A Szulejmán szultán zarándokvárosának helymeghatározására és feltárására alakult kutatócsoport 2019. december 4-én rendezte meg zárókonferenciáját a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban (BTK). A rendezvényen geográfusok, oszmanisták, történészek és régészek mutatták be a szigetvár-turbéki Alsó-szőlőhegyen 2012–2019 között zajló kutatások eredményeit és azok tudományos, kulturális és turisztikai hasznosításának lehetőségeit.
Az előadásokból kiderült többek között az, hogy az 1566. évi török hadjárat nem is volt tervben; hogy milyen eszközökkel sikerült bevenni Sziget várát; hogy milyen megfontolások vezérelték Zrínyiéket a vár védelme során; hogy mi történt Szulejmán holttestével; hogy a szultán türbéje mikor épült fel és pusztult el; hogy a keresztény visszahódítás hogyan zajlott és milyen tárgyak alapján kaphatunk róla képet.
A Szulejmán szultán zarándokvárosának kutatása 2012–2019 című konferenciát Fodor Pál, turkológus, történész, a BTK főigazgatója nyitotta meg. A kutatásvezető köszöntőbeszédében visszaemlékezett, milyen hosszú úton indult el a kutatócsoport 2012-ben, amelyhez megalakulása után egy évvel, hivatalosan pedig 2015-ben csatlakozott. „Érdekes és különleges kaland volt mindannyiunk számára: a kutatás egyrészt tudományos kihívást jelentett, amelynek eredményei nem maradtak meg a szűk tudományos berkeken belül, hanem világraszóló hatást értek el. Másrészt, közpolitikai kalandnak is felfoghattuk, amelyben a török és a magyar kontextusra is tekintettel kellett lennünk. Harmadrészt, a hét év során – Pap Norbert kutatásvezető számításai szerint – a közel száz résztvevő remek kutatói közösséggé kovácsolódott össze.”
Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közigazgatási államtitkára szerint a projekt az egyik legjobban hasznosuló állami támogatás volt azok közül, amelyeket a kormány az elmúlt években a történettudományi és régészeti kutatásokra szánt. A munkának hála, „most már a lehető legteljesebb mértékig ismerjük, hogy a Szigetvár melletti szőlőhegyen milyen fantasztikus épületkomplexum épült Szulejmán szultán tiszteletére”. Az államtitkár hangsúlyozta a kutatás jelentőségét nemzeti identitásunk szempontjából. „Szigetvár egy szimbólum, a vitézség szimbóluma. Zrínyi Miklóst már évszázadok óta a magyar hősiességgel azonosítjuk, Szulejmánt már kortársai is a vitéz jelzővel illették, tehát elmondhatjuk, hogy Szigetváron vitézek néztek egymással farkasszemet.” Az államtitkár további célként jelölte meg a helyszín turisztikai célú hasznosítását is, mert „Szigetvár megérdemelne egy múzeumot, amelyet a vitézségnek lehetne szentelni”.
Őry László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy a tudományos világ nagyobb figyelmet szentel a területnek. „Büszkék vagyunk, hogy a szakma legjelesebb képviselői fordultak meg Szigetváron.” Európában is és a kisebb-nagyobb közösségben is megvan a törekvés, hogy megismerjék saját múltjukat, hőseiket és környezetük adottságait, amelyhez jelen kutatás eredményei sokat adtak hozzá.
Hóvári János kormányzati megbízott, nagykövet, turkológus kiemelte a program legfőbb eredményeit. A kutatásoknak köszönhetően mára pontosan tudjuk, hol állt I. Szulejmán szultán egykori türbéje, a köré épített zarándokközpont és az egészet körülvevő palánk fal- és árokrendszere. Az is kiderült, hogy a legfontosabb épületek 1574–75-ben épültek, az elpusztulás évét is tudjuk, 1688. A helyi és a magyar nemzeti emlékezetkultúra elemzése révén új megvilágításba került, hogy a 19. század végéig miért veszett ki úgy a türbének és környezetének emléke a helyi és regionális hagyományból, hogy annak földrajzi helye is a történelmi felejtés homályába merült. A türbekutatás egyértelműen tisztázta, hol volt az 1566. évi ostrom vezénylési központja és hol állt a szultán sátra. „Zrínyi Miklós és I. Szulejmán szultán egymással élethalál küzdelmet vívtak, útjuk Szigetvárnál nemcsak összefutott, hanem be is fejeződött. Zrínyi Miklós a magyar történelem hőse és mártírja, I. Szulejmán szultán számunkra egy világbirodalmi hódító.” A kormányzati megbízott Fodor Pált idézve elmondta: „I. Szulejmán szultán világban való ismertsége révén a Zrínyi–Szigetvár-hagyományt is módunkban áll a világban újra pozícionálnunk, és a magyarság egykori erejét a világnak felmutatnunk. S ebben mind a törtelemtudományban, mind az arról zajló nemzetközi kommunikációban jelentős eredményeket értünk el.”
