Késő középkori magyar verseink egyik legszebbike a Hunyadi Mátyás korában, 1470 körül keletkezett Szent László-ének. Az irodalomtudományt régóta foglalkoztatja az a probléma, hogy vajon mi volt a kiemelkedő esztétikai értékű költemény eredeti, 15. századi funkciója? Kik, mikor, milyen körülmények között, hol és hogyan énekelték a László-éneket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Ács Pál, a BTK Történettudományi Intézetben 2022. április 5-én megtartott előadásában, amelyet az előadó, az intézet kutatója ismertet.
A kétnyelvű, 19 latin–magyar versszakpárból álló vers az egykorú Szent László-kultusz szellemében Attilához hasonló hősként ábrázolja a szent királyt. A költeményben megszólított lovagszent a „hunok”, azaz a magyarok földjét a vers jelenében is védelmezi a „basáktól”, vagyis a törököktől, valamint a huszitáktól, tehát az „eretnekek”-től. Ezzel megtestesíti a Mátyás korában is ideálisnak tartott uralkodó, egyszersmind keresztes vitéz eszményét, aki egyszerre küzd a mohamedánok és az eretnekek ellen.
A Szent László-ének a Peer-kódexben. A kép forrása: nyelvemlekek.oszk.hu
Az elemzők megállapították, hogy a verset megőrző két 16. század eleji kézirat, a Peer-kódex és a Gyöngyösi-kódex világi (tehát nem egyházi) használatban volt. Rámutattak arra is, hogy a mű latin és magyar strófái egységes szöveget alkotnak, tehát kétnyelvű, felelgetős énekről van szó. Az, hogy a latin változatból fordították-e a magyar szöveget, vagy fordítva történt, esetleg egyidejűleg, ugyanazon szerző alkotásaként jött létre mindkét változat, hosszú vita tárgya volt, és a kérdés máig sem tisztázódott teljesen. Mégis a legnyomósabb érvek a latin szöveg elsőbbsége mellett szólnak.
A Szent László-ének a Gyöngyösi-kódexben. A kép forrása: nyelvemlekek.oszk.hu
A legújabb kutatásban két – témánk szempontjából – fontos megfigyelés látott napvilágot. Horváth Iván (Szent László-ének – Salve benigne rex Ladislae. In: „Látjátok feleim.” Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása 2009. október 29. – 2010. február 28. Szerk. Madas Edit. Bp., 2009: 143–150.) felvetette, hogy a vágánsköltészet hagyományaiban gyökerező kétnyelvűség valamiképpen összefügghet a versnek a hivatalos egyházi liturgián kívüli ájtatosságokban való felhasználásával. Horváth azt is észrevette, hogy a költemény kördal, azaz végtelen hosszan, megszakítás nélkül énekelhető, mivel az utolsó sorban megismétlődik az első sor: „Salve benigne rex Ladislae – Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály”. Lázs Sándor (A Szent László-ének eredetiségének kérdéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények 119 (2015), 235–238.) kísérletet tett a költemény pontosabb úzusának, használatának meghatározására is:
„A fennmaradt ének kétnyelvűsége azonban nemcsak a használók műveltségét mutatja, hanem a Szent László-ének használatát is: körmeneteknek a sacer clerus és a plebs devota [idézet a László-ének 8. versszakából] közti felelgetős éneke volt.”
Hol és miként zajlottak ezek a Szent László tiszteletére rendezett körmenetek? Lázs a László-napi (június 27.) processziókkal hozta kapcsolatba a László-éneket, és olyan vidéken kereste a mű keletkezésének és elterjedésének helyét, ahol a lovagszent tisztelete különösen erős volt, ahol Lászlónak dedikált templomok, oltárok bőséggel sorakoztak, és ahol a körmeneteken az egyháziakon kívül olyan latinul nem beszélő vallásos társulások és céhek vettek részt, amelyek Szent Lászlót választották védőszentjükül. Mivel az éneket őrző mindkét kódex keletkezését a Dunántúlon, a Balaton-felvidéken sejtik, Lázs is a rendkívül gazdag dunántúli Szent László-kultusszal hozta kapcsolatba a verset.
