A BTK Irodalomtudományi Intézet honlapján újra elérhető Papp Tibor 1993-ban készült versgenerátora, a Disztichon Alfa. A mű platformfüggetlen változatát a jogtulajdonos engedélyével a Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozatában tette közzé az intézet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a digitális bölcsészettudomány legújabb eredményeire is ráirányítsák a figyelmet. A versgenerátor létrejöttét és működését Kappanyos András tudományos tanácsadó ismerteti.
A párizsi Magyar Műhely alapító atyáinak, Bujdosó Alpárnak, Nagy Pálnak és Papp Tibornak közös törekvése volt, hogy a lírai műalkotást kiszabadítsák a nyomtatott linearitás közegéből. Egyebek közt teleírt térbeli alakzatokkal (plasztikákkal), performanszok keretében vetített szövegekkel kísérleteztek. Papp Tibor azonban – aki a kilencvenes évek elejére a digitális tipográfia mesterévé képezte magát – a számítógépes programozásban látta meg az új dimenziókat. A versgenerátor elkészítésére a Hypercard nevű program teremtett lehetőséget, amelyet ekkoriban ingyen adtak az (egyébként méregdrága) Apple számítógépekhez. A Hypercard voltaképpen egy grafikus fejlesztői környezet: aki a Windows égisze alatt nevelkedett, az a Visual Basic alapján bizonyára ismerősnek találná. A Hypercard segítségével a felhasználó saját adatbázist, animált prezentációt, interaktív űrlapokat, útválasztós kalandjátékokat készíthetett magának – vagy éppen versgenerátort.
A Disztichon Alfa működése során véletlenszám-generátor hozza meg a döntéseket. Először huszonnégy, előre elkészített disztichonséma közül választ egyet, majd ennek a szóhelyeit tölti fel a hozzájuk tartozó, dedikált elemkészletekből. Az elkészült disztichont az előre beállított ideig (néhány másodpercig) a képernyőn tartja, majd egy újabb vers készítésébe fog, de olyan módon, hogy a közelmúltban használt sémák és elemek ne ismétlődjenek – így az olvasás jó darabig nem válik unalmassá. Az élményhez külön színt ad, hogy a beépített sémák némelyike mögött éppen a legismertebb magyar disztichonok állnak, például „Valamilyen valamitől valamilyenült valami, valamizve valamizlek” (Mohács). A másik élményforrás, hogy az elemkészleteket éppen Papp Tibor töltötte fel a saját kedélyének és ízlésének megfelelően, így gyakoriak a frivol, pajzán vagy csúfondáros futamok. Nyelvtani szempontból minden mondat ép, verstani tekintetben minden sorpár makulátlan, csak logikájukban érvényesül a szabadjára eresztett véletlenszerűség. Ilyenformán az elkészítésében sokkal nagyobb szerepet játszott a költői, mint a programozói kreativitás: ezek a versek összetéveszthetetlenül Papp Tibor művei, még akkor is, ha túlnyomó többségüket a szerző soha nem is látta.
Amikor a Disztichon Alfa című könyv a mellékelt 3,5”-es hajlékonylemezzel 1994-ben megjelent, Magyarországon – néhány kivételesen fejlett grafikai stúdiótól eltekintve – alig volt Apple számítógép. Az általánosan elterjedt PC-k még a lemez fájlrendszerét sem ismerték fel, és felajánlották, hogy szívesen megformázzák – ami természetesen a program visszafordíthatatlan törlését jelentette volna. A mű disszeminációját a saját reménybeli befogadói, a magyar versolvasók körében éppen a médium tette lehetetlenné. A 90-es évek végén Steve Jobs visszatérésével megindult a lassú közeledés a két platform között, de ez a Hypercardnak (és így a versgenerátornak) nem kedvezett: 1998 után nem frissítették, és 2001-től már az operációs rendszer sem támogatta. A versgenerátort semmiféle kurrens számítógépen nem lehetett elindítani többé: úgy érte utol az avulás, mint a régi gramofonlemezeket, csak sokkal gyorsabban. Képességei nem változtak, de kiaknázásukhoz immár komoly elszánásra és számítástechnikai készültségre volt szükség: hogy virtuális gépet (egy régi Macintosht imitáló-emuláló programot) telepítsünk a saját valódi gépünkre, ahhoz a hozzávalókat és tudnivalókat az internet sötét bugyraiból, alkalmasint szerzői jogokat sértve kellett előásni.
