275 éve, 1745. május 6-án bocsátotta ki Mária Terézia azt a diplomát, amellyel a Jászkunságot visszahelyezte kiváltságos állapotába. A negyvenhárom esztendőn át tartó földesúri eladatottságból való megváltakozás az egész korabeli jászkun társadalmat megmozgatta. A redempció mind a mai napig élénken él a helyi emlékezetben, és központi eleme a jászkun identitásnak. Az évforduló alkalmából Mihalik Béla Vilmos, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa a Jászkunság eladásának és visszaváltásának történetét foglalta össze.
A középkorban, a tatárjárást követően letelepedő kunok és jászok számos kiváltságot nyertek. Bár katonai szolgálataikat a középkor végére pénzen váltották meg, privilégiumaikat megőrizték. Földesuruk az uralkodó volt, ezt a hatalmat a nádor képviselte mint a jászok és kunok főkapitánya és főbírája. Az oszmán hódoltság idején ugyan a terület többször elnéptelenedett és a lakosság jelentősen kicserélődött, a kiváltságok nem enyésztek el, I. Lipót (1657–1705) a 17. század utolsó évtizedeiben öt alkalommal újította és erősítette meg a jászkunok kiváltságait. Ennek ellenére a Jászságot, a Nagykunságot és Kiskunságot újszerzeményi területként kezelték.
I. Lipót. Benjamin von Block festménye.
A törökellenes visszafoglaló és pfalzi örökösödési háborúban jelentősen eladósodott a bécsi udvar. A pénzügyi nehézségeket enyhítendő merült fel az újszerzeményi birtokok, így a Jászkunság eladása. 1699-ben Johann Christoph Franz Pentz egri kamarai prefektus vezetésével összeírták a Jászkun területeket, lakott településeket és pusztákat egyaránt. Esterházy Pál nádor részéről Sőtér Ferenc jászkun kapitány vett részt a felmérésben. A nádor ekkor már tisztában volt az udvar szándékával, de azt is tudta, hogy lehetetlen a terület eladását megakadályozni. Mindenesetre Sőtér révén már az összeírást követően tiltakozott az eladás ellen, a kapitány egy memorandumot is benyújtott az Udvari Kamarához.
Az eladásra 1702-ben került sor. Március 22-én kelt az a királyi oklevél, amely a Jászkunságot kivette a nádori joghatóság alól, és annak területét eladták a Német Lovagrendnek, lakóit jobbágyokká téve. Az adásvétel 500 000 rajnai forintért történt. Ennek felét a Német Lovagrend Frank Rendtartománya állta, míg másik felét Kollonich Lipót bíboros, esztergomi érsek fizette ki az elődje, Széchényi György érsek által végrendeletileg várerődítésre és katonai kórház alapítására tett alapítványból. A lovagrend beiktatása 1702. május 22-én kezdődött meg Jászberényben, amely ellen számtalan tiltakozás érkezett. Sőtér Ferenc a nádor és az egész ország, a jelenlévő egri kanonokok a káptalan és Telekessy István egri püspök nevében protestáltak a Jászkunság eladása és a Német Lovagrend birtokbaiktatása ellen.
| Széchényi György érsek (A kép forrása: bildarchivaustria.at) | Kollonich Lipót bíboros (Id. Christoph Weigel festménye) |
A közbejött Rákóczi-szabadságharc miatt a Német Lovagrend a földesúri szervezetet csak 1710 után tudta elkezdeni kiépíteni, ám a majorsági gazdálkodás a jászkunok ellenállásán megbukott. Ennek egyik oka volt, hogy a helyi szintű, kerületi és települési igazgatás számos autonóm eleme megmaradt az eladást követően is. Már az 1711. évi szatmári békét követő években megindult a földesúri hatalom alól történő megváltakozást célzó mozgalom. A jászkunok 1712 áprilisában Meskó Ádám nádori ítélőmesterhez fordultak segítségért, hogy valamiképpen segítsen nekik felszabadulni a földesúri joghatóság alól. A jászberényi tanácsülési jegyzőkönyvben olvasható bejegyzés szerint ugyanebben az évben Bereczky György jászberényi plébánostól ötven körmöci aranyat vettek fel „az Nemes Jásságh megszabadulására”.
