Erdődy Edit (1946–2010) az Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztályának egykori munkatársa idén lenne 75 éves. Emlékét 2015 óta a születésnapján, február 7-én átadott díj is őrzi. Az évforduló alkalmából Kappanyos András, a BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója írását közöljük.
Az Erdődy Edit-díjat 2015-ben alapítottuk öt évvel korábban elhunyt munkatársunk emlékére olyan kortárs irodalmi, színházi vagy irodalomtudományi teljesítmények elismeréseként, amelyek az általa képviselt értékeket jelenítik meg. Az odaítélés hetedik alkalma és a kereknek számító 75. évforduló együttesen arra késztet, hogy feltegyük magunknak a kérdést: megannyi jeles és szívünknek is kedves egykori kollégánk közül miért éppen Edit nevét viseli ez a díj. Hiszen van, aki magasabb posztokra jutott a pályán vagy terjedelmesebb életművet hagyott hátra, és így a külső megfigyelő szemében talán alkalmasabb volna példaképnek. A külső megfigyelő, ha így gondolja, téved.
Erdődy Edit. Fotó: Zsámboki Mária
Editben egészen különös arányban és konstellációban volt jelen a szakmánkhoz elengedhetetlen két tulajdonság: kritikai szellem és empátia. Arról, hogy ez a műveiben hogyan nyilvánult meg, pontos képet ad posztumusz tanulmánygyűjteménye (A lélek színpadán, Balassi Kiadó, 2019), benne Angyalosi Gergely előszavával. De a kérlelhetetlen minőségérzékből és a rejtőzködő értékek iránti fogékonyságból nemcsak szakmai, hanem emberi minőség is születik. Edit jelenlétében valahogy önmagától foszladozni kezdett minden gőg, nyegleség, őszintétlenség – vagy ha nem épp magától, akkor egy-egy halk, de a lényegre pontosan rámutató megjegyzésétől mindenképpen. És amilyen természetességgel leplezte le az akár öntudatlan igazságtalanságot, épp olyan természetességgel vette védelmébe azokat, akikkel szemben az érvényesülni próbált.
„Miben áll Erdődy Edit írásainak legfőbb értéke? Nyilvánvaló, hogy nem pusztán a szakmai hozzáértést és a kiérlelt, sallangtalan, de mégis elegáns értekező stílust kell említenünk. Hanem azt is, hogy azok az elvek, amelyeknek alapján mások írásait megítélte, szoros összhangban álltak személyisége egészével. Mérhetetlenül távol állt tőle minden dagály és fellengzősség; ugyanakkor csöndes meghatottsággal adott számot arról, ha egy sikerült alkotással találkozott. A szakértelem, az írásmód és a jelentős személyiség egysége valósult meg írásaiban.”
Öt évbe telt, mire formát találtunk arra, hogy kifejezzük, mennyire hiányzik a közösségünkből ez a tapintatosan normatív emberség. A díj reményeink szerint sokat jelent a díjazottaknak is, de számunkra valami egészen mást.
Erdődy Edit-díj. Fotó: BTK ITI
Az odaítélés folyamatában zajló gondolkodások és beszélgetések során Edit szemével próbáljuk nézni a jelölteket, és kiválasztani azt, aki leginkább a kedvére volna. Mintegy az ő nevében végezzük el ezt a magunkra rótt, egyébként többnyire kellemes és szórakoztató feladatot. Egyfajta profán lelkigyakorlat ez, amelyben egyre több olyan fiatal munkatársunk vesz részt, aki Edittel már nem is találkozhatott. A díjazottakban pedig igyekszünk megerősíteni azokat az értékeket, amelyek miatt éppen rájuk esett a választás.
Ha ez fennkölten hangzik, az nem Edit ízlése szerint való. Fogjuk fel tehát praktikusan: a díj évenkénti kiosztásával Edit örökségének azt a részét is használatba vesszük, amit nem a könyveiben hagyott ránk.
Kappanyos András
