A Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, Balogh Balázs 2021. július 1-jén kinevezte a BTK Filozófiai Intézet, a BTK Irodalomtudományi Intézet, a BTK Művészettörténeti Intézet, a BTK Régészeti Intézet, a BTK Zenetudományi Intézet, a BTK Archeogenomikai Intézet és a BTK Moravcsik Gyula Intézet igazgatóit.
Kecskeméti Gábor (BTK Irodalomtudományi Intézet)
1965-ben született Szolnokon. 1984–1989 között végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakpárját. 1989–1992 között az MTA tudományos továbbképzési ösztöndíjában részesült. Főállású munkahelye 1992 óta az MTA Irodalomtudományi Intézetének (2012 óta az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének) Reneszánsz Osztálya. Előbb fiatal kutatói ösztöndíjas, 1995-től tudományos munkatárs, 1998-tól tudományos főmunkatárs, 2009-től tudományos tanácsadó, 2016-tól kutatóprofesszor. Az irodalomtudomány kandidátusa fokozatért benyújtott, A régi magyar halotti beszéd eszmetörténeti helyzete című értekezését 1997-ben védte meg. Az MTA doktora címet A magyarországi retorikai gondolkodás a 16–17. század fordulóján című disszertációjával, 2008-ban szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia 187. közgyűlésén, 2016-ban az akadémia levelező tagjává választották.
Rendszeresen tart előadásokat hazai és külföldi konferenciákon, fontosabb külföldi előadásaira Bonnban, Krakkóban, Nagyváradon, Rómában, Tours-ban, Varsóban, Zágrábban került sor. 2000–2003 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt. A 2009. évi Tarnai Andor-díj kitüntetettje. Az MTA Miskolci Területi Bizottsága (MTA-MAB) tudományos eredményei és az MTA-MAB keretében végzett munkája elismeréseként neki ítélte oda a bölcsészet- és társadalomtudományi területek 2012. évi Kitüntető Tudományos Díját. 2016-ban az Eötvös Collegiumért emlékéremmel tüntették ki. 2013. január 1-jétől a BTK Irodalomtudományi Intézetének igazgatója.
Kulcsár Gabriella (BTK Régészeti Intézet)
1972-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, ahol régészetet, asszíriológiát, és kulturális antropológiát hallgatott. 1996-ban szerzett régész diplomát, majd 2003-ban summa cum laude minősítéssel védte meg doktori (PhD) értekezését. 1996 óta dolgozik a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében, először tudományos ösztöndíjasként, majd 2000-től tudományos munkatársként. 2004 óta tudományos főmunkatárs, 2014-től az Ősrégészeti témacsoport, majd osztály vezetője. Kutatási területe az őskor, azon belül a Kr. e. 3. és 2. évezred, vagyis a bronzkor kialakulásnak, a bronzkor társadalmi és gazdasági változásainak összetett régészeti módszertanú vizsgálata.
A Régészeti Intézetben 2015-ben létrejött Lendület Mobilitás Kutatócsoport szenior kutatójaként részt vesz a Kr. e. 2500–1500 közötti időszakot vizsgáló biorégészeti és településtörténeti kutatásokban, utóbbi témacsoport vezetőjeként. Kulcsár Gabriella egyetemista kora óta dolgozik régészeti feltárásokon, több terv- és számos nagyfelületű megelőző feltárás munkatársa és vezetője volt. Rendszeres szervezője és előadója hazai és külföldi konferenciáknak és műhelytalálkozóknak. Több gyűjteményes kötet szerkesztője, 150 publikáció szerzője. Részt vállal tudományos bizottságok munkájában. Az NKFIH/OTKA Régészet zsűri tagja (2011–2014), majd elnöke (2019–), 2014-től az MTA Régészeti Tudományos Bizottság tagja, majd 2017-től titkára. 2013-tól vesz részt az Ásatási Bizottság munkájában. 2013-ban a Német Régészeti Intézet levelező tagjává választották. Emellett szakmai szervezetek munkájában is szerepet vállal. 2007-től tagja az MTA Köztestületnek, 1999-ben az Ősrégészeti Társaság alapító tagja volt, 2015-től a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, 2018-tól a Magyar Régész Szövetség elnökségének tagja. Nemzetközi téren 2007 óta tagja az Európai Régészek Szövetségének. Tevékenységét 2014-ben Kuzsinszky Bálint emlékéremmel ismerték el.