Az 1715. évi 34. törvénycikkely biztosította a Jászkunság megváltásának lehetőségét is, ám ez egyelőre illuzórikus volt. A Jászkunság már a törvény megszületését követően kérte Pálffy Miklós nádort, hogy segítsen számukra a pénzforrást előteremteni, olyan személyeket keresni, akiktől kölcsönt vehetnek fel a megváltáshoz. Pálffy nádor a kérvényt persze jóindulatúan fogadta, „az megjelölt summájuknak fölvevésében segítséggel leszünk, csak jobb üdőt elvárván”. 1723-ban azt kérték a Jászkunsággal foglalkozó országgyűlési bizottságtól, hogy a diéta támogassa a Német Lovagrendnek fizetendő váltságösszeg 6%-os kamatra való felvételét. A korai redempciós törekvés keretében a jászsági elöljáróságok az 1720-as években elkezdték megteremteni a készpénz-fedezetet egy későbbi megváltakozáshoz. A helyi lakosság azonban ebből leginkább csak azt érzékelte, hogy miközben terheik nőnek, az elöljárók különféle gyanús pénzügyi tevékenységet folytatnak. Ez komoly társadalmi konfliktushoz vezetett, Jászberényben és Jászapátiban az 1720-as évek derekán nyílt lázadás bontakozott ki a helyi elöljárók ellen.
A Jászkunság térképe 1720. Kép: mnl.gov.hu
A Német Lovagrend már 1728-ban tárgyalásokat kezdeményezett a Jászkunság átengedéséről, továbbadásáról. Az erősödő redempciós mozgalom miatt az 1702. évi vételár felét álló, így a jövedelmek 50%-át élvező Széchényi-féle alapítványt felügyelő udvari bizottság is érdekelt volt egy stabil földesuraság kialakításában. Az alapítvány által fenntartott Pesti Invalidusok Házának igazgatója, Gundacker von Althann tábornok késznek mutatkozott arra, hogy átvegye a Jászkunságot. Franz Ludwig von Pfalz-Neuburg lovagrendi nagymester kancelláriája 1731. március 8-án állította ki a Jászkunságról lemondó okiratot. Az adásvételt III. Károly 1731. április 26-án kelt adománylevelében erősítette meg és az 1702-ben rögzített jogokkal ruházta fel a Pesti Invalidus Házat.
Az 1740-es évek elején a jászkunsági katonáknak az osztrák örökösödési háborúban való részvételéhez kapcsolódóan egyre komolyabb lehetőség nyílt a megváltásra, amelyet az 1741-ben nádorrá választott Pálffy János nádor is támogatott. 1743-ban megerősítette a jászkunságiak harmincad- és általános vámmentességét, és tevékeny része volt a Pesti Invalidus Ház korrupt földesúri adminisztrátorának felmentésében. Ennek következményeként az Invalidus Ház felügyeletét ellátó Udvari Commissio elismerte a kerületek szabad választási jogát a kerületi kapitányi tisztségekre. Hosszas előkészítést követően végül 1745. május 6-án írta alá Mária Terézia a redempciós diplomát, ezzel a Jászkunság felszabadult a negyvenhárom éven át tartó földesúri eladatottság alól. A Jászkun Kerület városai és községei 6%-os kamatra felvett kölcsönökből tudták előteremteni a megváltakozáshoz szükséges összeget, ezek megszerzése, majd visszafizetése hosszú időn át húzódott. Környékbeli vármegyék nemesei és egyházi személyek, rendházak egyaránt segítettek kölcsönnel, ezeknek némelyike meglehetősen kedvező feltételekkel bírt. A jászapátiaknak hitelező Komáromy János egri kanonok például úgy nyilatkozott, „nem bánja, ha 50 esztendeig nem adjuk meg is”.
Mária Terézia a Szent Koronával és a magyar királyi jogarral (Martin van Meytens, 1759)
1745. július 12-én több előkelő vendég, a jászkun vezetők és óriási tömeg részvételével zajlott ünnepség közepette hirdették ki Jászberényben a Mária Terézia által kiadott redempciós oklevelet. A Nagyboldogasszony-templomban tartott ünnepi szentmisén Jászapáti szülötte, Rusvai Lőrinc ferences atya tartott prédikációt. A beszéd később nyomtatásban is megjelent Jubileum a Nemes Jászság és Kunság örvendetes esztendeje, mellyben a választott nemzet, szent nemzetség, megváltott nép régen váltatott (…) újonnan váltatott címmel. Már a címlap is utalt a kettős megváltás tényére. Először „régi nemes attyok hív vitéz vérével, Isten, Boldogasszony, felséges királyink kegyelmével”, másodszor pedig „régi atyák fiai pénzével, fegyverével, Isten után két Mária kegyelmével”. A középkori kiváltságok megszerzését tehát őseik katonai szolgálata segítette, míg másodszor a megváltásért fizetett ötszázezer forint és Isten után a Boldogságos Szűz Mária és Mária Terézia kegyelméből. A kétszeri megváltást a későbbi jászkun hagyomány is fenntartotta, mivel úgy tartották, hogy egyszer Jézus, másodszor a redempció váltotta meg a jászokat és a kunokat.
