A Filozófiai Intézet kutatójának, Gángó Gábornak Lukács György Tanácsköztársaságban betöltött szerepéről jelent meg német nyelvű publikációja az Ungarn-Jahrbuch 35. számában. A tanulmány alapjául Gángó Gábor a „…minden édenek neve vad poklokat bűvöl”. A Magyarországi Tanácsköztársaság című az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár által 2019. szeptember 11-12. között megrendezett konferencián tartott előadása szolgált.
Gángó Gábor György Lukács in der Ungarischen Räterepublik című 2020 júliusában megjelent tanulmányában Lukács György 1919-es politikai tevékenységének racionálisan és történetileg értelmezhető motívumait kísérli megérteni, emellett írásában kapcsolatot teremt Lukács György tettei és a velük egy időben keletkezett írásai között.
Gángó eszmetörténeti megközelítést alkalmaz és kontextushoz kötötten próbál meg szempontokat adni Lukács mozgatórugóinak feltárásához, miközben elemzése során következetesen elkerüli a vallásos analógiákat és a lélektani természetű érveket.
Idézet Gángó Gábor Lukács György a Tanácsköztársaságban című tanulmányából
„Lukács a Tanácsköztársaság rövid négy hónapja alatt hosszú szellemi utat járt be. Gondolkodása a Kommün sikeréért való mozgósítás érdekében két vágányon haladt: az egyik a kommunista etika, a másik pedig a kulturális voluntarizmus, amely utóbbi a marxizmus (Lukács szóhasználatával: történelmi materializmus) elméleti kérdései felé fordulásakor került előtérbe. Az etikai nézőpont, amely mellett az esztétának induló Lukács a világháború éveiben kötelezte el magát, olyan vezérfonal volt a friss kommunista Lukács számára, amely által filozófiai gondolkodása folytonos maradhatott. Az etikai kérdések szakértőjének szerepe volt Lukács eredetileg kijelölt helye a kommunista pártban. (…)
Lukács György 1919-ben. Forrás: filmhiradokonline.hu
Jóllehet a kommunista filozófusokat egységesen „etikusoknak” hívták, ez a megközelítési mód leginkább Lukács terepe volt, amelyen a lábát megvetve rivalizált a marxizmus és a kommunizmus értelmezése terén Rudas Lászlóval, Révai Józseffel vagy Fogarasi Bélával. A Kommün számos vezetőjétől eltérően Lukács korábban nem volt sem orosz hadifogoly, sem szociáldemokrata: nem a megélt történelmi tapasztalatból, hanem kultúrakritikai stúdiumaitól rugaszkodott el, miközben a kommunizmus mibenlétére kereste a választ.”
A tanulmány szerzőjéről:
Gángó Gábor a BTK Filozófiai Intézetének kutatója, tudományos tanácsadója.
Kutatási területe 17-20. századi filozófiatörténet, magyar és közép-európai politikai eszmetörténet, politikaelmélet, nemzetközi kapcsolatok története.