A költemény olvasásakor egyszersmind az is kiderül, hogy a László-ének egésze szorosan kötődik a szent király váradi kegyhelyéhez. Változatos formákban jelenik meg benne a László által alapított váradi székesegyház, a Szent László-kultusz központja. Már a költemény első szava meghatározza azt a beszédhelyzetet, amelyben a szöveg elhangzik: „Salve – Idvezlégy.” Ezek a szavak – „salve”, „ave”, „üdvöz légy” – természetesen imaformulák, az egyházi irodalom paneljei közé tartoznak. Ám ahogy az Angyali üdvözlet első szava is konkrét üdvözlés, itt is erről van szó. Amiként Gábriel arkangyal találkozik Máriával, és köszön neki, úgy üdvözli a versben megszólaló én Szent László királyt, amikor szembetalálkozik vele. Hol képzelhető el ez a találkozás? Aligha másutt, mint ahol a László-ének elhangzásakor a szent van, ahol eltemették, vagyis Váradon, a lovagszent sírjánál.
A költemény nyolc ízben, nyolc egymástól különböző vonatkozásban említi a váradi kultuszhelyet. Érdemes mind a nyolc említést külön-külön megvizsgálni.
1.
letelepedél Bihar-Váradon,
ah várusnak lőn édes oltalma
László dicsőséges tettei közül kimagaslik „letelepedése” „Bihar-Váradon”. A letelepedtél kifejezés utal a Képes krónika elbeszélte jelenetre: „Ezután Bihar vármegyében, a Körös folyó mellett vadászat közben talált egy helyet, ahol angyali intelemre elhatározta, hogy monostort épít Szűz Mária tiszteletére: ezt a helyet Váradnak nevezte.”
2.
templomot rakatál Szíz Máriának
László eredetileg egy monasteriumot, a világi papságtól elkülönült életet élő 24 tagú kanonoki közösséget alapított, élükön egy préposttal, majd később ezt a testületet püspökséggé tette. A versben említett templomot persze nem maga László rakatta. Az Árpád-kori román templom jelentős kibővítésével és teljes átalakításával a 13–14. században létrejött fenséges gótikus katedrálisról van itt szó, amely az ország egyik legfontosabb kultuszközpontja volt. A katedrális ma már csak nyomaiban létezik: a török korban teljesen elpusztult.
Georg Hoefnagel: Várad látképe 1617-ből. Színezett fametszet. A kép forrása: transilvaniareporter.ro
3.
kiben most nyugoszol menden tisztességvel
Ebben a templomban állt Szent László évszázados fejlődés során kialakított díszes síremléke. A László-ének narrátora pontosan olyan „márványoszlopoktól ragyogó… síremlék”-nek látta a főoltárral szemközt elhelyezkedő sírt, ahogyan azt Janus Pannonius is leírta Búcsú Váradtól című költeményében.
4.
környölfekesznek téged császárok,
püspökök, kerályok és jobbágy urak
A váradi katedrális helyén végzett ásatások során előkerült kőtöredékek igazolják, hogy a templomban püspökök, a káptalan tagjai és világi urak („jobbágy urak”) is nagy számban temetkeztek, a templom nekropolisszá vált. Itt temették el Luxemburgi Zsigmondot is. A „környölfekszenek” kifejezés a szentek mellé temetkezés ősi keresztény gyakorlatára utal.
5.
olaj származik szent koporsódból
A váradi papok kereskedtek a Szent László csontjaira csorgatott szent olajjal, amit kis ampullákban árusítottak. A váradi zarándokok nemcsak zarándokjelvényeket vihettek magukkal haza, hanem birtokba vehették a szent ereklyéivel érintkező jó illatú olajat is.
6.
tetemed foglalták az szép sár aranyból
Nem más ez, mint Szent László hermája, azaz vert ezüstből készült, aranyozott fejereklyetartója – koronáját leszámítva, mert az 1600-ból való –, abban a formájában, ahogyan Győrben ma is megszemlélhetjük. A hermát általában a templom Szent László-kápolnájában tartották elzárva, és a szent többi ereklyéjével együtt csak ünnepélyes alkalmakkor tették ki közszemlére, valószínűleg a Szent Lászlónak szentelt oltárra helyezve azt. Jelesebb ünnepeken processziókon körbehordozták.
