támogatással futó projekt keretein belül végeznek. A magyarországi bronzkori (Kr.e. 2600/2500–800) népességek anyagi kultúráját és biológiai maradványait együtt elemző projektekben fontos, hogy a tudományos feldolgozás során „arcot is adhassunk” a bronzkorban élt embereknek.
A Határtalan Régészet 2020. évf. 3. számának hasábjain megjelent tanulmányban az első magyarországi bronzkori arcrekonstrukció elkészítésének részleteit, és hasonló korú eurázsiai temetkezések alapján készült művészi arcrekonstrukciókat mutatnak be a Magyar Természettudományi Múzeum, az ELTE Embertani Tanszék, az ELTE Régészettudományi Intézet és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet munkatársai.
