Százhét éve, 1913. június 15-én ült össze Budapesten az International Woman Suffrage Alliance (IWSA, magyarul Nők Választójogi Világszövetsége; 1904–, Berlin) hetedik kongresszusa, amely nyolc napig tartott. Miként vált Budapest az első világháború előestéjén egy hétre a nemzetközi nőmozgalom központjává? Hogyan történhetett, hogy az IWSA első világháború előtti utolsó kongresszusának nem Bécs, hanem a magyar főváros adhatott otthont? Végül, de nem utolsó sorban: a beletörődés helyett milyen választ fogalmaztak meg Ausztria és főként a császárváros nőszervezetei az őket ért fiaskóra? Az osztrák–magyar nőmozgalom legfontosabb seregszemléjének néhány kulisszatitka Czeferner Dóra, a BTK Történettudományi Intézet tudományos segédmunkatársának tollából.
A szárnyait alig több, mint fél évtizede bontogató, ám a nemzetközi szervezetek, illetve a nyugat-európai polgári-liberális, feminista egyesületek mögé eredményesen felzárkózó, csupán mintegy ezer taggal rendelkező Feministák Egyesületét (FE, 1904–1942, 1946–1948/1949) óriási megtiszteltetés érte 1911 nyarán. Az IWSA vezetőinek bátorítására 1904 utolsó napjaiban felálló budapesti szervezet a korábbiakban elképzelhetetlen reflektorfénybe került ekkor:
„[Az IWSA hatodik,] Stockholmban tartott választójogi nőkongresszus[a] az osztrák és magyar választójogi nőmozgalom meghívása között választván, egyhangúlag azt határozta, hogy legközelebbi kongresszusát 1913 nyarán Budapesten tartja. Ez az elhatározás, amely mind az öt világrészből Magyarországba vonzza a kultúrvilág szellemi kiválóságait, úgy férfiakat, mint nőket, nagy megtiszteltetés hazánkra nézve. Azt bizonyítja, hogy nőmozgalmunk külföldön az osztrák nőmozgalomnál nagyobb tekintélynek és elismerésnek örvend.” (Teleki Sándorné és Pogány Paula 1912. áprilisi levele a FE elnökségének.)
„A kongresszus sikere mindannyiunk nemzeti ügye”
Pontosan milyen érvek szólhattak Budapest mellett? S miért nem kaphatta a szervezés jogát Bécs, ahol a modern alapokon szerveződő (és zászlajára már nem a jótékonykodást tűző) polgári nőmozgalom gyökerei 1848-ig vezethetők vissza? A magyarázat egyrészt az Ausztriában 1867 óta érvényben lévő, és a nőszervezetek által sokat kárhoztatott osztrák egyesületi törvényben (Vereinsgesetz) keresendő: ez ugyanis a nők számára megtiltotta, hogy politikai céllal szervezett csoportokhoz csatlakozzanak. Az persze más kérdés, hogy bizonyos radikálisabb szervezetek ezt rendszeresen kijátszották… Másfelől az IWSA vezetői abban bíztak, hogy a kilátásban lévő választójogi reform, illetve a FE 1911/1912-es választójogi kampányának eredményeként a magyar nők 1913-ra szavazati jogot kaphatnak, s e mérföldkövet közösen ünnepelhetik. Erre végül nem került sor, hiszen a kongresszus előtti hónapokban egyértelművé vált, hogy a magyar nők választójogára tovább kell várni.
Az 1913. június 15–22-e között megrendezett budapesti tanácskozás és a fővároson kívül, több helyszínen zajló kísérőprogramok ugyanakkor hatalmas kihívás elé állították a FE vezetőségét. A nemzetközi szervezkedés útvesztőiben egyre jobban tájékozódó Glücklich Vilma (1872, Vágújhely–1927, Bécs) a FE elnökeként, Schwimmer Rózsa (1877, Budapest–1948, New York) pedig az egyesület Politikai Bizottságának vezetőjeként már 1911 szeptemberében munkához láttak: a különböző feladatok elvégzésére bizottságokat hoztak létre, amelyek élére a választmány arisztokrata származású tagjait nevezték ki – vélhetően (bár ezt a források nem bizonyítják egyértelműen) a főrendiház tagjaival és a budapesti városvezetéssel való kapcsolataik miatt. Az IWSA kongresszust a fővárosiak mellett a vidéki fiókszervezetek is fontosnak tartották, néhányan a szervezési feladatokból is kivették részüket. A kongresszus végrehajtó bizottságának elnöke gróf Teleki Sándorné Kende Júlia (1864, Pest–1937, Budapest, írói álnevén Szikra) lett.