Szent László hermája. Győr, Egyházmegyei Kincstár. A kép forrása: Wikimedia
7.
téged dícsérnek szent zsolozsmával
papok, diákok és várusnépek
Lászlónak a váradi templomban már 1192-es szentté avatása és ünnepélyes felemeltetése után olyan síremléket állítottak, amelyet a zsolozsmázó papok körüljárhattak. A zsolozmázást a váradi káptalan végezte. A László-ének tanúsága szerint a 15. században a szent koporsója körül, a szentélykörüljáró folyosóján kerengő „diákok” és deáktalan „várusnép”-ek, is bekapcsolódtak ebbe a kultuszba a maga felelgetős, kétnyelvű éneklésükkel.
8.
Te dicsekedel kerályi székedben,
képed feltötték az magas kőszálra;
fénlik, mint nap, salyog, mint arany,
nem elégeszik senki tereád nézni.
Erről a Szent László-„képről”, vagyis szoborról a kutatás 150 éve úgy tartja, hogy nem más, mint a lovagkirály híres aranyozott bronz lovasszobra, Márton és György kolozsvári testvérek 1389-ben felavatott alkotása, amely a székesegyház bejárata előtti téren állt. Nagyon valószínű azonban, hogy egy olyan szoborról van szó, amely a szent királyt a (későbbi ábrázolásokról jól ismert) Maiestas-típusnak megfelelően, trónusán ülve, királyi székben ábrázolta, jobb kezében elmaradhatatlan attributumával, a kétélű bárddal. A szobornak mindenképp a templom belsejében, a szent sírjának közelében kellett állnia, egy talapzaton vagy oszlopon („kőszálon”).
Szent László trónuson ülő alakja Báthori András pontifikális pecsétjén a 14. század elejéről. A kép forrása: mi.abtk.hu
Mindezekből arra következtethetünk, hogy a László-ének eredeti használata a váradi zarándoklatok országos gyakorlatához kapcsolódott. A katedrálist már az Anjou-korban zarándoktemplommá alakították. Még tovább növekedett a zarándokok száma Hunyadi János kormányzósága és Mátyás király uralma idején, amikor – a török veszély fokozódása miatt – a pápa engedélyezte a magyaroknak, hogy ugyanazt a római jubileumi búcsút itthon is megkaphassák a Szent László sírjához tett zarándoklattal. Úgy érdemes gondolnunk a László-éneket éneklőkre, mint búcsújárókra, akik a váradi kultusztérben tolonganak, keringenek, bekapcsolódva a klérus által végzett hivatalos liturgikus ceremóniába, de úgy, hogy teljesen nem válnak annak részeivé. A nagy zarándokhelyeken ma is tapasztalhatjuk a klérus és a kegyes nép gyakran hangzavarral járó, egymásba fonódó, egyszersmind egymástól elkülönülő éneklését. Így volt ez Európa-szerte a középkorban is.
Steinhausz László: A váradi székesegyház rekonstruált alaprajza. A kép forrása: mi.abtk.hu
A szentélykörüljáróban végzett körmozgásban zengő éneklésbe bármikor újabb zarándokok kapcsolódhattak be, mások pedig elhagyhatták a teret. Az éneklők számára ebben a mozgásban alakult ki a tárgyiasult fogalmaknak az az egymásból logikusan következő kontinuuma, ami újfajta – a klerikusok által végzett officiumtól erősen különböző, világi zsolozsmává, latin–magyar zarándokénekké tette ezt a verset. A költemény a zarándoklatok révén nagy népszerűségre tehetett szert, és hamar az országos László-kultusz részévé válhatott, énekelhették bárhol a László-napi körmenetekben.
Ács Pál
Ács Pál a BTK Történettudományi Intézetének nyugdíjas tudományos tanácsadója. Fő kutatási területe a kora újkori irodalom- és művelődéstörténet.
A középkori irodalom témájába tartozó tudományos publikációi:
- A Jordánszky-kódex. Magyar nyelvű bibliafordítás a XVI. századelejéről (1516–1519). A kódex fakszimilie kiadása és szövegének olvasata. Sajtó alá rendezte Lázs Sándor és Ács Pál. Bp., 1984.
- Miért hiányoznak Szent Pál levelei a Jordánszky-kódex bibliafordításából? In: Klárisok. Tanulmánykötet Korompay Klára tiszteletére. Szerk. Csiszár Gábor, Darvas Anikó. Bp., 2011, 37–46.
Teljes publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában.