Jászberény látképe a Jászság 1731. évi térképén. Forrás: Hungaricana Térképek
A redempció jelentős átalakulást hozott, ami nem múlt el konfliktusok nélkül. Az alapvető probléma a megváltási összeg leosztásából fakadt, amelyet a Jászkun Kerület közgyűlése településekre, az egyes elöljáróságok pedig a lakosokra lebontva osztottak tovább. A helyi közösségeknek azon tagjai, akik hajlandóak voltak vagy tudtak a megváltáshoz hozzájárulni, azok a befizetett pénzért arányosan földbirtokot kaptak. Az értékarányokat a helyi körülmények figyelembevételével az elöljáróság számította ki. Ennek következményeképpen alakult ki a Jászkunság sajátos társadalmi rétegződése. A megváltakozásban résztvevők lettek a redemptusok, akik a helyi társadalmi hierarchia felső rétegét jelentették. Ha valakinek volt vármegyei nemessége és részt vett a redempcióban, akkor is csupán redemptus-nemes lehetett, hisz nemesi birtok nem létezett a Jászkunságban, a kerületek földjei mind megváltott, jászkun tulajdonú földnek számítottak. A földváltáshoz, következésképpen a földtulajdonhoz kapcsolódtak a helyi, sajátos politikai és gazdasági előjogok. Azok, akik nem tudtak részt venni a redempcióban és a földváltásban, a jászkun földtulajdonhoz kapcsolt előjogokból kiszorultak, ők alkották az irredemptus réteget. Mivel a községi pénztárakból is fizettek a váltságösszegbe, így községi tulajdonba ment át a belterület, a temetők földje, az egyházi célra vagy majorsági gazdálkodásra kijelölt földterület. Azonban a megváltott földek kijelölése, tulajdonba vétele, kifizetése sem folyt problémamentesen, például sokan vállalták a földváltást, ám végül nem adódott lehetőségük fizetni. 1745–1765 között a földváltók névsora minden jászkun településen jelentős változáson ment keresztül, gazdaságilag-társadalmilag hektikus két évtized köszöntött a kerület lakosságára.
A Jászkunság redempcióval visszaszerzett kiváltságai és a területi autonómia az 1876. évi közigazgatási reformokig maradtak érvényben. A redempció a Jászság, Kiskunság és Nagykunság közös helyi identitásának központi eleme mind a mai napig, ahogy a helybeli redemptus családok továbbra is számontartják őseik részvételét a megváltakozásban. Számos régi-új hagyomány tartja életben a redempció emlékezetét, mint az időről-időre megrendezett jász és kun világtalálkozók, a Jászkunság történetét kutatók tudományos konferenciasorozata, a kerületi kapitányválasztások ünnepségei, és élénk, a hagyományokat őrző civil egyesületi élet.
Mihalik Béla Vilmos
Felhasznált irodalom:
Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun redemptio előzményei és hatása Kunszentmártonban. In: Egy jász település a Nagykunságban. Kunszentmárton a 18. században. Szerk. Barna Gábor. Kunszentmárton, 2019. (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok 17.) 158–179.
Kiss József: A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején, 1702–1731. Budapest, 1979.
Kiss József: A Pesti Invalidus Ház jászkunsági földesurasága, 1731–1745. Budapest, 1992. (Értekezések a történeti tudományok köréből 114.)
Mihalik Béla Vilmos a BTK Történettudományi Intézetének tudományos titkára, 2012 óta a kora újkori témacsoport tudományos munkatársa.
2011–2019 között a Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár igazgatója volt.
Kutatási területe a 17–18. századi magyar egyház- és társadalomtörténet, a Habsburg-szentszéki diplomácia a törökellenes visszafoglaló háború időszakában.
Papok, polgárok, konvertiták. Katolikus megújulás az egri egyházmegyében (1670–1699) című könyve 2017-ben jelent meg, második kötete A kétszer megváltott nép. Katolikus egyház a Jászkunságban (1687–1746) címmel várhatóan 2020 nyarán jelenik meg.
