A „regölyi hercegnőként” is emlegetett előkelő női sírlelet 1967-ben került elő Regöly-Pénzesdombon. Magyarország egyik emblematikus hun kori régészeti emlékének kutatását és a Kárpát-medence polikróm ötvösségét Horváth Eszter, a HUN-REN BTK Régészeti Intézet tudományos munkatársa mutatja be.
Egy régészeti lelet történetének több meghatározó eseménye van, melyek között – természetesen – a felfedezés pillanata és időszaka az első és egyik legfontosabb. Ezt követi a leletfeldolgozás sokrétű folyamata majd a kutatási eredmények tudományos és ismeretterjesztő jellegű bemutatása. Az utóbbi évtizedek módszertani fejlődésével és az egyes kutatási ágazatok összefonódásával a leletek roncsolásmentes természettudományos vizsgálata a tudományos feldolgozás megkerülhetetlen, szerves részét képezi. A régebben előkerült leletek esetében erre utólag nyílik lehetőség, ez azonban nem kisebbíti jelentőségét, különösen, ha a hazai régészeti emlékanyag egy kiemelt képviselőjéről van szó. A regölyi lelet felfedezése és hagyományos régészeti elemzése után közel ötven évvel széleskörű interdiszciplináris tudományos vizsgálat kezdődött az együttes részét képező színes ékkövekkel kirakott ruhadíszeken: egy nagyméretű övcsaton és fibulapáron.
A regölyi polikróm ötvöstárgyak 3D szerkezeti ábrái: A: kengyelfibula, B: övcsat (Grafika: Szinyei V.)
A kutatás a szerző (Horváth Eszter) Ötvösművesség két korszak határán című, az NKFIH támogatásával 2014-2019 között megvalósult posztdoktori projektjének részét képezte, melynek befogadóintézménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete volt. A kutatás tudományos együttműködés keretében valósult meg, Mozgai Viktória, Bajnóczi Bernadett (HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézet), Aradi László Előd (Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőzettan-Geokémiai Tanszék, Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet) és Topa Boglárka (Eötvös Loránd Tudományegyetem Ásványtan Tanszék, Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézet) geológusok részvételével.
A roncsolásmentes természettudományos módszereket integráló elemzések az regölyi ötvöstárgyak alapanyagainak és technológiájának azonosításán keresztül a készítés szervezeti hátterének megvilágítását tűzte ki célul. A kutatás azon az elgondoláson alapult, hogy a készítés körülményei és folyamatának szerveződése közvetlen bizonyítékok (pl. műhelyre utaló jelenségek és tárgyak) hiányában is megismerhetők és rekonstruálhatók. A kész termékeket vizsgálva közvetett betekintést nyerhetünk a műhelyek nyersanyagellátásába, infrastrukturális hátterébe és a munkamegosztásba, ami lehetővé teszi az egykori műhelyek léptékének, színvonalának és szerepének érzékeltetését, valamint az azonos műhelyből származó tárgyak rokonságának feltárását.
A vizsgálati eredményekről nyílt hozzáférésű tanulmány jelent meg a Journal of Archaeological Science folyóiratban, amely a hun kori polikróm ötvösség első átfogó értékelését nyújtja, tárgyalva e színes ékköveket felhasználó ötvösművészet szerepét a korabeli elit réteg reprezentációjában. Az eredmények újszerűsége és tudományos értéke a következő pontokban foglalható össze:
1. A közös használat és sírbatétel ellenére a regölyi ékszerek eredete nem azonos: a fibulapár és az övcsat eltérő kézművesek és műhelyek termékei. Míg a csat egy magas színvonalú, központi szerepet betöltő, feltehetően a bizánci császári udvar számára dolgozó műhelyhez köthető, a fibulák készítése egy alacsonyabb színvonalú és regionális jelentőségű helyszínre utal. Tulajdonosa a fibulapárt szerezte be először, a csat később egészítette ki a készletet.
Az ékkövek befoglalásának szerkezeti sajátosságai a regölyi csaton. (Fotó: Horváth Eszter)
2. A tárgyakat díszítő gránátok geológiai származási helyének meghatározásában a tanulmány elsőként kísérelte meg a pásztázó elektronmikroszkópos vizsgálatok (SEM-EDX) Raman-mikrospektroszkópiával történő megtámogatását. A felszíni és felszín alatti analitikai módszerek kombinált alkalmazása hatékony, a vitatott esetekben is sikeres megoldásnak bizonyult.
