Arany János felesége, Ercsey Julianna iránt – számos más írófeleségtől eltérően – nem mutatott az utókor különösebb érdeklődést. Az írófeleségek ábrázolási hagyományának van egy olyan látens vonulata, amely szerint a feleségek meglehetősen ritkán bizonyulnak az ítélkezni kész utókor elvárásainak megfelelő választásnak: akár azért, mert feltűnni vágyó, önző és hiú különcként, akár azért, mert intellektuálisan igénytelen társként láttatják őket. Ercsey Julianna életéről, műveltségéről igen keveset tudunk – mindenesetre neki köszönhetünk néhány igen korai és kiváló magyar népmesét, melyek azután fia révén váltak széles körben ismertté. Ercsey Julianna nevét 1818. május 5-én vezették be a nagyszalontai református anyakönyvbe. Árnyékban maradt alakját, életútját és meséit Gulyás Judit, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa mutatja be.
Ercsey Julianna születési idejére vonatkozólag az Arany Jánosról szóló szakirodalom – ha egyáltalán, akkor – meglehetősen változatos évszámokat adott meg (1816, 1818, 1819, 1820). A nagyszalontai református anyakönyv bejegyzése alapján Ercsey Julianna 1818-ban született, és május 5-én keresztelték.
A nagy-szalontai ev. ref. egyház anyakönyve, Nagyvárad. (Fotómásolat: Lipták-Pikó Judit)
Eszerint pár nappal korábban születhetett: az Arany család Fiumei úti síremlékén 1818. május 1. szerepel születési dátumaként. Szülei „tekintetes fiscalis Ercsei Sándor Úr” és Szathmári (Szakmári?) Ersébeth voltak. A keresztelt gyermek neve (Juliánna) mellett a keresztszülők feltüntetésén túl nem olvasható semmi egyéb megjegyzés, így az anyakönyv alapján nem támasztható alá az az elmúlt évtizedekben széles körben elterjedt vélekedés, mely szerint Ercsey Julianna törvénytelen gyermekként született volna.
Ercsey Julianna apja tehát ügyvéd, apai nagyapja, Ercsey Sámuel, református lelkész volt. Testvérei: Ercsey Sándor szalontai ügyvéd, Ercsey János sályi jegyző, Ercsey Károly szalontai gazdálkodó, és Ercsey Zsuzsanna, „nemes Nagy János jobb módu paraszti foglalkozású ember felesége” voltak. Arany Jánossal 1839 táján ismerték meg egymást – férje 1869-ben írott, Nőmhöz című versében állított emléket egymásra találásuknak:
„Ezernyolcszázharminckilenc –
Irtuk már e levelet:
Harminc éves, Julim édes!
Lelki frigyem teveled.Ifju voltál, ifju voltam,
Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
Illő pár a föld-tekén.”
- november 19-én kötöttek házasságot Nagyszalontán. 1841. augusztus 9-én itt született lányuk, Arany Juliska, 1844. március 24-én fiuk, Arany László.
A nagy-szalontai ev. ref. egyház anyakönyve, Nagyvárad. (Fotómásolat: Lipták-Pikó Judit)
1847-ben Arany János – még személyes találkozójuk előtt – így jellemezte feleségét Petőfinek:
„Az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, se nem öltözik tízszer napjában: de Petőfit olvas, jó anya s jó magyar gazdasszony, t.i. a miből van. Majd főz ollyan töltött káposztát, hogy édes anyád is csak ollyat főzhetett s tudom, Pesten, nem ettél ollyat, mióta verseid első fűzete megjelent.” (1847. febr. 28.)