A szekcióelőadások előtt a kutatásvezetőktől egy-egy hosszabb áttekintő előadás hangzott el. Fodor Pál Szigetvár 1566-os ostromával kapcsolatban a vitézség és hősiesség mellett a helytállás fontosságát emelte ki. A főigazgató a Szulejmán szultán türbevárosához kapcsolódó kutatások hátteréről, kereteiről, a megjelent kiadványokról beszélt. A turkológus a Századokban nyáron megjelent Mikor épülhetett Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkápolnája? című tanulmányának újragondolt változatát is előadta. Először azonban a török források névhasználatát mutatta be, és ezek alapján javasolta, hogy a helyszín a Türbepalánk vagy Türbeváros nevet kapja. A főigazgató kutatásai szerint a türbe létrehozásának két, egymással ellentétes, de egymást ki is egészítő narratívája mutatható ki a forrásokban. Az egyik szerint a komplexum Szokollu Mehmed nagyvezír alapítása volt, a másik szerint az uralkodóé (II. Szelimé vagy III. Murádé). Az bizonyos, hogy a nagyvezír állítása dacára a türbe 1574 tavaszán még nem épülhetett meg, és minden valószínűség szerint ez év második felében vagy a következő év elején fogtak hozzá a kivitelezéshez. Ezért inkább III. Murádot kell a türbe tényleges építtetőjének tartanunk. Ugyanakkor a terveket minden bizonnyal II. Szelim és Szokollu Mehmed kezdte kidolgozni, s nem kizárt, hogy a hanyatló II. Szelim Szokollunak engedte át az alapítás dicsőségét. Az 1574 decemberében trónra lépő III. Murád szultán és új tanácsadói köre azonban kicsavarta a nagyvezír kezéből a régóta tervezett kegyhely patrónusságát, és ezért jelenik meg a Türbeváros szultáni alapítványként a birodalmi tanács rendeleteiben és az 1579. évi szigetvári szandzsákösszeírásban.
Pap Norbert, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézetének tanszékvezető professzora Szulejmán szultán zarándokvárosa létesítésének körülményeire, a zarándokközpont jellegére, építészeti kialakítására, lakóira és a türbeváros pusztulására vonatkozó kutatási eredményeket osztotta meg a hallgatósággal. Szerzőtársaival közös kutatásai alapján bemutatta az alapításban közreműködő uralkodókat, katonai és vallási vezetőket és jelentőségüket, külön kiemelve a türbeváros spirituális-szellemi életében ikonikus szerepet játszó Ali Dede al-Bosznavi sejk személyét és munkásságát. Az előadásból megismerhettük az erőd és az ehhez csatlakozó polgári település lakóinak számával és összetételével, illetve annak birtokviszonyaival kapcsolatos adatokat. Végül a zarándokváros keresztény kézre kerülésekor elkezdődött pusztulási folyamatának, illetve eltűnésének eseménysoráról és az erre vonatkozó forrásokról tájékozódhattunk. A kutatási eredmények felhasználásával háromdimenziós rekonstrukciós animáció is készült a helyszínről. A tanszékvezető elmondta: „Turbék oszmán zarándokváros történelmi léptékkel nézve gyorsan jött létre. Ugyanakkor az alapítást a források alapján egy többlépcsős, több, mint egy évtizedes folyamatnak kell elképzelnünk. Nem egy statikus építészeti struktúra jött létre. Egyes elemeiben még később is alakul, szinte pusztulásának pillanatáig változik, fejlődik.”
Az 1566. évi szigetvári hadjárat címet viselő első szekcióban három előadás hangzott el. Elsőként Fazekas István az ELTE BTK Történeti Intézet Kora Újkori Történeti Tanszék oktatója adott áttekintést az 1533 és 1568 közötti időszak Habsburg–oszmán diplomáciai kapcsolatainak forrásairól, külön kiemelve az erre irányuló kutatások új- és jelenkori előzményeit. Rámutatott arra, hogy az általa vizsgált forrásszövegek milyen tartalmi kapcsolatban vannak a szigetvári kutatási projekttel. Az olasz nyelvű forrásokat nagy részben „informátorok készítették, ha szép szóval mondjuk, és kémek, ha csúnya szóval, ők az információból éltek, eladták annak, aki valamit kínált érte”. Az előadásból közelebbről megismertük néhányuk életét, és hogy kinek sikerült túlélnie ezt a vállalkozást. Fazekas István felhívta a figyelmet arra, hogy az iratokból már elkészült regesztagyűjteményen kívül a forráskutatás végső célja a diplomáciai iratok, követjelentések szövegkiadásainak előkészítése.
