Huszárok, határok, családok. A franciaországi magyar katonai emigráció az ancien regime korában (1692–1789) címmel megjelent Tóth Ferenc, a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója új kötete. A 18. századi franciaországi magyar katonai emigráció történetét összefoglaló, több évtizedes kutatások eredményeként napvilágot látott kötet elsősorban egy jellegzetesen magyar katonai csapatnem, a huszárság francia földön való megjelenését mutatja be.
A migrációs folyamatok vizsgálata napjainkban kiemelt érdeklődésre tart számot, nemcsak a jelenkori, hanem a múltbeli történésekre vonatkozóan is. A felvilágosodás századának migrációs tendenciáit régóta vizsgálják a történészek, de elsősorban az akkori bevándorlási folyamatok gazdasági, társadalmi és demográfiai hatásai miatt került a téma a tudományos kutatások homlokterébe. A korabeli magyar emigráció vizsgálata elsősorban az egyéni életpályákra és azok katonai és politikai jelentőségére fókuszált. A 18. század folyamán - elsősorban a Rákóczi-szabadságharc bukása után kibontakozó politikai és katonai kivándorlás - hozzájárult a magyar eredetű huszárság európai elterjedéséhez. A magyarságra vonatkozó sztereotípiák külhoni lenyomataként a huszárkép bevonult számos európai nemzet történelmi mitológiájába is, és sajátos arculatot kapott benne. Huszáraink a legnagyobb sikert a korabeli francia királyi hadseregben aratták, ahol jelentős magyar hányadú huszárezredeket alkotva folyamatosan beépültek a francia társadalomba is. Tóth Ferenc kötete e témát mutatja be elsősorban saját levéltári és könyvtári kutatásai alapján.
A napokban megjelent monográfia első részében a szerző a magyar emigráció előzményeit, a felvilágosodás századának első felében megfigyelhető fénykorának és későbbi hanyatlásának hadtörténetére és kapcsolattörténetére vonatkozó ismereteinket foglalja össze. A magyar könnyűlovasság, a huszárság csaknem valamennyi európai hadseregben megjelent ebben a korban. A császári hadseregben a 17. század végén már több huszárezred is volt, s a francia királyi hadseregben éppen ezek ellensúlyozására hoztak létre hasonló egységeket elsősorban a Franciaországba menekült magyar emigránsokból. A csapatnem kezdeti nehézségei után az első állandó huszárezredet 1720-ban alapította Bercsényi László gróf, aki maga is harcolt a Rákóczi-szabadságharcban. Ezt követően a huszárezredek száma folyamatosan növekedett egészen a forradalomig, amikor tizenkettő huszárezredet tartottak számon.
A könyv második nagyobb egységében a magyar emigráció társadalomtörténeti és művelődéstörténeti jellegzetességeit követhetjük nyomon. Mivel katonai emigrációról volt szó, a beilleszkedésük is elsősorban a francia királyi hadsereg keretein belül zajlott, ahol a század második felében nagyon fontos reformfolyamatok és társadalmi viták zajlottak. A magyar eredetű huszárezredek - hasonlóan a francia királyi hadsereg más idegen eredetű egységeihez - szorosan kapcsolódtak a király személyéhez. A forradalom zűrzavaros napjaiban a királypárti csapatok oldalán küzdöttek a felkelőkkel szemben, ennek következtében a magyar származású huszártisztek ismét emigrálni kényszerültek.
A magyar huszárok franciaországi elfogadottságát igen meggyőzően bizonyítja az, hogy milyen körből választottak házastársat maguknak. Ezen a téren a magyar huszártisztek egy része igen sikeres volt. Különösen feltűnő, hogy elsősorban a velük szimpatizáló katonai nemesség köréből kerültek ki a magyarok feleségei. Megfigyelhető, hogy a magyar-francia családokból származó második és harmadik generáció tagjai is ragaszkodtak a huszárezredek magyarságát kifejező külső és belső formákhoz, amelyeket egyébként számos rendelkezés is elősegített. A század első felében például a magyar volt a vezényleti nyelv ezekben az alakulatokban, identitásukat erősítette a magyaros egyenruha és számos olyan magyar tradíció megőrzése, amelyek hozzájárultak a magyar identitás fennmaradásához. Ugyanakkor a magyar emigráció elitjéhez tartozó kiemelkedő jelentőségű személyiségek – mint például a Bercsényi vagy az Esterházy családok tagjai – tökéletesen beilleszkedtek a korabeli francia társadalom felsőbb rétegeibe is.
A franciaországi magyar emigráció nemcsak katonai, politikai és társadalmi jelentőséggel bírt, hanem egy kultúrtörténeti kuriózum is volt, amelynek hatásai napjainkban is érezhetőek, hiszen valamennyi európai nemzet közül talán a francia ragaszkodik a legjobban e közös hagyományunkhoz és az egyetlen nemzetközi huszármúzeum is éppen ebben az országban, Tarbes városában található. A gazdagon illusztrált kiadvány végén életrajzi adattár és átfogó bibliográfia is segíti a téma iránt érdeklődő olvasókat. A kötet a BTK Történettudományi Intézet Magyar Történelmi Emlékek (Értekezések) sorozatának új, a nemesi migráció történetének szentelt alsorozatában jelent meg.