Mikó Árpád (BTK Művészettörténeti Intézet)
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának művészettörténet szakán végzett 1982-ben. Egyetemi szakdolgozatát Janus Pannonius, Garázda Péter és Megyericsei János sírköveiről írta („Két világ határán” címmel megjelent az Ars Hungaricában 1983-ban), egyetemi doktori disszertációjának címe „Báthory István lengyel király és a reneszánsz művészet Erdélyben (1576–1586)”. Egyetemi doktori címét 1997-ben minősítették át PhD-fokozattá. 1986 decemberében a krakkói Muzeum Narodowe vendége volt; 1989-ben a bécsi egyetem ösztöndíjával Bécsben kutatott; 1993-ban négy hónapot töltött Rómában; 2003 tavaszán pedig a lipcsei GWZO vendége volt három hónapig. Hazai és külföldi konferenciákon rendszeresen vesz részt.
1981-ben kezdte pályáját a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében, ahol 2013-ig dolgozott. 1997 és 2013 között a gyűjtemény főosztályvezetői posztját töltötte be. A szakma legfontosabb magyar nyelvű, országos folyóiratának, a Művészettörténeti Értesítőnek szerkesztőbizottságába 1994-ben választották be (Mojzer Miklós főszerkesztése alatt), 1998-tól társszerkesztőként működött, Jávor Anna főszerkesztő mellett, 2015-től pedig a lap főszerkesztője. Többek között az MTA Művészettörténeti Bizottságának és az MTA Művelődéstörténeti Bizottságának és ELTE BTK Tudományos Bizottságának is tagja. Elnöke az MTA Művészeti Gyűjtemény munkáját segítő Gyűjteményi Tanácsnak, és tagja az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény kuratóriumának. Tudományos közleményei leggyakrabban a Művészettörténeti Értesítőben, az Ars Hungaricában és az Acta Historiae Artiumban jelennek meg. 2013 őszén védte meg akadémiai doktori disszertációját A reneszánsz művészet története Magyarországon címmel. 2013 nyarától dolgozik a BTK Művészettörténeti Intézetében, 2016-tól az intézet igazgatójaként.
Richter Pál (BTK Zenetudományi Intézet)
1963-ban született Budapesten. 1987-ben a BME-n építőmérnöki diplomát szerzett, 1990-1995 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakára járt, 1995 és 1998 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte doktori tanulmányait. 2004-ben került sor doktori disszertációjának védésére, amelynek címe A ferences rend dallamkészlete a XVII. században a Kárpát-medencében. 1994 és 1996 között a ELTE Bölcsészettudományi Kar Művelődéstörténeti Tanszéken tartott zeneelmélettel foglalkozó szemináriumokat, 1996–1997 a Szentendrei Ferences Gimnáziumban volt zenetörténet-tanár, 1999 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszék oktatója (szolfézs, zeneelmélet, zeneelmélet-történet, ellenpont és formatan). 2002 és 2005 között a Szombathelyi Bartók Szemináriumon meghívott előadóként népzenei tárgyú angol nyelvű előadásokat tartott. 2007 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének alapító tanszékvezetője.
1994 óta az MTA BTK Zenetudományi Intézet munkatársa, 2005-től a Népzenei Archívum vezetője, 2012 óta megbízott igazgató, 2013 óta a BTK Zenetudományi Intézet igazgatója. 1998-től a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, 2001-től a Nemzetközi Hymnológiai Társaság (IAH) 2006-tól az MTA köztestületének, 2002-től a Zenetudományi Intézet Tudományos Tanácsának, 2007-től a Nemzetközi Hagyományos Zenei Tanács (ICTM) tagja. 2011-ben Szabolcsi Bence-díjat kapott, munkásságát 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerték el.