Glück László, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa az előző előadáshoz csatlakozva az 1566. évi hadjárat diplomáciai előzményeit mutatta be, amelyből megtudhattuk, hova vezet a kölcsönös bizalmatlanság és a félreértések sorozata. Előadását a Habsburg forrásokat felhasználó irodalmi előzmények és a jelentősebb feldolgozatlan iratanyagok ismertetésével kezdte. Elsőként az I. Ferdinánd 1564. évi halálát követően, utóda I. Miksa császár és Szulejmán szultán közti levélváltások, illetve békekötésre irányuló diplomáciai tárgyalások főbb momentumait ismertette, majd a két fél egymással szembeni katonai műveleteire, illetve sérelmeire vonatkozó iratokat mutatta be. „Ez a történet egy teljesen sima békemeghosszabbításként indult, és uralkodói szinten eszébe sem jutott egyik félnek sem a háború megoldásához folyamodni, az események mégis ide vezettek” – állapította meg.
Kelenik József hadtörténész, az egri Dobó István Vármúzeum szakmai igazgatóhelyettese Szigetvár 1566-os ostroma című előadásában kora újkori szöveges források és csatatér-ábrázolások, valamint 3D rekonstrukciók segítségével áttekintést adott a szigetvári vár, illetve az Ó- és Újváros topográfiai viszonyairól, erődítésrendszeréről, védműveiről, a szembenálló felek elhelyezkedéséről és az ostrom lefolyásáról. Kiderült, hogy a nyugat-európai hadtudományi iskola olasz rendszerű erődök ellen kimunkált módszereit az Oszmán Birodalom hatalmas tűzereje, kimeríthetetlen élőereje és jól működő logisztikája vitte sikerre Sziget alatt. „Vitézség, bátorság, kitartás… nagyon sokféle fogalmat használunk arra, amit Zrínyiék tettek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy katonaként azt is pontosan tudták, hogy mivel állnak szemben, hogy esélytelenek, a felmentő hadsereg nem fog eljönni, ennek ellenére kétezren mégis vállalták, hogy bezárkózva megpróbálják megvédeni a várat. Úgy gondolom, hogy érzelmi kérdés volt a részükről. Olyan emberek voltak, akik ezt a feladatot tudatosan és érzelmileg elkötelezve vállalták.”
A Régészeti vizsgálatok 2013–2019 című szekció első előadásaként bemutatták a szigetvári türbeerődről Baltavári Tamás által készített háromdimenziós animációt, amely a 2019 végén zárult kutatás eredményeinek ismeretében adott vizuális áttekintést az egykori zarándokváros megjelenéséről, elhelyezkedéséről, építészeti kialakításáról és környezetének természeti viszonyairól.
„Túl vagyunk már a szigetvári hadjáraton, elfoglalták a várat a törökök, amely során Nagy Szulejmán szultán meghalt, holttestét ezután Isztambulba vitték, Szigetvár mellett pedig egy szakrális hely létesült” – kezdte Hancz Erika, a Pécsi Tudományegyetem régésze az előadását. A turbéki ásatások vezetője először vázlatos áttekintést adott a türbeerőd épületmaradványai és a hozzájuk kapcsolódó leletegyüttes régészeti feltárásának 2015 és 2019 közötti folyamatáról. Előadása címének (A 2019-ben feltárt épületek) megfelelően kiemelt hangsúlyt fektetett az épületkomplexum idei évben felszínre került részeivel, a derviskolostor déli szárnyával és a kaszárnyaépülettel, illetve elhelyezkedésükkel, továbbá az ezek régészeti feltárása során előkerült mellékletek azonosításával kapcsolatos munkafolyamat bemutatására.
A keresztény csapatok visszafoglaló hadműveleteivel kapcsolatban Kitanics Máté, a PTE Földrajzi Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy „1686-ban Bádeni Lajos őrgróf úgy ítéli meg, hogy gyakorlatilag lehetetlen Sziget ostroma, egy ével később Lotharingiai Károly herceg is erre jut. Később aztán az ostromblokád mellett döntenek”. Az 1688–1689. évi ostromblokád sáncai és beazonosításuk címet viselő prezentációjában Leandro Anguissolának, a szigeti ostromblokádról készített térképeit mutatta be a PTE kutatója, majd az ezek alapján lokalizált ostromsáncok jelenlegi, részben beépített, részben beépítetlen területen való elhelyezkedését szemléltette. Beszámolt az ostromsáncok tényleges helyzetét igazoló leletintenzitási vizsgálatok eredményeiről.