A róla szóló források Ercsey Juliannát egyöntetűen kitűnő gazdasszonyként jellemzik, aki férjét odaadó gondoskodással és figyelemmel vette körül. Ennek lenyomata egy Arany Jánoshoz írott (és ritka módon fennmaradt) levele is, melyet Nagyszalontán, Juliska lányukat meglátogatva írt Pesten maradt férjének, házasságuk 24. évében:
„Édes jó lelkem! Köszönöm ezerszer köszönöm azokat a kedves perczeket, a melyeket kedves hoszu leveleddel adtál nekem! nagyon bóldogító tudat rám nézve hogy jól vagy adja is a jó Isten! hogy folytonos egéségnek örvendj, és örvendjünk még sok hoszu évekig; Ugy sajnálak hogy anyi dólgod van – a jó Isten csak könyeb életet adna már neked! Híszem hogy níncsen bajotok a mijatt hogy othon nem vagyok – de mégis vágyom haza; Ezek a jó gyermekek, el halmoznak minden szíveségel, s egészen ithon érezhetném magamat köztök, de mégis haza vágyom – olyan rosz tőlled távol leni, sokszor elő veszen a haza vágyódás – veled lehetni, rám nézve az olyan bóldogitó. Ki tudja? medig tart ugyis, az az öröm.” (1864. szept. 10.)
Ercsey Julianna műveltsége megítélésében eltérnek a kortársak beszámolói. Fia barátai és férje tanítványai, Tolnai Lajos és Baráth Ferenc, akik a nagykőrösi gimnázium diákjaiként ismerték meg őt, illetve Halász Imre, aki pesti joghallgatóként került közelebbi kapcsolatba Arany Lászlóval és családjával, „kiválóan okos”, „kitűnő műveltségű”, „kedves és ritka okosságú” asszonyként írták le. Ugyanakkor férje barátai közül Petőfi egyszerű asszonyként jellemezte („a mily egyszerű asszony, oly jó feleség és anya”), akárcsak Gyulai Pál. Igaz, e megjegyzések kontextusát figyelembe véve, mindkét esetben meghúzódik egy rejtett összehasonlítás egy másik hölggyel, jelesül Szendrey Júliával, illetve Szalay Gizellával, akik a legkevésbé sem voltak az „egyszerű asszony” megtestesítői. Előbbi szinte egész életútjával provokálta a korabeli társadalmi normákat, a feleségeknek kiosztott szerepelvárásokat öntörvényűen áthágva (erről tanúskodnak egyebek mellett Arany Juliska leveleinek rá vonatkozó passzusai is), míg Arany László felesége, a kortársak szerint feltűnő szépségű Szalay Gizella, „igazi úri lány” volt – ahogyan az őt különösen nagyrabecsülő Gyulai Pál fogalmazott – aki másféle életvitelt folytatott és háztartást (szalont) vezetett, mint anyósa.
Ami a nagyszalontai rokonok és ismerősök véleményét illeti, Ercsey Sándor szerint nővére „nem bírt ugyan a mai értelemben vett s úgynevezett magasabb műveltséggel, de bírt elegendő polgári és társadalmi műveltséggel.” Rozvány György az Arany-házaspár harmonikus együttélését hasonló tulajdonságaik meglétével indokolta, többek között azzal, hogy „mindketten a józan értelemnek gazdag adományával” bírtak. Figyelemreméltó, hogy Ercsey Julianna kapcsán szinte sehol sem olvasható az írófeleségekről, múzsákról szóló elbeszélések szinte kötelezően visszatérő motívuma, vagyis szépsége (és/vagy elbűvölő, lefegyverző, hódító stb. fellépése, esetleg intellektusa). Holott mai szemmel elnézve azt a néhány fennmaradt fotót, melyek közül a legkorábbi is már 45 éves korában örökítette meg Ercsey Juliannát, nemcsak figyelmes, éber pillantása tűnik fel, hanem az is, hogy arcának milyen szabályos, finom vonásai voltak.
