2015. április 23–25. között a Vajdaságba és Belgrádba látogatott aMagyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának küldöttsége, hogy a Bizottság munkájának lezárásáról tárgyaljon. A küldöttséget Kocsis Károly elnök, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet igazgatója vezette, rajta kívül az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetből Hornyák Árpád tudományos főmunkatárs, a bizottság titkára és Katona Csaba tudományos munkatárs, kutatóközpontunk kommunikációs referense vett részt a tárgyalásokon.
Ökorégiók – a környezeti mozaikosság hatása az emberi közösségekre, valamint régészeti-történelmi és környezettörténeti aspektusai címmel 2015. április 14-én (kedden) 10.00 órai kezdettel A középkori Kárpát-medence környezettörténete OTKA-pályázat mini-konferenciájára kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Tanácstermében (Bp. 1014 Úri u. 49.) A részletes program itt olvasható.
Egymás mellett – egymás ellen. Cseh, magyar, és szlovák nacionalizmusok az első világháború éveiben címmel nemzetközi tudományos konferenciára kerül sor cseh, szlovák és magyar kutatók részvételével 2015. április 15-én 10.00 órai kezdettel. Helyszín: MTA MAB Székház, Miskolc 3530 Erzsébet tér 3. A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet első világháborús OTKA-kutatócsoportja, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi Intézet és Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága Társadalomelméleti és Történettudományi Szakbizottságai szervezik, támogatók a Cseh Centrum (Budapest) és a Szlovák Intézet (Budapest). Intézetünket előadóként képviseli Ábrahám Barna, Katona Csaba és Szarka László. A részletes program itt olvasható.
Hörcher Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet igazgatója idén is tartott vendégelőadásokat a kolozsvári BabeşBólyai Egyetemen. 2015. április 28-án a Történeti Intézetben Eötvös József: A Kelet népe és a Pesti Hírlap címmel, majd 29-én a Magyar Filozófiai Intézetben Liberalizmus és kultúra viszonya Széchenyi és Eötvös gondolkodásában 1848 előtt, illetve a politológia szakon Szív és ész csatája, avagy populista vádak a Pesti hírlapról folytatott reformkori vitában címmel beszélt a hallgatósághoz.
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet, valamint az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet szervezésében 2015. április 16-án 12.30 órai kezdettel kerül sor a Péter László és a magyar történeti alkotmányosság című konferenciára. Helyszín az MTA TK JTI Tanácsterme (Bp. 1014 Országház u. 30., 2. emelet). A konferencia részletes programja itt olvasható.
Hörcher Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet igazgatója, Londonban, a London School of Economics and Political Science-en tart előadást, a Constitutional Failure in Europe című nemzetközi workshop-on, 2015. március 25-én. Témája Sotirios A. Barbernek, a Notre Dame University proesszorának az amerikai alkotmány kudarcát elemző nagyesszéje lesz, amelyről összefoglaló előadást tart a workshop nyitásaként. A program itt tekinthető meg.
1995 óta működik Lipcsében a Közép-Kelet Európa történetével és kultúrájával foglalkozó kutatóintézet, a Geisteswissenschaftliches Zentrum Geschichte und Kultur Ostmitteleuropas (GWZO), amely az egyik legfontosabb régiónkkal foglalkozó német kutatóközpont. A német szövetségi kormány és Szászország állami támogatásából valamint pályázatokból finanszírozott intézmény ötven munkatársat foglalkoztat és minden projektje a régió több országát, nemzetét több diszciplína módszereit hasznosítva vizsgálja. Az intézmény munkáját tudományos tanács segíti, amelybe 2015. április 15-től négy évre a szász kulturális miniszter meghívta Pók Attilát, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudmányi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos tanácsadóját és igazgatói megbízottját, akit az újjáalakított tudományos tanács első, 2015. április 16-i ülésén elnökévé választott. Kollégánknak ezúton is szívből gratulálunk!
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet közös szervezésében induló előadássorozat első előadásai a következők lesznek:
2015. április 16. csütörtök, 18.00: Fehér M. István: Mire való a filozófia?
2015. április 23. csütörtök, 18.00: Marosi Ernő: Mire való a művészettudomány?
2015. május 7. csütörtök, 18.00: Lovász László: Mire való a matematika?
2015. március 26-án, 14.00 órai kezdettel Lőrinczi Tünde, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet posztdoktori kutató ösztöndíjas munkatársa tart előadást Roma újvallásosság és etnikai mobilizáció Budapesten címmel a Néprajztudományi Intézet Könyvtárának (Bp. 1014 Országház u. 30.) olvasótermében. Az előadás meghívója itt tekinthető meg.
Az Alexander von Humboldt Alapítvány kuratóriuma 2015. március 26-án hozott döntésével Humboldt-díjban részesítette Tüskés Gábor irodalomtörténészt, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet osztályvezetőjét, tudományos tanácsadóját. További részletek itt olvashatóak. Kollégánknak ezúton is szívből gratulálunk!
Via Sancti Martini. Szent Márton útjai térben és időben címmel nemzetközi konferenciára kerül sor 2015. április 15-én, 16-án és 17-én Szombathelyen a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szent Márton Programiroda és a Szombathelyi Egyházmegye közös szervezésében. Együttműködő partnerek: Vas Megyei Kormányhivatal, Vas Megyei Önkormányzat, Martineum Felnőttképző Akadémia, Martinus Vallási és Kulturális Egyesület, Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Hálózat. A rendezvényen intézetünk számos munkatársa tart előadást. A meghívó itt tekinthető meg.
Ebben az évben – nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából – harmincöt tudós vehetett át a Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott elismerést, közülük hárman kutatóközpontunk munkatársai: Szentpéteri József régész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, Vikárius László zenetörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, és Zsoldos Attila történész, az MTA levelező tagja, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kutatóprofesszora. Mindhármuknak szívből gratulálunk! További részletek itt olvashatóak.