Három részes interjú készült Türk Attilával, a BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport vezetőjével a magyar őstörténeti aktuális kérdéseiről és kutatási helyzetéről a Vasárnap.hu oldalon. A régésszel Tóth Gábor beszélgetett.
Türk Attila. Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu
Az interjúkban elhangzottakat, a témacsoport munkáját és a kutatások eredményeit Türk Attila így összegzi:
A kutatástörténetet áttekintve ma már világos, hogy az elmúlt öt-tíz év a korai magyar történelem kutatásában nagyobb előrelépést hozott, mint az azt megelőző ötven. Ez minőségi és mennyiségi értelemben egyaránt, valamint a különböző tudományterületekre szerencsére egyformán igaz. Ugyanakkor a régészet vezető szerepe a magyar őstörténet feltárásában napjainkban már nem kérdés. Ennek oka egyrészt a kelet-európai forrásanyag rohamos ‒ és tegyük hozzá egyből: magyar szempontból hihetetlenül szerencsés ‒ bővülése, másrészt módszertani tárházának jelentős kiszélesedése a bioarcheológia megszületésével. A tárgyi források olyan új, komplex vizsgálata vált lehetővé, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Az eredményekről összefoglalóan elmondhatjuk, hogy azok az eltérő tudományterületek körében továbbra is azonos eredővel bírnak, sőt megkockáztatható, hogy talán soha ekkora összhang nem volt az eltérő forráscsoportok között.
3. Orosz-Magyar Uráli Régészeti Expedíción, 2015. (Fotó: Szöllősi Mátyás)
A honfoglalás kori hagyaték keleti gyökerei megerősítést nyertek, és az új keletű nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően az orosz, ukrán és moldáv régészek monografikus szinten foglalkoznak a magyar őstörténettel. Etelköz régészeti hagyatéka a Dnyeper és a Dnyeszter térségében a szubbotci-típusú lelőhelyek elkülönítésével immár végleg megoldottnak mondható, a távolabbi eredő pedig a Volga‒Dél-Urál térségébe mutat. A releváns leleteket tartalmazó kelet-európai sírok csontanyaga biológiai kapcsolatot mutat a Kárpát-medence 10. hagyatékával. A tatárföldi 10–14. századi csijalikszkaja régészeti műveltség temetkezéseiben a keleti magyarokat sikerült azonosítani az archeogenetika segítségével. Ma már azt is tudjuk, hogy a 895-tel a magyarság nem fordult el Kelettől, hanem a 10. század során egészen az Urál vidékéig elérő kapcsolatrendszerrel bírt: anyagi műveltségének hatása az egykori szomszédos népek leleteinél is kimutatható. A Volga‒Dél-Urál térségében a Türk Kaganátus és utódai, valamint a Kazár Kaganátus leletei tömegesen fordulnak elő a Kr.u. 7‒8. századtól, amely jelenség talán a magyar nyelv ótörök jövevényszavainak kutatásában is jelentőséggel bírhat.
Türk Attila és egyik hallgatója cserépmaradványt vizsgál, 2017. (Fotó: Szöllősi Mátyás)
Természetesen a hagyományos régészeti kutatás szerepe meg fog maradni a jövőben is: a különböző jellegű forrásadatok történelmi modellé formálásában kiemelkedő szerepet játszik az időfaktor, melyre ez a tudományterület a legérzékenyebb, szemben pl. a paleogenetikával, de még inkább a nyelvészeti vizsgálatokkal. A természettudományos vizsgálatok térnyerése ugyanakkor ráirányítja a régészek figyelmét arra, hogy csak helyesen megfogalmazott és pontosan megválaszolható kérdéseket érdemes feltennünk kutatásaik során. A továbblépés kulcsa ebben rejlik.
A Varánap.hu portálon olvasható interjúk:
- rész: A magyarság eredetének kérdésköre nemzetközileg is jelentős tudományos probléma
- rész: Honfoglalóink nyomában a régészet és a bioarcheológia eszközeivel
- rész: A magyarság régészeti nyomai a 4. századig vezetnek vissza
A Magyar Őstörténeti Témacsoport honlapja.
Teljes kötetek online a Magyar Őstörténeti Témacsoport kiadásában.