Schmal Dániel (BTK Filozófiai Intézet)
Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte latin, ógörög és filozófia szakon, diplomát 1994-ben latin, 1998-ban filozófia szakos előadóként szerzett. Doktori tanulmányait 2000–2003 között ugyanitt folytatta a Filozófiai Doktori Iskolában Boros Gábor tanítványaként. Természettörvény és gondviselés: egy filozófiai és teológiai kérdés a kései 17. században című disszertációját 2004-ben védte meg. Fő kutatási területe a kései skolasztikus és a kora újkori filozófia története, különös tekintettel Descartes, Arnauld, Malebranche és Leibniz munkásságára. Fontosabb publikációi részint a descartes-i gondolkodás, részint a kora újkori elmefilozófia kérdéseit tárgyalják (A kezdet nélküli kezdet: Descartes és a kartezianizmus problémái, 2012; Az elme filozófiája a kora újkorban: a test–lélek probléma, 2016).
Tanári pályafutása a Miskolci Egyetem, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófiai Tanszékéhez kötődik, az utóbbinak kisebb megszakításokkal 1996-tól oktatója. 2010–2014 között a Magyar Filozófiai Szemle főszerkesztője volt, jelenleg szerkesztőségi tag ugyanitt, illetve a Pannonhalmi Szemle című lapnál. Írásai rendszeresen jelennek meg hazai és külföldi folyóiratokban, tanulmány- és konferenciakötetekben.
Szécsényi-Nagy Anna (BTK Archeogenomikai Intézet)
1984-ben született Budapesten, 2002-ben érettségizett a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban. 2002-2007 között az ELTE TTK biológus szak hallgatója volt, melyet molekuláris genetika szakirányú végzettséggel zárt (MSc). 2009-ben az ELTE BTK régészet szakán végzett őskori és népvándorláskori régészként (MSc). 2008-ban DAAD ösztöndíjasként kezdett archeogeneikával foglalkozni Németországban, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetemen, amelynek 2010-2013 között segédmunkatársa és PhD hallgatója volt. 2015-ben a Kárpát-medence őskorának archaeogenetikai vizsgálataiból doktorált Mainzban, amely végzettséget az ELTE Doktori Tanácsa honosított.
2014-től tudományos munkatárs, majd főmunkatárs a BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában, 2019-től pedig a laboratórium szakmai vezetője. 2015-től kezdve egyre nagyobb szerepeket vállal pályázatok és programok megvalósításában, szenior és vezető kutatóként (MTA Lendület LP2015-3/2015, NKFI 128413, NKFI FK 127938, ERC HistoGenes). 2018-2021 között Bolyai János kutatási ösztöndíjas, 2019/2020-ban ÚNKP Bolyai+ ösztöndíjas (ELTE). Az ELTE Biológia Doktori Iskola önkéntes tanára, jelenleg öt PhD hallgató társ-témavezetője.
Szovák Kornél (BTK Moravcsik Gyula Intézet)
1962-ben a Vas megyei Sárváron született, 1981-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, 1987-ben szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán latin-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet. 1984-től A Magyarországi Középkori Latinság Szótára szerkesztőségének munkatársa, az MTA Ókortudományi Kutatócsoportjának tagja, 1995-től a szótár főszerkesztője. 1987-től tart egyetemi órákat, 1992-től oktat rendszeresen egyetemen, 1997-től a PPKE BTK Medievisztika, 2001–2004 között az Ókortudományi Intézet vezetője volt. Fő kutatási területe a középkori egyház-, eszme- és művelődéstörténet, valamint a középlatin filológia. Kandidátusi disszertációját 1996-ban, akadémiai doktori értekezését 2012-ben védte meg.
1986-ban, 2001-ben, 2004-ben hosszabb ideig, több alkalommal pedig rövidebb kutatóúton volt Rómában, 1994-ben és 1999-ben Münchenben volt ösztöndíjas kutató. Hazai tudományos fórumok mellett nemzetközi konferenciákon 1992-ben Londonban, 1995-ben Leedsben, 1998-ban Velencében, 2001-ben Rómában és Utrechtben, 2008-ban Piliscsabán, 2013-ban Párizsban, 2018-ban Lipcsében tartott előadásokat. Szakmai elismerésként 1993-ban az MTA Ókortudományi Társaság Révay–díját kapta, 1997–2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt, 2004-ben Akadémiai Díjat, 2015-ben Fraknói-díjat, 2021-ben Széchenyi-díjat kapott. Kétszer jelölték a MTA levelező tagságára.
