A Történelmi Szemle 2014. évi 2. száma 2014. augusztus 25-től kapható a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben! A helyben megvásárolt, illetve az Intézettől közvetlenül megrendelt lapszám ára kedvezményesen 850 Ft. Postai csomagküldés esetén a postaköltség a vásárlót terheli. Az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek: MTA BTK Történettudományi Intézet (Bp. 1014 Úri u. 53., I. em. 57-es iroda; telefon: 224–6700/624 mellék; , ), illetve partnereinknél. A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál.
Az új szám tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
„[…] itt csupán három vármegyei szintű intézménnyel, a múzeummal, a monográfiával és a történeti társasággal kívánunk foglalkozni. Ez a három intézmény volt a legalkalmasabb és leggyakrabban használt eszköz arra, hogy a nemzeti történelemtudomány diskurzusában elhelyezze a vármegyéket. Az ezen intézmények által megteremtett, illetve reprezentált tudás egyéb megjelenési formáit (például kiállítások, épületek stb.) itt most nem tárgyaljuk. Tanulmányunk legfontosabb kérdése, hogy a dualizmus kori vármegyék milyen eszköztárral éltek, amikor saját történetüket kívánták megírni és reprezentálni a külvilág felé, és ezen eszközök felhasználásának milyen területi sajátosságai voltak.” /Varga Bálint: Vármegyék és történettudományi reprezentáció a dualizmus kori Magyarországon/
„A századforduló magyar nacionalizmusa számára tehát Werbőczy nem csupán egy jogtörténeti szempontból érdekes, rég elhunyt tudós volt, hanem az akkoriban népszerű magyar nemzeti törekvések számára is történeti előképet jelentett. Mindezek után nem tűnik meglepőnek, miért is kapott a késő középkori jogtudós szobrot a modern világvárossá fejlődő Budapesten. A Werbőczy emlékére emelt alkotás felállításának és eltávolításának története mindamellett jól példázza, hogyan viszonyult a magyar múlthoz két, gyökeresen eltérő korszak; mennyire másképp látta Werbőczy történeti szerepét és jelentőségét a századforduló építkező, historizáló nacionalizmusa, mint az egész világot felforgató baloldali éra 1945 után.” /Ifj. Bertényi Iván: Állt 37 évet. Werbőczy István budapesti szobra/
„Ezerkilencszáznegyven szeptember 14-én királyi dekrétum proklamálta a nemzeti-legionárius román államot, ez lett „a legionárius forradalom” első vívmánya. Az államvezető és egyben a minisztertanács elnöke Ion Antonescu tábornok, alelnöke Horia Sima, a Szent Mihály Arkangyal Légió, másképpen a Vasgárda parancsnoka. Ez az esemény is a sokat emlegetett, jellegzetes román paradoxonok egyike. Egyfelől igaz ugyan, hogy a Vasgárda a harmadik nagy, európai fasiszta mozgalom, de az olasz és német fasizmus parlamentáris úton, illetőleg bizonyos látszatok megőrzésével került hatalomra. Másfelől a Vasgárdát a király már korábban megtizedelte, azaz a gárda elvesztette elitjét, és a népi humor szerint olyan lett, mint a krumpli: a java a föld alatt volt.” /Miskolczy Ambrus: A nemzeti-legionárius állam ideológus újságírói: a filozófus és az antifilozófus, a történész és a szociológus/
„Tanulmányomban alapvetően egyetlen dokumentum, Vaskút község objektumdossziéja alapján annak fölvázolására vállalkozom, hogy az 1950-es évek elején melyek voltak a falu, a vidék megfigyelési szempontjai. Többnemzetiségű községről lévén szó, az elemzés középpontjában a megfigyelés és az ellenségkép nemzetiségi, mindenekelőtt a németeket érintő vonatkozásai állnak. Azt vizsgálom, hogy „államellenessé”, politikailag megbízhatatlanná tett-e valakit önmagában a német, bunyevác vagy szerb közösséghez tartozás ténye. Érdekelt az is, hogy a különböző – osztály- és politikai – jellegű ellenségképzés szempontjai a nemzeti aspektussal miként fedik egymást.” /Tóth Ágnes: Megfigyelési szempontok és megfigyeltek egy többnemzetiségű községben. Vaskút, 1950-1957/
„A generalisszimusz halála után a keleti blokkban azonban olyan nagy jelentőségű változások következtek be, amelyek komoly kihívást jelentettek a poszt-sztálini szovjet vezetés számára, és arra késztették, hogy nagyobb figyelmet fordítson a szocialista tábor országaira.
Az új szovjet vezetés a sztálini külpolitika céljait Kelet-Közép-Európát illetően továbbra is helyesnek tartotta, 1953 márciusa után azonban szükségét érezték annak, hogy az úgynevezett népi demokráciákkal „normális” és szabályozottabb kapcsolatokat alakítsanak ki, és arra törekedtek, hogy változtassanak a kapcsolattartás korábbi években kialakult rendszerén.
Az utódlási harccal elfoglalt szovjet politikai vezetés tagjai abban valószínűleg egyetértettek, hogy néhány csatlós országban a társadalmi elégedetlenség olyan méreteket öltött, olyan mennyiségű gyúanyag halmozódott fel, hogy a robbanás elkerülése érdekében azonnali beavatkozásra van szükség.” /Baráth Magdolna: Válságkezelés a keleti blokkban Sztálin halála után/
