A BTK Irodalomtudományi Intézet Modern magyar irodalmi osztálya és a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézete 2023. április 28-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának részeként „Sapkát viselnek” – a nyolcvanas évek underground kultúrája címmel konferenciát rendezett a Budapest Brand Zrt. és a Lumen Kávézó támogatásával.
A nyolcvanas években a kultúra olyan terei és formációi alakultak ki, a melyek progressziót és kitörést jelentettek a bezárkózással, a korlátozott szólásszabadsággal és nyilvánossággal szemeben. A konferencia előadásai és kerekasztal-beszélgetései a film, a színház, a zene, a képzőművészet, az eszme- és művelődéstörténet felől közelítettek a korszak underground kultúrájához.
A konferencia programja a Budapesti Tavaszi Fesztivál honlapján elérhető.
A nyolcvanas évek értelmiségi közérzetét semmi sem fejezi ki jobban, mint Cseh Tamás és Bereményi Géza legendás dala, a Jóslat:
„Tíz van belőlük, lassú a léptük / Sapkát viselnek, árnyékban jönnek / Jól le van húzva mind a tíz sapka / Homlok takarva, tíz orr takarva / Tíz száj takarva, tíz áll takarva / Szem eltakarva, tíz darab sapka”.
A dalszöveg olyan évtizedre utal, amelyre a bezárkózás, a gyanakvás, a szólásszabadság és a nyilvánosság korlátozása, a jövőnélküliség jellemző.
Ezzel szemben éppen a nyolcvanas években alakultak ki a kultúra olyan terei és formációi, amelyek progressziót jelentettek, kitörést az állampárt által (le)uralt diskurzusokból. Nem hivatalos, hanem tiltott vagy csak tűrt, underground kultúra volt ez, amely a művészet több területén is vonzotta az alkotókat: a filmben, a zenében, a színház- és a képzőművészetben, az irodalomban, valamint ezek határterületein.
Hálózatosan szerveződő, sokféle művészeti irányt, esztétikai alapállást képviselő kultúráról van szó, amelynek képviselőit a hatalommal és a hivatalos kultúrával szembeni ellenállás hozta közös nevezőre, ugyanakkor a diktatúra bináris elnyomó-elnyomott felosztásán is igyekeztek felülemelkedni. Az általuk létrehozott művek sokszor nem feltétlenül témájuk, hanem az új kifejezési formákkal való kísérletezés miatt számítottak rendszerkritikusnak, noha az explicit politikai utalások sem álltak tőlük távol.
Az előadók különböző aspektusból, a film, a színház, a zene, a képzőművészet, az eszme- és művelődéstörténet felől közelítették meg a nyolcvanas évek underground kultúráját.
A konferenciát Deczki Sarolta, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa, az esemény egyik szervezője nyitotta meg, majd Porogi Dorka (BTK ITI) színháztörténész indította a szakmai programsorozatot: „Gyönyörű előadást képzelek” címmel beszélt a 80-as évek alternatív, amatőr, ellenzéki, experimentális, underground színházi műhelyeinek (mint például a Monteverdi birkózókör vagy a „Stúdió K” teaháza) keletkezéséről és működéséről.
Havasréti József irodalomtörténész, médiakutató (PTE BTK) Bölcsészkari („független”) lapok a pécsi egyetemen a nyolcvanas évek második felében című előadása három alternatív kezdeményezés (az Igen Nem, a Metszet, és a Délután PM) történetét foglalta össze, elhelyezve ezeket a kiadványokat a korabeli hasonló szegedi, debreceni és budapesti lapok (Jelenlét, Harmadkor, Határ, Bercsényi 28–30 stb.) kontextusában, miközben rekonstruálta a bennük megjelenő (részben az akkori pécsi „kísérleti bölcsészképzés” programjához is kapcsolódó) irodalmi-művészeti törekvéseket.
Gelencsér Gábor filmesztéta Kutyák éji dala címmel a nyolcvanas évek közepén kibontakozó, rövid idő alatt lefutó filmes irányzatot mutatta be, kitérve az új érzékenység művészettörténeti közegére, intézményi hátterére és filmtörténeti helyére, amihez példaként és esettanulmányként Bódy Gábor Kutya éji dala című filmjét elemezte.
K. Horváth Zsolt egyetemi docens (ELTE BTK) Művészszerepek és pszichoaktív szerek: alkotás és kívülállás a magyar undergroundban című előadásában azt vizsgálta, hogy a romantikus művész szerepe hogyan kapcsolódik a 20. századi művészetben felértékelt deviancia és kívülállás fogalmaihoz, az elméleti szempontok vázolása után konkrét esetekben tekintve át, mindez hogyan gyakorolt hatást a magyar zenei undergroundra.
A délutáni program három kerekasztal-beszélgetése előtt a konferencia szervezői, Deczki Sarolta (BTK ITI) és Horváth Csaba (Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) mondtak bevezetőt, majd elsőként Magyar föld alatt magyar underground címmel Bánki Ákos képzőművész, kurátor, Keserü Katalin művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének professor emeritusa és Szabó Eszter Ágnes DLA képzőművész, az ELTE-SEK, Vizuális Művészeti Tanszék oktatója beszélt arról, hogy milyen volt Magyarországon az underground képzőművészet az 1980-as években, valamint hogy a Magyarországon undergroundként definiált jelenségek globálisan is annak tekinthetők (voltak)-e, és mit jelent, illetve milyen jelentőséget tudott szerezni az underground nemzetközi színtéren.
A nyolcvanas évek underground zenéjéről szóló „Itt van, pedig senki se hívta” című beszélgetést Deczki Sarolta vezette, aki a vendégeket, Bárdos Deák Ágnest és Víg Mihályt a vizsgált korszakban alakult és működő zenekaraikról, a Balatonról, a Trabantról, a Kontroll Csoportról, az Ági és fiúkról, illetve a zenei underground és a film, irodalom kapcsolatáról kérdezte. Közvetlenül kapcsolódott ehhez a témához a harmadik, egyúttal záró beszélgetés Bereményi Gézával, akinek dalszövegei, regényei, drámái, forgatókönyvei a hetvenes, nyolcvanas évek legfontosabb művészi dokumentumai közé tartoznak, és aki ezúttal egy dalszövegből választott „Azért voltak nekünk élményeink!” címmel, Horváth Csaba kérdéseivel a felejtés és a nosztalgia csapdáit elkerülve idézte fel az életmű korai évtizedeit.
A konferencia kísérőprogramja az esti Vasárnapi Gyerekek-koncert volt Bárdos Deák Ágnes és Víg Mihály vendégszereplésével.
A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a BTK Irodalomtudományi Intézet oldalán.
