Bartok koszoruzas 0Szeptember 26-án délelőtt 10 órakor hagyományos megemlékezésre került sor Bartók Béla síremlékénél a Farkasréti temetőben. Az évente kétszer, a zeneszerző születésnapján, március 25-én és halála napján, szeptember 26-án rendszeresen megtartott megemlékezést a Zeneakadémia, illetve a Bartók–Pásztory Alapítvány szervezi.

A mostani megemlékezésen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviseletében Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes és Devich János professor emeritus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a hozzá tartozó Zenetudományi Intézet, illetve a Bartók Archívum képviseletében Fodor Pál mb. főigazgató, Richter Pál mb. igazgató és Vikárius László osztályvezető, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúját a síron. A hagyománynak megfelelő rövid megemlékező műsorban a „Konzi” diákjai énekeltek s olvastak fel részleteket Kodály Zoltán „A folklorista Bartók” című írásából.

 

Bartok koszoruzas 1Fotó: Kende LucaBartok koszoruzas 3