Tóth Kálmán (1831–1881) a 19. század második felének irodalmi életében fontos szerepet játszó, ma már nagyrészt elfelejtett költő és szerkesztő volt, akinek az az utca viseli a nevét Budapesten, amelyben ma a Humán Tudományok Kutatóháza is található. Az író-lapszerkesztő életét és munkásságát az Irodalomismeret című folyóirat 2022/4. számában megjelent tanulmánya alapján Völgyesi Orsolya, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa mutatja be a BTK Ismerettárában.
Tóth Kálmán az 1850-es évek elején színre lépő új írónemzedék tagja volt. 1831-ben született Baján, eredetileg bencés szerzetesnek készült, Pannonhalmán volt novícius, de rossz egészségi állapota miatt 1846-ban hazatért szülővárosába. Már 1848 előtt álnéven publikált a negyvenes évek neves divatlapjában, az Életképekben, és sok nemzedéktársához hasonlóan részt vett a szabadságharcban. 1851-ben költözött Pestre, ahol bekapcsolódott a szabadságharc leverését követő bénultságból lassan újjáéledő irodalmi életbe. Az ötvenes évek elején jelentkező fiatal írókról Beöthy Zsolt irodalomtörténész a következőket írta:
„Ebben a tekintetben különösen az 1851. esztendő emlékezetes, melyben egyszerre egész sereg ifju író kerűl Pestre: többek között Tóth Kálmán és Beőthy László, Lisznyay Kálmán és Balázs Sándor, Vajda János, Szathmáry Károly és Kövér Lajos. A bujdosó Sajó után Jókai Mór nevét is ez az év adta vissza. Legnagyobb részök Nagy Ignác és vállalata körül csoportosúlt s majdnem valamennyien még nemrég karddal szolgálták a hazát; most a régi nagyok bíztatására és példájára, új gárdáúl szervezkedve, tollhoz nyúltak.”
A fiatal írók a korábbi irodalmi lapok megszűnése miatt elsősorban tehát a Nagy Ignác szerkesztésében heti hat alkalommal megjelenő Hölgyfutárban publikáltak, de írásaik megjelentek Szilágyi Sándor népszerű irodalmi vállalkozásában, a Magyar Emléklapokban is, amely a visszaemlékezések szerint sokkal kedvezőbb anyagi kondíciókat biztosított, mint Nagy Ignác, aki különösen az ötvenes évek elején bizony nem mindig fizetett honoráriumot a szerzőknek.
Tóth Kálmán 1852-ben a Hölgyfutár segédszerkesztője lett, munkájáért havi 30 pengőforintot kapott, s ez a rendszeres jövedelem már biztos megélhetést jelentett számára:
„Nagy dolog volt az akkor! A fiatal irók ugy néztek, mint valami Krözust s a legtitkosabb irigységek tárgyát képeztem”
– írta évtizedekkel később egyik visszaemlékezésében. Tóth Kálmán karrierje gyorsan emelkedett: a Hölgyfutár szerkesztését Nagy Ignác korai halála után Berecz Károly vette át, 1856. április 1-től pedig az addigi segédszerkesztő, Tóth Kálmán lett a felelős szerkesztője és kiadója (a tulajdonos Nagy Ignác özvegye maradt). A szerkesztőség Tóth Kálmán lakásán, az Újvilág (ma Semmelweis) utcában, majd a Szerb utca 5. első emeletén egyfajta irodalmi központként is működött, különösen Majthényi Flóra költőnővel kötött, egyébként rövid életű és viharos válással végződő házasságkötése után.
Tóth Kálmán friss lapszerkesztőként gróf Bethlen Miklóssal és Dobsa Lajossal rögtön új vállalkozásba kezdett: kiadták a Színházi naptárat, amelynek eladásából befolyó bevételeik egy részét a színházi nyugdíjintézet támogatására akarták fordítani. Ez a kezdeményezés nem volt hosszú életű. Tóth Kálmán ezt követően a Zöld Ördög című naptár megjelentetésével próbálkozott. Stratégiája az volt, hogy a Hölgyfutárból származó bevételekből működtette a lapot, saját megélhetését pedig újabb, a közönség igényeihez alkalmazkodó vagy a piaci rést megtaláló, új kezdeményezéseiből próbálta finanszírozni.
Az ötvenes évek első felében Tóth Kálmán költői karrierje is kiteljesedni látszott. Kellemetlenül érintette, hogy Szerelmi vadrózsák című kötetéről, s általában a Tóth Kálmán-jelenségről 1855 júniusában a korszak jelentős kritikusa, Gyulai Pál hosszú és kíméletlen kritikát közölt a Budapesti Hírlap tárcarovatában. Nem tagadta Tóth Kálmán tehetségét, de a zsenialitást elvitatta tőle, s azt sem helyeselte, hogy Tóth Petőfi gesztusait utánozta – Gyulai amúgy a Petőfi-epigonok jelentkezését általános irodalmi problémának vélte, s ezt a jelenséget is ide sorolta. A bírálatra Tóth Kálmán egy goromba levéllel válaszolt, a konfliktus végül pisztolypárbajjal végződött, amelynek során Gyulai könnyebben megsérült a lábán. A korszakban tehát a hírlapok hasábjain vívott csatákat olykor bizony fegyverrel zárták le.
Miután a politikai lapokra egy évvel korábban bevezetett bélyegadót 1859 januárjától kiterjesztették a szépirodalmi lapokra (minden példány után egy pengőkrajcárt kellett fizetni), a szinte napi rendszerességgel megjelenő Hölgyfutár nehéz helyzetbe került: a heti hat megjelenést háromra kellett csökkenteni, s részben ennek ellensúlyozására indíthatta el Tóth az 1860-as évek elején a rövid időn belül nagy népszerűségre szert tevő Bolond Miska című élclapot.