Polgár Balázs régész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum muzeológusa a területen talált hadászati és viseleti leletekből mutatott be néhányat, többek között fokosbaltát, ágyúgolyót és ólomlövedékeket az úgynevezett déli sáncból, illetve gránátot, sátorvasat, kovácsolt vasszöget, lószerszámdíszt, övcsatot, és pecsétgyűrűt az északi sánc területéről. A terepbejárások folyamán jelentős mennyiségű, épületekhez köthető vastárgy került elő, és jelentős források a kézi tűzfegyverlövedékek. „Ezek a tárgyak a maguk korában nem bírtak értékkel, elejtették, eltemették őket. Hosszú ideig a magyarországi régészetben ezekre a tárgyakra kisebb hangsúlyt fektettek, viszont mára tipológiailag és kronológiailag is rendkívüli jelentőségűek.”
Sümegi Pál, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára a türbeerőd árkának betöltésén végzett természettudományos, illetve környezettörténeti (archeobotanikai és archeozoológiai) vizsgálatainak eredményéről számolt be: „A gazdasági tér a türbét kiszolgáló emberek, a türbéhez látogatók ellátását és kényelmét szolgálhatta, és az adatok alapján a díszkert közvetlenül az északi árkon és valószínűleg a türbét határoló kőfalon belül, a gazdasági tér pedig az árkon kívül helyezkedhetett el. Az árkon belüli épített környezetben vallási, kulturális, gazdasági és védelmi szempontok érvényesültek.”
A kutatási eredmények interpretációs lehetőségeiről szóló harmadik szekciót Papp Júlia a BTK Művészettörténeti Intézetének tudományos munkatársa kezdte, témája az 1566-os ostrom képzőművészeti interpretációja volt. A művészettörténész ostromtáj-illusztrációk segítségével igazolta, hogy a 18. századig a várat, illetve a vár körül zajló hadi eseményeket bemutató műalkotások túlnyomó többsége madártávlatból felvett látképszerű ábrázolás volt, de néhány hírlevélben találkozunk a „korábbi képi toposzokat – ostrom előkészülete, várostrom, keresztény és török katonák közelharca – átvevő illusztrációkkal is”, a török miniatúrák sokszor a szultán hőstetteit, az oszmán hadsereg kiválóságát öröktették még.
Ezután Fodor Pál és Pap Norbert a türbekutatás interpretációjának történeti és tartalmi kereteiről adott áttekintést. Részletesen taglalták a 16–17. századi oszmán emlékezetpolitika sajátosságait és ennek keretében kiemelten foglalkoztak a magyarországi oszmán emlékezetpolitika és emlékezetihely-alapítás talán legfontosabb példájával, a turbéki türbeváros, illetve türbeerőd szerepével és jelentőségével. Bemutatták a hódoltság korabeli másik nagy oszmán emlékezeti hely, a mohácsi Törökdombon 1630-31-ben emelt kioszkot, illetve annak 1687-es keresztény emlékhellyé való átalakítását. A turbéki türbeváros területén létesítendő bemutatóhely lehetséges építészeti koncepciója kapcsán utaltak olyan negatív jelenkori párhuzamokra, mint a rigómezei csata török és szerb emlékhelyei vagy a zrini, udbinai és szentilonai emlékezeti helyek esete. A megbékélést szimbolizáló pozitív példaként hozták fel a franciaországi Douaumontban létesített első világháborús osszáriumot és katonai temetőt, a budai Gül Baba-komplexumot vagy a szigetvári Magyar–Török Barátság Parkot, amelynek nevét az előadók szerint érdemesebb lenne Magyar–Török Kiengesztelődés Parkjára módosítani. Végezetül a magyar–török közös történelmi emlékezet alakulása, alakítása kapcsán felmerülő jövőbeni feladatokat, lehetőségeket vették számba.
Jarjabka Ákos a PTE Közgazdaságtudományi Karának intézetigazgatója, a leendő Szigetvári Szulejmán Türbe Kulturális-Turisztikai Központ megvalósíthatósági tanulmányát készítő szakértői stáb vezetője az ásatási területen létesítendő bemutatóhely, látogatóközpont és csatlakozó infrastrukturális beruházások kialakításának ökonómiai-turisztikai feltételrendszerét ismertette. Beszélt a projektberuházás konkrét céljairól, egy open-air jellegű múzeum, látogatóközpont és tematikus történelmi körút kialakításának szükségességéről.
Hóvári János zárszavában így fogalmazott: „az elhangzottak alapján nyilvánvaló, hogy különböző irányokba megy tovább ez az egész turbéki, szigetvári szellemiség, és még rengeteg teendőnk van”.
Szőts-Rajkó Kinga, Zagyi Nándor
Fotók: Szalai Gábor és Szőts-Rajkó Kinga
A cikk a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében született. A cikk az itteni közzététellel párhuzamosan Újkor.hu honlapján is megjelenik.
