Április végén időszaki kiállítás nyílt Pannonhalmán Uros apát és műve címmel, amely 2024. november 11-ig látogatható a Főmonostori Kiállítótérben. Az alkalmat a ma is álló ősi Bazilika újjáépítésének és harmadik felszentelésének – erre 1224-ben került sor – 800 éves évfordulója adta. A kiállítás koncepcióját Takács Imre művészettörténész (ELTE BTK) és Szovák Kornél igazgató (HUN-REN BTK Moravcsik Gyula Intézet) állították össze, ők voltak a kiállítás rendezői, a katalógus szerkesztői és részben írói is.
Fotó: pannonhalmifoapatsag.hu
Mivel a ma is álló templom nem volt bevihető a kiállítótérbe, a kiállítás az újjáépíttető apát, Uros személyiségét állítja a középpontba. A tatárjárás előtt közel fél évszázadon keresztül az apáti székben ülő Urosról számos személyiségjegyet őriztek meg az írott dokumentumok és tárgyi emlékek (pecsétek, épületszobrászati darabok stb.), melyek közül kiemelkedtek az Itáliától és Rómától a Szentföldig terjedő világlátottsága, az írásbeliség iránti érzékenysége, valamint az új francia gótikára is tekintő műveltsége és a gazdálkodó tehetsége, nem utolsó sorban pedig szerzetesi autonómiája. A kiállítás kapcsán ismertetés látott napvilágot a Frankfurter Allgemeine Zeitung Feuilleton rovatában, amely kiemeli:
„Die Ausstellung macht auch in diesem sinne bewusst, wie sehr die Geschichte von Pannonhalma die Kulturgeschichte Mitteleuropas und zugleich die politische Geschichte des Kontinents seit mehr als tausend Jahren spiegelt.” (FAZ, Montag, 26. August 2024, Nr. 198, 12. o.). [A kiállítás azt is hangsúlyozza, hogy Pannonhalma története mennyire tükrözi Közép-Európa kultúrtörténetét és egyben a kontinens több mint ezeréves politikai történetét.]
A kiállított tárgyak közül kiemelkednek az ún. „sienai levelek”, melyek az Archivio di Stato di Siena igazgatónőjének, Cinzia Cardinalinak lekötelező előzékenysége folytán kerülhettek eredeti formában a pannonhalmi vitrinbe. A levelek megrázóan személyes dokumentumai a tatárjárás pusztításának, Uros és rendtársai valamint a Fehérvárott összegyűlt előkelők és egyháziak Magyar Királyság iránt viselt felelősségének.
Uros apát és műve. Egy tevékeny élet Szent Márton szolgálatában. Időszaki kiállítás, Pannonhalma, 2024.
Szerkesztette: Szovák Kornél, Takács Imre. Pannonhalma 2024.
A katalógus tipográfiai tervét Kőfaragó Gyula, térképeit a HUN-REN BTK munkatársa, Nagy Béla tervezte, a tanulmányírók közül Bácsatyai Dániel és Szovák Kornél a HUN-REN BTK, Szőcs Tibor a HUN-REN TKI–SZTE–MNL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa.
További információ a Pannonhalmi Főapátság oldalán elérhető.