A Humán Tudományok Kutatóháza a Tóth Kálmán utcában
Tóth Kálmánnak már a Hölgyfutár szerkesztőjeként is több esetben meggyűlt a baja a cenzúrával. A korabeli, meglehetősen kiszámíthatatlan sajtóirányítási rendszerhez való alkalmazkodás valóban nagy energiákat kötött le. Tóth Kálmán évtizedekkel későbbi visszaemlékezésében arról írt, hogy akkoriban a lapszerkesztés csak mellékes munka volt, a fő feladatot a már kész lap kiszabadítása jelentette a rendőrség kezéből. 1861 szeptemberében aztán a hatóság a Bolond Miska két számát is lefoglalta, majd az év decemberében újabb két lapszámban találtak kifogásolnivalót, melynek következtében 1862 decemberében Tóth Kálmánt egyhavi fogságra ítélték. Még ezt megelőzően azonban újabb problémás szöveget fedeztek fel a lapban: ennek eredményeként az 1862. évi 28. számban megjelent Londoni levél egy bécsi lap szerkesztőjéhez című írásban olvasható „kormányellenes kifakadások” miatt 1862 októbere és 1863 januárja között három hónapra felfüggesztették a kiadvány megjelenését, Tóth Kálmánt pedig kéthavi szigorú fogsággal és nyolcnapi magánzárkával sújtották (ez utóbbi büntetését végül elengedték). A kiadót, Emich Gusztávot ugyanekkor egyhavi fogságra, mindemellett 5250 forint kaució fizetésére kötelezték (erre eredetileg nem volt szükség, hiszen nem politikai lapról volt szó).
Lapszerkesztői tevékenységének következményeit Tóth Kálmánnak más területen is viselnie kellett: az Akadémia I. osztálya 1861-ben levelező tagnak ajánlotta, s az év decemberére összehívott nagygyűlés 23:15 arányban meg is választotta. Pálffy Móric helytartó azonban a hozzá kötelezően felterjesztett akadémikusok közül egyedül Tóth Kálmán megválasztását nem erősítette meg:
„Sajnálattal kell egyúttal kijelentenem miként Tóth Kálmánnak, ki jelenleg politicai vétség miatt fenyíték alatt áll s mint levelező tag épen jelen perczben választatott, elválasztásához ennek következtében jelenleg helybenhagyásommal nem járulhatok.”
Ügye az Akadémia 1864. január 19-i nagygyűlésén került ismét napirendre, az újabb felterjesztést Pálffy immár jóváhagyta.
Tóth Kálmán utolsó nagy vállalkozása az Emich Gusztáv kiadásában 1864-től megjelenő Fővárosi Lapok megindítása volt, melyhez az engedélyt az ellene folytatatott eljárások és elmarasztaló ítéletek ellenére is megkapta. Terveiről így írt 1863 novemberében Abonyi Lajosnak:
„Uj évre »Fővárosi lapok« cím alatt nagyobb irodalmi napi lapot indítok meg. Célom, hogy végre egy jóravaló s az írókat is becsületesen díjazó s e mellett – nagy tere folytán – őket gyakran igénybe vevő lapunk legyen.”
A naponta megjelenő szépirodalmi közlöny a Hölgyfutárral szemben már nem elsősorban a női közönséget célozta meg, ezt tükrözte felépítése és tartalmi bővülése is. Az új profilú, rendkívül sikeres és hosszú életű orgánum – a lap alapítóját túlélve egészen 1903-ig létezett – tulajdonosa és felelős szerkesztője Tóth Kálmán maradt, a tényleges szerkesztést azonban Vadnai Károly vette át.
A sikeres író, lapszerkesztő a politikai életben is jelentős szerepet vállalt: 1865 és 1878 között négy cikluson keresztül volt Baja országgyűlési képviselője, a Deák-párt tagjaként indult, majd 1868-tól a Balközép pártban folytatta képviselői munkáját. Egyik legfontosabb indítványa éppen a hírlapbélyeg megszüntetésére irányult, amelynek bevezetése tíz évvel korábban a Hölgyfutárra is igen komoly pénzügyi terheket rótt. Vadnai Károly szerint éppen azért ült át a Deák-pártból a Balközépbe, mert a kormánypárt kezdetben nem, Tisza Kálmánék azonban pártolták indítványát. Tóth Kálmán 1868. június 26-án nyújtotta be a tárgyban határozati javaslatát, végül a kormány által némileg módosított szövegű törvénytervezetet 1869 decemberében fogadták el.
Völgyesi Orsolya
Az itt közölt írás rövidített változata az Irodalomismeret című folyóirat 2022/4. számában megjelent, Tóth Kálmán és az 1850-es, 1860-as évek irodalmi élete című tanulmánynak. A folyóiratra előfizetni itt lehet: irodalomismeret.hu
Völgyesi Orsolya a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Egyik fő kutatási területe a 19. század első felének politikai élete, a rendi intézmények, a rendi politizálás működése, valamint a 19. századi irodalmi élet intézményesülése, és az irodalmi élet társadalomtörténetének vizsgálata.
Fontosabb publikációi a témában:
- Egy siker kudarca. Kuthy Lajos pályafutása. Argumentum, Bp., 2007.
- Írók, szerepek, stratégiák. Ráció, Bp., 2010.
- Rendi nyilvánosság és rendi politika a reformkorban. Tanulmányok. Ráció, Bp., 2016.
Teljes publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában.
