Az Etnokultúra 29. adásának Balogh Balázs, a HUN-REN Bölcsészettduományi Kutatóközpont főigazgatója, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet igazgatója és tudományos főmunkatársa, valamint Fülemile Ágnes, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa és a Történeti Néprajzi Osztály vezetője volt a vendége. A műsorban nemrég megjelent kötetük apropóján beszélgettek kalotaszegi kutatásukról.
A szerzőpáros Történeti idő és jelenlét Kalotaszegen címmel 2023-ban megjelent könyve egy húsz évvel ezelőtti kötet elmélyítése, továbbgondolása. Immár hazajáró kalotaszegiként a kutatók az identitásrégió belső kapcsolatrendszerét, az etnikus konfliktusokat és a társadalomtörténeti kontextusokat vizsgálták, többek közt arra is választ keresve, hogy miként vált Kalotaszeg a magyar népművészet emblematikus tájává. A beszélgetés során a kutatók kiemelték az involválódó és empatikus vizsgálat fontosságát, melynek révén olyan problémák kerülnek előtérbe, amivel másképp lehet megközelíteni, értelmezni a tudományos kutatásban és a közvélekedésben egyaránt túlkutatottnak tekintett tájat, valamint lehetővé teszi a nehéz, bizalmi viszonyt igénylő témák – mint például a maroknyi magyar közösségek felmorzsolódása, a kollektív traumák fájdalma – megragadását is.
A beszélgetés ide kattintva megtekinthető.
Stáblista:
- Narrátor: Dányi Krisztián,
- Arculat: Minax Média,
- Grafikus: Ribarics Richárd,
- Hangmérnök: Hancsics Norbert és Horváth Ádám,
- Asszisztens: Szabó János,
- Gyártásvezető: Joó Ádám,
- Vágó: Czirbusz Nándor,
- Operatőr: Fuchs Richárd és Pénzes Attila,
- Szerkesztő, főszerkesztő: Major Eszter Anna,
- Rendező, művészeti vezető: Petőcz Tamás,
- Supervisor: Berényi Marianna,
- Producer: Tóth Erzsébet
Az adást a Néprajzi Múzeum megrendelésére a Ragyogó Évezred Produkció készítette.