A BTK Történettudományi Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára közös kiadásában, a „Lendület” Szent Korona projekt keretében megjelent az Amikor Sopronra figyelt Európa. Az 1625. évi soproni koronázó országgyűlés című tanulmánykötet. Az 568 oldalas kiadványt Dominkovits Péter, a Soproni Levéltár igazgatója, Katona Csaba, a BTK kommunikációs referense, illetve a BTK TTI tudományos munkatársa és Pálffy Géza, a Kutatócsoport vezetője szerkesztette. A Péter Katalin emléke előtt tisztelgő kötet címnegyede itt, tartalomjegyzéke itt, szerkesztői előszava itt olvasható, borítója pedig itt tekinthető meg.
A Kutatócsoport 23. kiadványaként a Soproni Levéltár sorozatában (Annales Archivi Soproniensis No. 2.) napvilágot látott könyv szervesen folytatja a kutatói teamnek az 1622 nyári soproni koronázódiétáról 2014-ben megjelent tanulmánykötetét. A magyar és nemzetközi történetírás korábbi eredményeire, valamint bécsi, brüsszeli, budapesti, Kárpát-medencebeli, római és spanyolországi levéltárakban végzett szisztematikus kutatásokra építve a friss tanulmánykötet ezúttal is interdiszciplináris keretekben (politika-, rendiség-, diplomácia-, egyház-, város-, művészet- és pénztörténet) járja körül a témát.
Pálffy Géza átfogó bevezetője elsősorban a bécsi udvar és a magyar rendek kapcsolatrendszerére koncentrál, és az eddigi legteljesebb forrásanyag segítségével próbál bepillantani a nádor- és királyválasztás kulisszái mögé, elsőként közölve a diéta kronológiáját és vizsgálva III. Ferdinánd december 8-i koronázási ceremóniáját a szimbolikus politika nézőpontjából, miközben többször veti egybe az 1622. és 1625. évi eseményeket, valamint azok nyerteseit és veszteseit.
Molnár Antal és Martí Tibor tanulmányai és gazdag forrásközleményei nem csupán a diplomáciatörténet területére kalauzolják el az olvasót. Segítségükkel a magyar historiográfiában első ízben nyerhetünk részletes betekintést egyfelől egy pápai diplomata, Carlo Caraffa bécsi nuncius történetírói műhelyébe és munkamódszerébe, másfelől Francisco de Moncada, Ossona gróf bécsi spanyol követ Magyarországot érintő politikai törekvéseibe, itteni meghatározó kapcsolataiba és a diéta alatti kiemelkedő szerepébe. Elsősorban e diplomatáknak köszönhető, hogy Sopron nevét hosszú időre megtanulta Európa, hiszen a kora újkorban alig volt olyan magyar országgyűlés, amelynek eseményeit – elsősorban a főherceg várt koronázása miatt – ennyire konkrétan befolyásolta volna a Habsburg-dinasztia spanyol és osztrák ágának viszonya.
Monostori Tibor forrásközlése ugyanakkor kiválóan jelzi, hogy a jövőben a Spanyol-Németalföld és Közép-Európa közötti diplomáciai kapcsolatok vizsgálata jelentős felfedezésekkel gazdagíthatja a Magyar Királyság históriáját, jelen esetben egy Brüsszelben feltárt, spanyol nyelvű, ismeretlen beszámolóval a koronázásról.
A kötet írásainak másik fele ugyancsak különleges aspektusokból tekint az 1625 végi nyugat-dunántúli eseményekre. Olyan témaköröket vizsgálnak, amelyeket a parlamenttörténeti kutatások ritkábban érintenek. Közülük úgymond klasszikus várostörténeti elemzésnek Dominkovits Péter tanulmánya számít, amely Sopron szabad királyi város vezetése és gazdálkodása szemszögéből mutatja be az országgyűlés által a diéta helyszíne számára jelentett kihívásokat és lehetőségeket.
Buzási Enikő széles körű művészettörténeti áttekintése III. Ferdinánd soproni koronázási portréja (a flamand származású firenzei udvari arcképfestő, Justus Sustermans hatalmas szerencsével fennmaradt és 1992 óta a Magyar Nemzeti Galériában őrzött alkotása) segítségével tekinti át a protokolláris magyar viselet reprezentációs szerepét a Habsburg királyok uralkodói reprezentációjában, elsősorban a 17. századi eleji koronázásokon. Mindeközben az írás gazdag képanyagával még a Szent Korona ábrázolástörténetéhez is alapvető újdonságokkal szolgál.
Buza János dolgozata ugyanakkor összeköti a 2014. évi kötetet a jelenlegivel, hiszen a diéták kapcsán ritkán elemzett pénztörténet szemszögéből mutatja be – az 1622. és 1625. évi országgyűlések kontextusában – ezen időszak pénzforgalmát és pénzértékviszonyait, illetve határozza meg a korabeli pénzrontás legfőbb korszakait és jelenségeit.
Végül Kádár Zsófia vaskos munkája több szempontból már a jövőbe tekint: a jezsuiták elsőként 1625-ben Sopronban felmerült országrendiségének hosszú távú, egészen a 18. század elejéig kitekintő részletes feltárásával érzékletesen igazolja, mennyi fehér folt tüntethető el napjainkban. Ám azt is jelzi, hogy mindehhez az út – különböző tudományterületek módszereinek bevonásával – gyakran olyan forrásegyütteseken át vezethet, amelyekről a hazai parlamentarizmus kutatása ez ideig szinte teljesen megfeledkezett.
A Szent Korona Kutatócsoport munkájának eredményeként megjelent kötet összességében újabb meghatározó hozzájárulás a 17. századi Magyar Királyság históriájának újrafelfedezéséhez, a Habsburg–magyar viszony új szemléletű értékeléséhez, de még a Szent Koronára, Pázmány Péterre és Esterházy Miklósra vonatkozó kutatásokhoz is.