Schrecker Ignác: Arany Jánosné (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
Mivel az Arany család hagyatéka (és így a családtagok személyes iratai) 1945 januárjában megsemmisültek, Ercsey Julianna írásgyakorlatának nem sok nyoma maradt fenn. Tudható, hogy rendszeresen levelezett Nagyszalontán maradt családtagjai mellett ismerőseivel, például Tompa Mihály feleségével, Soldos Emíliával (ezek a levelek nem maradtak fenn vagy lappanganak), az őt hajadonként pártfogoló nagyszalontai Rozvány-család nőtagjaival, és a nagykőrösi Gubody család hölgyeivel. Levelezőtársait elsősorban családja állapotáról és háztartási ügyekről tudósította, bár fivérének Arany János lapszerkesztési gondjairól is beszámolt, családjuk barátját, Rozvány Erzsébetet pedig Arany László Elfrida című, pályadíjnyertes költeményének megjelentetéséről és fogadtatásáról tudósította 1867-ben. Az 1860-as években saját, egyedi levélpapírja is volt, melynek bal felső sarkában dombornyomással állt az Arany Jánosné név.
Arany Jánosné levele ismeretlenhez (MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattára)
Érdekes dokumentum az az 1857-ben Tompához írott levél, amelyben Arany János Soldos Emíliához fordulva, felesége levélírási stílusát imitálta és parodizálta.
„Kedves Komám asszony! Feleségem örömest irna, de most épen sok dolga van, én pedig oly rosz ember vagyok, hogy nem akarok várni egy-két napig, ő utána. Inkább irok magam ő helyette, ilyen formán: Édes lelkem! Nagy részvéttel olvastuk, hogy bajotok volt, igen megijedtünk, de reméljük, hogy már most jól vattok, a kis Géza is azóta könnyebben lesz mi hala Istennek jól vagyunk, csak nekem a lábam fáj, bárha nem oly szenvedhetetlen, mint tavaly, de nagyon megérzi, ha sokat talpalok szegény Janim mostanában jobb kedvű nem is panaszkodik annyit a fejére, mert hideg vizbe mosdik minden nap, a gyermekek egészségesek, Julcsa sokat dolgozik házi dolgot, elkezdett volt francziául tanulni, kis Gyulai is adott neki nehány leczkét, […] de nem is irok többet mert a papirosom is mingyárt elfogy aztán meg épen most ruhát huzogatok a nagy szobában Jani pedig tudtom és akaratom nélkül az én nevemben levelet ír neked a kis szobában, azért édes lelkem csókolak ezerszer téged is és forrón szeretett kis Gézádat is maradván azon jó indulattal, soha meg nem szűnő szeretettel, mely szivemben irántad s a tieid iránt soha meg nem szűnik. U.i. A jó Recskinét és Hamvainét szivemből köszöntöm és csókolom. igaz barátnéd Arany Jánosné mk.
Im ilyen formán irna ő, ha ráérne, de minthogy ezt nem cselekszi, fogadja, kedves komám asszony, tőlem s általam legmelegebb üdvözlését s bocsásson meg e kis tréfáért, melyet, kivánom, oly hangulatban olvassanak, hogy jóízűt nevethessenek rajta.” (Nagykőrös, 1857. febr. 5.)
A családi hagyaték pusztulása folytán Arany Jánosnénak levelei mellett csak mesekéziratai maradtak fenn. Az Arany László szerkesztette, nagy hatású népmesegyűjtemény (Eredeti népmesék, 1862) öt, igen hosszú meséjét ő jegyezte le: Ráado, és Anyicska, Az aranyhaju királykisasszony (a cikk címében lévő idézet zárja ezt a mesét), A veres tehén, Gagyi gazda, Dongó meg Mohácsi. Ezek a mesék egy komoly mesemondó gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező, igen jó elbeszélőt tükröznek.
