„Merüljön alá a mikve vizében” - Zsidók rituális tisztasági szokásai és a járványok címmel megjelent A hétköznapi élet története blogon a járványok történetével foglalkozó cikksorozat 7. része. Czingel Szilvia kulturális antropológus posztja a vallásos zsidók mindennapi életében nagy szerepet játszó rituális tisztálkodási szokásokba avat be, amelyek járványok idején felemás következményekkel járhattak.
A zsidó vallási törvények szigorú szabályai szerint élő zsidóság általában higiénikusabban élt, mint a környezete, hiszen naponta többször is kezet mosott, és legalább hetente egyszer tetőtől talpig megfürdött. A rituális fürdő, a mikve kötelező használata is segítette a test tisztántartását. Az eltérő higiénés normák jelentősége járványok idején különösen felnagyítódott. (A különböző higiéniai normákról bővebben a blogon itt olvashat.)
A zsidóság elkülönülése, kötelező szeparációja a gettókban gyakran azt eredményezte, hogy közösségeikben kevesebben betegedtek meg a járványok idején. Ez is alkalmat adott arra, hogy bűnbakot kreáljanak a zsidókból: a kollektív rettegések idején a vérvádhoz hasonló hiedelemként terjedt a kútmérgezés vádja, amely a középkor és az újkor folyamán sokszor vezetett pogromhoz.
A Csörsz utcai zsidó temető ravatalozója. A zsidó hagyományban a halott teste tisztátalan, ezért a temetés előtt rituálisan meg kell mosdatni. Minden zsidó temetőben volt a holttest előkészítésére szolgáló táhara ház.
A legnagyobb méretű pogrom Spanyolországban bontakozott ki a nagy pestis évében, aminek következményeként a zsidó lakosság lélekszáma egynegyedére csökkent. Philip Ziegler a "Fekete Halál"-ról írt munkájában a következőképpen próbált racionális magyarázatot találni a zsidók elleni vádakra:
Sok kút vizét mérgezte meg a közeli emésztőgödörből beszivárgó szennyvíz. A zsidók, akik az átlagnál nagyobb figyelmet fordítottak a higiénére, az ivóvizet kutak helyett inkább nyílt patakokból merítették. Ez a szokás, amelyen a szokásos körülmények között csupán csudálkoztak volna az emberek, a járvány miatt gyanússá vált.
Zsidók mint járványáldozatok
A spanyolnátha – a 20. század legtöbb áldozatot követelő járványa – Magyarországon is óriási számban szedte áldozatait. A járvány jelentősen érintette a magyar zsidóságot is, különösen a vallásos haszid közösségeket.
Az első világháború idején Kárpátalján influenzajárvány tombolt, ahogy akkor hívták, a spanyolnátha. Munkácson minden nap emberek tömege betegedett meg influenzában, nagyon sok ember meghalt. Hogy a betegség ne terjedhessen tovább, az influenzában meghalt emberek holttestét kivitték a zsidó temetőbe, gödrökbe dobták, és klórmésszel öntötték le. A legfélelmetesebb az volt, hogy ugyanezekbe a gödrökbe dobták bele a még élő embereket is, ha látszott rajtuk, hogy nemsokára meghalnak. Így halt meg édesanyám öccse, Nuchim is. Nagyapám is a spanyol influenzába halt bele, Nuchimot meg még élve vitték el a házból. Nagyapám nem érte meg édesanyám esküvőjét. Mindketten 1918-ben haltak meg
- emlékezett vissza az apokaliptikus hónapokra egy túlélő.
A teljes cikk a blogon olvasható.
A cikksorozat 1. részét, amelynek címe „A század lelkiismerete” – Kolerajárványok a 19. században (1. rész) Fónagy Zoltán írta.
A cikksorozat 2. részét, amelynek címe "Égi pallos a döghalál képében" - Kolerajárvány és szabadságharc 1848-49-ben Fazekas Csaba írta.
A cikksorozat 3. részét, amelynek címe "Királyi parancsolat miatt nem lehetett prédikállani” - Vallási élet az 1739–1740. évi pestisjárvány idején a Jászkunságban Mihalik Béla írta.
A cikksorozat 4. részét, amelynek címe "Maradjon egy hónapra elkülönítve" - Karanténok és pestisjárványok a középkorban Vadas András írta.
A cikksorozat 5. részét, amelynek címe "Tetemes hatást gyakorolt a fürdői életre” - Kolerajárványok Balatonfüreden a 19. században Katona Csaba írta.
A cikksorozat 6. részét, amelynek címe Huszárkarddal a pestis ellen - Magyar emigránsok a nagy marseille-i pestisjárvány idején Tóth Ferenc írta.