Ezért pompás, hogy dr. Galambos Máté jóvoltából megszületett a platformfüggetlen, minden böngészőben, akár telefonon, sőt Kindle könyvolvasón is futtatható változat: a mű harminc év késéssel végre elérheti az olvasóit. Furcsa gondolat, hogy három évtizednyi távlat már régészeti perspektívát hív elő, de a digitális médiumok terén valóban korszakok zajlottak le azóta: a mára gyakorlatilag teljesen elavult DVD-formátum szabványát például csak 1995-ben véglegesítették. A Disztichon Alfa – miközben költészetként félreismerhetetlenül modern – technológiai szempontból ahhoz a korszakhoz tartozik, amikor a magyar nyelvben még nem jelentek meg a kurzor vagy a klikkelés/kattintás szavak: a program útmutatója helyőrnek és koppintásnak nevezi ezeket. 1993 olyannyira az elején áll a napjainkig vezető korszaknak, hogy Papp Tibor a magyar versekhez maga volt kénytelen elkészíteni a magyar betűkészletet: még nem volt Unicode, az egyes programok egyedileg oldották meg a speciális ékezeteket, például tildés O-val helyettesítették az Ő-t. Papp Tibor igényes tipográfusként nem tűrhette az efféle nyegleséget.
Az újraírt program majdnem minden tekintetben ugyanúgy néz ki és ugyanúgy viselkedik, mint az eredeti, de például a korabeli képernyőfelbontáshoz illeszkedő raszteralapú fontot nem vette át, hiszen ez a megoldás aligha a szerző szándékából, sokkal inkább a korabeli technikai korlátokból eredeztethető. Mesterséges imitálása olyasmi lett volna, mintha egy antik torzó hiányzó végtagjait úgy pótolnánk, hogy a pótlásokat is viharvertté rongáljuk: kognitív és esztétikai értelemben egyaránt hazudnánk (előbbi a voltaképpeni hazugsággal, utóbbi a giccsel azonos). A programból való kilépésre vonatkozó utasítás az eredetihez híven szerepel, de nem tanácsos megfogadni: a Macintoshokon a command+Q billentyűkombináció, miként harminc éve is, a fókuszban futó program bezárására ad parancsot, de míg akkoriban ez a Hypercardra vonatkozott, ma az egész böngészőnkre. Ezekben a paradox programozói döntéskényszerekben kétségkívül felismerhetők a restaurátor jellegzetes dilemmái. El kell fogadnunk, hogy a mű más korszakban, más médiumban, más elvárásokkal szemközt jelenik meg előttünk. De végre megjelenik, és ennek az öröme minden kételyt felülír.
A Disztichon Alfa bemutatóján előadott versperformansz, valamint Kappanyos András előadása és Az algoritmus esztétikája című beszélgetés dr. Galambos Mátéval a Videotorium oldalain megtekinthető.
Kappanyos András a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos tanácsadója, igazgatóhelyettese, a Modern magyar irodalmi osztály vezetője és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára.
Kutatási területe a modern magyar irodalomtörténet, a nemzetközi avantgárd művészet, a modern angolszász irodalomtörténet és a kulturális fordítástudomány.
Legfontosabb publikációi:
- Bajuszbögre, lefordítatlan. Műfordítás, adaptáció, kulturális transzfer. Budapest, Balassi, 2015.
- Hová tűnt a huszadik század? Tanulmányok. Budapest, Balassi, 2013.
- Tánc az élen. Ötletek az avantgárdról. Budapest, Balassi, 2008.
Teljes publikációs jegyzéke a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT) elérhető.