A Ráado, és Anyicska című tündérmese egyébként ugyanazon mesetípus egy változata, amelyhez Arany János Rózsa és Ibolya (1847) című költeménye is sorolható, ám úgy tűnik, hogy férj és feleség két különböző forrásból ismerte e mesét. Mivel pedig Arany László átírta édesanyja változatát a népmesekötete számára, így az a ritka helyzet állt elő, hogy ugyanazon családon belül ugyanazon mesetípus három szövegváltozatát is ismerjük. Sajátságos, hogy édesanyja meselejegyzéseibe Arany Juliska (aki maga is 17 mesét írt le) néhány helyen beleírt; nem utólagos rájegyzések ezek, hanem az anya abbahagyta a szöveg lejegyzését (akár mondat közben), és lánya folytatta a mesét pár soron át.
A mesék színvonala mellett maga a meselejegyzés ténye is figyelemreméltó, ugyanis az Aranynéhoz és Juliskához hasonló iskolázottságú, kisvárosi nők körében ez egyáltalán nem volt magától értetődő tevékenység ebben az időszakban, hiszen, ahogyan Gyulai Pál tömören és érzékletesen összefoglalta a mesék értékéről vallott korabeli közvélekedést: „a népmeséket a csak kissé mívelt ember is megveti.” A nők írásgyakorlatában a populáris írásbeliség különféle szövegtípusai voltak jelen: így kéziratos füzeteikbe vallásos-mágikus funkciójú szövegeket írtak le (pl. archaikus imákat), gazdasági funkciójú feljegyzéseket készítettek (háztartási napló, receptek), illetve a családi és társadalmi kapcsolattartás érdekében leveleket írtak, emlékkönyvi bejegyzéseket készítettek, (ritkábban) a személyes identitást kifejező szövegeket alkottak (napló, memoár).
Hosszú meseszövegek fáradságos munkával való lejegyzése mindenesetre nem tartozott a tipikus írásszokások közé. A 19. századi Magyarországról női mesemondót alig, női meselejegyzőt szinte egyáltalán nem ismerünk. Arany Jánosné és Arany Juliska e ritka kivételekhez tartoztak. Ebből a szempontból tehát e mesekéziratok és az Eredeti népmesék kapcsán egy különleges, családi mesegyűjteményről beszélhetünk, ahol az Arany családtagok különféle módon és mértékben, de valamiféle együttműködést sejtetve vettek részt a szövegek megalkotásában, mint mesemondó, lejegyző, szerkesztő és lektor.
Országh Antal: Arany János és családja. (1863) A kép Arany Juliska eljegyzése alkalmából készült, a menyasszony mögött a vőlegény, Széll Kálmán, Ercsey Julianna mögött fia, Arany László áll.
(Petőfi Irodalmi Múzeum)
Ercsey Julianna mesekéziratainak és leveleinek helyesírása kétség kívül sajátságos, ámde ez elmondható számos más, alkalmanként tollat ragadó korabeli nemesasszony kéziratairól is. Erről ő maga így írt Karacs Teréznek, a kitűnő pedagógusnak, unokája nevelőjének:
„Kedves Terézem! Kédkedve magamban, írjak-e azon nőnek, a ki oly szépen és helyesen ír? Mentsen ki előtted azon ok, hogy fél századdal ez előtt, azon iskolában a hol én tanultam, nem arra fektették a fősujt, (elég hibásson) hogy a nő szépen, és helyesen írjon, és a tudományokból minél többet tudjon; hanem a női élethez tartozó, a kézi munkának minél több ágát, és abból minél többet, alaposan meg tanulyon.” (1881. ápr. 3.)
Leveleiben Arany Jánosné néhány olvasmányát is megemlítette, illetve könyveket küldött és cserélt barátnőivel. 1865-ben pl. olvasókönyveket és az Ország tükre című budapesti képes hetilap példányait küldte ismerősének, „Kedves jó ténsasszony!” megszólítással és a következő megjegyzéssel: „A téli hosszu estvék között ha lesz unalmas és űres ideje, talán néha néha pár perczet talál bennek élvezetest.” Nagykőrösre „igen jó olvasnivalók” átadása érdekében többször írt maga is. Egy 1877-ből származó levele szerint Arany Jánost betegsége akadályozta az olvasásban, ezért négy hónapon át ő olvasta fel neki a napilapokat. Karacs Terézt többek között – Déryné naplóját olvasva – Aranyné biztatta önéletrajza elkészítésére. Megözvegyülve (Arany János 1882. október 22-én halt meg) sok olvasnivalóját említette egy levelében, különösen a „régi századok levéltáraiból kiböngészett, összeállított műveket” tartotta érdekesnek. A dedikációk szerint ebben a pár évben ajándékozta keresztfiának, Csíki Gyulának a Hüvelyk Matyi: Mese jó gyermekek számára című kötetet, Gyulai Arankának (Gyulai Pál lányának) pedig a Toldi szerelmét.