Glücklich Vilma, Schwimmer Rózsa és Teleki Sándorné. Forrás digitalcollections.nypl.org
Férjével, aki a főrendiház tagjaként rendre segítette a FE Politikai Bizottságának munkáját, a rendezvény anyagi terheinek egy részét is magukra vállalták, hiszen a június 16-i, Halászbástyán rendezett ünnepélyes fogadás „buffet”-jének 10 300 Koronás számláját ők egyenlítették ki. E hozzájárulás mértékét jól szemlélteti, hogy az összeg a FE 1913-as éves bevételének (6271,2 Korona) közel kétszeresére rúgott…
Okkal vetődik fel a kérdés, hogy vajon milyen forrásokból finanszírozta a FE a mintegy 100 000 Korona összköltségűre tervezett kongresszust? A főváros és a feministák elveivel rokonszenvező polgármester, Bárczy István (1866, Pest–1943, Budapest) és több minisztérium támogatta nagyobb összegekkel az eseményt, viszont a FE korábbi adománygyűjtési stratégiáinak „csúcsra járatására” is szükség volt. A FE egyik tagtársának még azt is sikerült elérnie, hogy a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK)–Budapesti Torna Club (BTC) futballmérkőzés jövedelmének egy részét a csapatok tulajdonosai a kongresszusi alapba ajánlják fel.
Bárczy István (balra) és titkára a Halászbástyán rendezett fogadáson. Forrás: digitalcollections.nypl.org/collections
A meghívottak
A magyarországi és a nemzetközi sajtóban jobbára pozitív sajtóvisszhangokat kapó budapesti eseményre mintegy kétezerötszáz-háromezer magyar és külföldi küldött érkezett, 26 országból. Köztük találjuk magától értetődően a szervezet elnöki posztját évtizedeken át betöltő Carrie Chapman Cattet (1859, Ripon–1947, New Rochelle), akit már kortársai is „az IWSA koronázatlan királynője”-ként emlegettek vagy Cicely Corbettet (1885, Danehill–1959, Danehill), aki a tanácskozás előtt hosszabb időt töltött Budapesten és a Tátrában, segítve Schwimmeréket a rendezvény előkészítésében. További delegáltak érkeztek többek között az USA-ból, Kanadából és Nagy-Britanniából, valamint Németországból, Hollandiából, Svédországból, Finnországból és Olaszországból. A szerb és az oroszországi nőmozgalom szintén képviseltette magát az eseményen.
Carrie Chapman Catt (delegáltak és újságírók gyűrűjében) és Cicely Corbett a kongresszuson. Forrás: digitalcollections.nypl.org
Meghívást kaptak a cseh- és morvaországi, galíciai, valamint a bukovinai egyesületek tagjai is – velük Schwimmerék csupán a tanácskozás előtti hónapokban vették fel a kapcsolatot. Schwimmerék a FE-hez két évvel korábban – a szociáldemokrata nőmozgalom nézete szerint a FE-hez kizárólag egy „baleset” eredményeként – csatlakozó Balmazújvárosi Szabad Nőszervezet tagjait is Budapestre „utaztatták” 1913 júniusában. Kongresszusi részvételük a feministák számára remek reklámfogásnak bizonyult, hiszen ezzel (is) demonstrálhatták, hogy mozgalmuk „nem csupán a polgári nők jogaiért folyik”. A balmazújvárosiak tanácskozáson vállalt szerepét semmiképp nem értékelném túl, még úgy sem, hogy az események helyszínéül szolgáló Vigadóban készült fotókon rendre feltűnnek a külföldi küldöttek társaságában.
Schwimmer a fotókra írt jegyzetein a balmazújvárosi asszonyokat kongresszusi delegáltakként tüntette fel. Forrás: digitalcollections.nypl.org
Az osztrák nők képviseletében a Bund Österreichischer Frauenvereine (BöF, 1902–, Bécs) vezetői – köztük Marianna Hainisch (1839, Baden bei Wien–1936, Bécs), a szervezet elnöke –, valamint a tőlük független bécsi nőszervezetek delegáltjai érkeztek Budapestre. Erre Glücklich és Schwimmer a két ország nőmozgalmai közötti évtizedes súrlódások miatt különösen büszke volt, hiszen az eseményt a magyarországi feminista mozgalom erődemonstrációjaként értékelték.
De vajon milyen válasszal készültek a bécsi szervezetek, amelyek meghívását az IWSA visszautasította? A BöF választójogi bizottsága (Frauenstimmrechtskomitee) briliáns lépéssel egy ún. előkonferencia (Vorkonferenz) szervezése mellett döntött, így június 11–12-én a császárváros látta vendégül a nyugat-európai országokból Budapest felé tartó IWSA-delegáltakat.