A regölyi tárgyakon azonosított gránáttípusokok reprezentatív Raman spektrumai. (Grafika: Aradi L. E.)
3. A regölyi fibulák a korábban kizárólag antik vagy kora középkori tárgyakon azonosított portugál, észak-indiai és kelet-indiai eredetű gránátok használatának első és legkorábbi bizonyítékai a népvándorlás korából.
A potenciális gránátlelőhelyek osztályozása, valamint a regölyi gránátberakások kémiai összetétele
MgO–CaO kétváltozós diagramon ábrázolva a pásztázó elektronmikroszkópos (SEM-EDX) adatok alapján.
(Grafika: Mozgai Viktória)
4. A regölyi tárgyak különböző gránáttípusainak előfordulási aránya alapján a szerzők a gránátellátás összetett hálózatának két eltérő szintjét különítették el. Az elsődleges beszerzés a műhely és a nyersanyagkitermelő vagy feldolgozóközpont közvetlen kapcsolatát jelenti, míg a másodlagos beszerzés a különböző forrásokból származó és különböző színvonalon megmunkált gránátok véletlenszerű választékának forgalmából származik.
A megmunkálás minőségi sokfélesége a regölyi fibulák gránátberakásain. (Fotó: Horváth Eszter)
5. A fibulapár és a csat készítésében megmutatkozó jelentős eltérések az elit különböző szintű luxusáról árulkodnak, betekintést nyújtva a „regölyi hercegnő” polikróm ékszereinek társadalmi kontextusába, a presztízs és a minőség közötti összefüggésekbe.
A polikróm ötvösségről
A polikróm díszítés különféle drágakövek és ötvöstechnikák látványos fény- és színhatást eredményező sajátos kombinációja, mely a késő római világ antik és barbár jellegzetességeit ötvözve, a Kr. u. 4. század végén jelent meg az európai ötvösművészetben egy földrajzilag igen elterjedt, kulturális határokon átívelő divatként. A Kárpát-medencében több hullámban, régiónként eltérő módon honosodott meg, és mintegy három évszázadon át nyomon követhető, a hun kortól a gepida és langobard királyságok korán át egészen az avar korig.
Csakúgy mint napjainkban, a megjelenés rendkívül fontos volt a késő ókori és kora középkori ember számára. A ritka és értékes tárgyak birtoklása és viselése lehetővé tette tuljadonosaik számára a társadalmi, poliktikai és gazdasági hierarchiában betöltött szerepük megjelenítését. Több, mint másfél ezer évvel ezelőtt, többek között az ötvöstárgyak e különleges, polikróm díszítésű csoportja volt hívatott arra, hogy reprezentálja a társadalom elit tagjainak identitását és presztízsét. E státuszszimbólumok – elsősorban ékszerek, ruhadíszek, továbbá fegyverek és a felszerelés egyéb elemei – temetkezések, kincsek vagy rituális leletegyüttesek részeként kerültek napvilágra.
Az ékszerek, fegyverek és ruhadíszek művészi sokszínűsége a hun kori arany használatával indult, majd a germán királyságok idején különféle ötvözetekkel és technikákkal – például ékvéséssel és niellóval – gazdagodott. Az előállításukhoz szükséges nyersanyagok és a bonyolult technológia magas fokú kézműves tudást és távolsági kereskedelmi kapcsolatokat igényelt. Az archeometriai vizsgálatok, amelyek roncsolásmentes módszerekkel azonosítják az alapanyagokat és technológiákat, lehetőséget adnak az egykori műhelyek működésének és a kézművesek szerveződésének megismerésére. E tárgyak interdiszciplináris kutatása rávilágít a korabeli közösségek identitására, társadalmi struktúrájára és gazdasági kapcsolatainak kiterjedtségére, miközben bemutatja a díszítőművészet fejlődésének közösségformáló szerepét.
Horváth Eszter
Horváth Eszter a HUN-REN BTK Régészeti Intézet tudományos munkatársa. Kutatási területe a kora középkori ötvösség és fémművesség, valamint a régészeti emlékek természettudományos módszerek bevonásával történő (archeometriai) vizsgálata.
Kiemelt publikációk:
Teljes publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában elérhető.