Ercsey Julianna 66 évesen, 1885. február 19-én hunyt el Budapesten, az Akadémia épületében, ahol 1867 óta lakott.
Ellinger Ede: Arany Jánosné (Petőfi Irodalmi Múzeum)
Unokája, Széll Piroska (1865–1886) volt vele, akit lányuk korai halálát követően az Arany-házaspár nevelt. Széll Piroska Karacs Teréznek így számolt be nagymamája haláláról és a maga veszteségéről:
„Bár jó nagyanyám éveken át beteges volt, de utóbbi 4–5 hetében határozottan javult állapota; sőt halála napján dicsekedett milyen könnyen érzi magát ma. Féltízkor még kedélyesen beszélgetett velem, át ment szobájába; egyszerre orra vére kezdett csepegni, én a szájcsészét felemelem, ekkor mindkettőnket óriás vérroham lep el. — Én átkarolom, ő fejét vállamra hajtja — a szakácsné segítségével felteszem a divánra, intézkedem a leggyorsabban orvos és Laczi bácsiék után. Az orvos ki azonnal jött – nekem már csak a halált constatálhatta, és Laczi bácsiék [Arany László és Szalay Gizella], kik futva jöttek, halva lelték jó nagyanyámat. Utolsó szenvedése nagyon, rémületesen rövid volt.
Nagyon korán tanít meg a sors fájdalmak elviselésére. Két év alatt vesztettem el Azokat, kiknek mindent köszönhetek s most, mikor jóságokat, talán hálámmal tudnám némileg viszonozni, csak egy sír fogadja tőlem azt el. Boldogult nagyanyám halálakor átéreztem nagyapám elvesztését is — akkor azt hittem, hogy több szenvedést nem képes emberi alkat elviselni — most látom, hogy keményebben vagyunk gyúrva.” (1885. márc. 22.)
Gulyás Judit
A fotók felhasználása engedélyköteles.
Az Arany Jánosné Ercsey Julianna életére és műveltségére vonatkozó adatok forrásai megtalálhatók: Az Arany család mesegyűjteménye: Az Arany család kéziratos mese- és találósgyűjteményének, valamint Arany László Eredeti népmesék című művének szinoptikus kritikai kiadása, s. a. r., szerk. Domokos Mariann és Gulyás Judit (Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – MTA Könyvtár és Információs Központ – Universitas Kiadó, 2018), 49–52, 59–60, 70–76.
Az itt nem szereplő idézetek forrásai: Arany János levelezésének kritikai kiadása, Sáfrán Györgyi: Az öreg Arany – unokája leveleiben. Irodalomtörténeti Közlemények 1960. 82–87., Ruttkay Veronika: Arany Jánosné levelei tükrében. Irodalomismeret 1998. 155–171.
Gulyás Judit a BTK Néprajztudományi Intézet Folklór Osztályának tudományos főmunkatársa.
Kutatási területe a 19. századi folklór és irodalom, népmese és irodalmi mese kapcsolata, a mesekutatás története, a textualizáció folyamata és a hamisítás kérdésköre – ezzel foglalkozik "Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?" A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában című kötete.
Domokos Mariann-nal sajtó alá rendezte és szerkesztette az Arany család kéziratos mesegyűjteményének kritikai kiadását.
Teljes publikációs listája itt olvasható