Feministák Bécsben és Budapesten
Most pedig Leopoldine Kulka (1872, Bécs–1920, Bécs) hosszas beszámolójára támaszkodva pillantsunk be a bécsi és a budapesti tanácskozásokba! Kulka a polgári-liberális, s nézeteiben sok tekintetben radikális Allgemeiner Österreichischer Frauenverein (AöF, Bécs, 1893–1922[?]) alelnökeként vett részt mindkét eseményen.
Leopoldine Kulka (balról a második) az 1915-ös hágai nemzetközi nőkongresszuson. Forrás: en.wikipedia.org
A bécsi előkonferenciát véleménye szerint sokkal inkább „női választójogi nap”-ként (Frauenstimmrechtstag) kellett volna definiálni, hiszen a budapestinél sokkal kisebb közönség vett részt rajta. Pontos számadattal ezzel kapcsolatban egyébként nem rendelkezünk, és az esemény költségeiről sem maradt ránk forrás. Kulka kiemelte, hogy a bécsi „seregszemle” célja korántsem a budapesti tanácskozáson is résztvevő nők vendégül látása, sokkal inkább a női jogokért folytatott agitáció volt. Megnyugtatónak tartotta, hogy a rendezvények propagandacéljai mindkét fővárosban teljesültek. A bécsi események sorában megemlítette a patinás Musikvereinsaalban tartott összejövetelt, amelyen a napisajtó is kiemelten képviseltette magát, s amelyen bejelenthették, hogy a norvég nők megkapták a választójogot.
A bécsi előkonferencia vendégeinek reggelije a Café Prückelben. Forrás: anno.onb.ac.at
Szó szerint idézett a Bécsben és Budapesten elhangzott beszédekből a Schwimmerékhez hasonló optimista hangvételben. A legnagyobb hatást a bécsiekre az IWSA delegáltjai közül benyomásai szerint Anna Howard Shaw (1847, Newcastle-upon-Tyne–1919, Moylan), az USA-beli nők választójogi mozgalmának vezetője tette, aki az IWSA kongresszusok állandó delegáltjaként, nem mellesleg orvosként és metodista lekészként 66 évesen vett részt a tanácskozásokon.
Őt nemcsak „humoros és vicces, hanem nagyszerű személyiség”-nek tartották, aki „Isten nevében követelte a nők szabadságát”.
Mindez persze az AöF ádáz ellenségeinek, a keresztényszocialista nőszervezeteknek címzett fricska volt.
Fontos, hogy a budapesti konferencia kísérőprogramjai kapcsán Kulka kitért néhány szervezési problémára is, jelesül, hogy az esti mulatságok programjait hónapokkal korábban közzétették, míg a napközben folytatott szekcióülésekét nem, s így (nézete szerint) lehetetlen volt igazán komoly diskurzust folytatni.
A kongresszus résztvevői a Vigadó épülete előtt. Forrás: digitalcollections.nypl.org
A kongresszus egyik felvetésére, mely szerint a Ius Suffragii-nak önálló szerkesztőségre, illetve nemzetközi irodára lenne szüksége, a következőképp reflektált:
„Nem is olyan rossz ölet.”
Összegző gondolatai pedig a következők voltak:
„Nem egy Nemzetközi Nőszövetségre, hanem egy nemzetek felett álló női parlamentre van szükségünk.”
Beszámolójában nem mulasztotta el hangsúlyozni az osztrákok és a magyarok vendégszeretetét sem. A bécsieket örömmel töltötte el, hogy városukat megmutathatták a delegáltaknak, az osztrákok pedig annak, hogy megismerhették Budapestet.
„Vidám és hatásos volt, hogy hosszú autómobil- és kocsisorokban végighaladtunk Bécs és Pest utcáin.”
Agitáció Budapest utcáin – egy kicsit másképp. Forrás: digitalcollections.nypl.org
Megjegyzendő, hogy ez elsősorban nem turisztikai célokat szolgált, hanem azt, hogy az utca emberének figyelmét a nők jogainak fontosságára irányítsák. Futólag említette Budapest szépségét, amelyben a kivilágított Halászbástyáról gyönyörködhettek, ám a szervezés magas költségeivel kapcsolatban is tett néhány csípős megjegyzést.
(Sajtó)visszhangok
A bécsi és a budapesti tanácskozásokról a napisajtó – amint már utaltam rá – többnyire elismerő hangvételű tudósításokat közölt. A kongresszus értékelését persze Carrie Chapman Catt sem mulasztotta el. Schwimmernek címzett, 1913 decemberében kelt levelében nyoma sincs a FE pazarló attitűdjei miatti dorgálásnak:
„Hogy a kongresszus után – rengeteg költsége mellett – pénzük maradt, nem meglepetés […]. Kedves Magyar Barátaim, a világ összes nőkongresszusai, […] pénzfelesleggel zárultak, […] természetes, hogy a mi hatalmas sikerű budapesti kongresszusunk sem térhetett el a szabálytól.”
Fogadás a kongresszusról tudósító újságírók részére a Ritzben. Forrás: digitalcollections.nypl.org
Minden méltatás és dicséret ellenére Schwimmeren és a választmány többi tagján a vendégek elutazását követően az apátia és kiégés jelei lettek úrrá: június és szeptember vége között a választmány informális összejövetelei elmaradtak, s a júniusi egyesületi jegyzőkönyvben is csupán annyi információt találunk, hogy „most fáradtak vagyunk”. A közel 10 000 Koronányi „maradvány” a kongresszusi büdzsében azonban az ősz folyamán felvillanyozta a tagokat, az összeg felhasználásáról pedig – amint az Chapman Cattnek A Nő első számában publikált írásából kiderül – a következőképp döntöttek:
„[…] nagy öröm a jelentésük, […] őszintén gratulálok ahhoz a tervükhöz, hogy kongresszusi tőkéjüket folyóiratuk kibővítésére fordítják. Vajh méltóbb emléket nem állíthatnak örökké em[lé]kezetes, gyönyörű budapesti kongresszusnak [sic!]. Biztos vagyok benne, hogy amely kongresszusra 1500 tagot vártak, több résztvevője lett, úgy folyóiratuk előfizetőinek száma is túlhaladja majd legoptimistább [vá]rakozásaikat. Kedves Magyar Barátaink megmutatták az egész világnak, milyen szép és lankadatlan erővel tudnak dolgozni eszméikért […].”
Kitekintés
Az 1915-re, Berlinbe tervezett IWSA kongresszus az első világháború kirobbanása miatt meghiúsult. Az IWSA, valamint fiókszervezetei figyelme a mozgósítást követően egyre inkább a békemozgalomra összpontosult, amelynek eredményeként 1915. április 18–május 1-je között Hágában egy új nemzetközi női szervezet jött létre Women’s International League for Peace and Freedom (Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és Szabadságért) néven. A háború utáni első IWSA kongresszusra 1920-ban, Genfben került sor, azonban ez a tanácskozás – amelyen a FE küldöttei már egy jelentősen meggyengült szervezet képviseletében vettek részt – alig emlékeztetett az 1914 előttiekre…
Czeferner Dóra
Kiemelt kép: Kongresszusi delegáltak a Parlament épülete előtt. Forrás: digitalcollections.nypl.org
Források:
Teleki Sándorné és Pogány Paula levele a FE elnökségének. 1912. 04. 20. New York Public Library, Manuscripts and Archives Division, Rosika Schwimmer Papers, Series I, Box 497. Folder 9. (A továbbiakban: NYPL RSP I.)
Számla a Gerbeaud-ból. 1913. június 16. NYPL RSP I. Box 500.
Carrie Champan Catt levele Schwimmer Rózsának. 1913. december. NYPL RSP I. Box 35. Fordítás: Czeferner Dóra.
Czeferner Dóra a BTK Történettudományi Intézet Horthy-korszak témacsoportjának tudományos segédmunkatársa. Kutatási területe a polgári-liberális, feminista nőmozgalmak fejlődése, nemzetközi beágyazottsága és sajtótevékenysége Magyarországon és Ausztriában az 1890-es évektől az 1940-es évek végéig, valamint Schwimmer Rózsa (1877, Budapest—1948, New York) élete és nőmozgalmi munkássága.
Kiemelt publikációi:
A Times Square-en túl. A két világháború közti magyarországi feminizmus forrásai New Yorkban. Újkor.hu – A velünk élő történelem, 2020.
A szex, szexualitás és a szexuális tudás interpretációja az osztrák–magyar polgári-liberális, feminista nőmozgalomban 1918 előtt. TnTeF, (2019): 2. 81–95.
„Háborús nyerészkedők” vagy a körülmények áldozatai? Polgári feminista egyesületek tevékenysége Budapesten és vidéken 1914–1918 között. In: Katona Csaba (szerk.): Minden egész eltörött. A Nagy Háború emlékei. Tempevölgy Könyvek 28. Balatonfüred, 2018. 40-65.
Teljes publikációs listája itt érhető el.
