Ötven éve, 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémia összevonta korábbi zenetudományi kutatóhelyeit, a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumból kibővült Zenetudományi Intézetet. Így jött létre az azóta is működő, a zenetudomány számos területét művelő Zenetudományi Intézet. Az évforduló alkalmából a ZTI kutatói április 11–12-én konferencián ismertették a kutatások történetével és az aktuális kutatási témákkal kapcsolatos gondolataikat.


Köszöntőjében Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója nem rejtette véka alá, hogy a Zenetudományi Intézet a BTK számára egyik legkedvesebb kutatóhelye. Tallián Tibor, az Intézet korábbi igazgatója, aki már az egyesítéskor is a ZTI kutatója volt, félévszázados távlatból  értelmezte az egyesítés által megoldott, illetve általa felvetett problémákat.

A múltból felidéződött számos jelentős kutatóegyéniség: Denijs Dille, Bartók op. 2-es Scherzójának közreadójaként (Nakahara Yusuke), Maróthy János, a munkásdal-gyűjtés nemzetközi hálózatot építő úttörőjeként (Ignácz Ádám), Falvy Zoltán, a régizenei mozgalom támogatójaként (Sziklai Sára Bíbor) és a zenei ikonográfia szakértőjeként (Tóth Emese), Andrásfalvy Bertalan a korai néptánc-gyűjtések etnográfus kísérőjeként (Varga Sándor), Papp Géza, a Magyarország zenetörténete II. kötetének szerkesztőjeként (Papp Ágnes).  Bár nem volt kutató, de ezer szállal kötődött a Bartók Archívumhoz Kocsis Zoltán is, akiről ezúttal a torzóban maradt Bartók Új Sorozat lemez-összkiadás kapcsán esett szó (Németh Zsombor). A múlt és a jelen összekapcsolódását, az egymásra épülő kutatónemzedékek folytonosságát hangsúlyozta a tetszhalál állapotából nemrégiben új életre kelt 19. századi zenetörténeti kutatások kapcsán Kim Katalin és Békéssy Lili. Hasonló példát láthattunk a középkori zenetörténetből is egy elveszettnek hitt gregorián töredék újrafelfedezésének detektívtörténetébe beágyazva (Czagány Zsuzsa, Enyedi Mózes).

Fotók: Szabó Bálint

A ZTI létének és az itt zajló kutatások témáinak alapköve az itt őrzött sokféle gyűjtemény. Több előadás is foglalkozott a népzenei gyűjtemény egyes szegmenseivel: a szlovák népzenei gyűjtésekkel (Erdélyi-Molnár Klára), a törökségi népek körében gyűjtött dallamokkal (Sipos János), a katolikus népénekekkel (Kővári Réka). Maguknak a gyűjtéseknek a története is lehet kutatási téma, ahogyan ezt az 1950-es évek kutatási jelentései alapján Riskó Kata bemutatta. Kivételes értéket jelent a néptáncokat megörökítő filmgyűjtemény, amelynek történetét és jelenét két előadás is ismertette (Karácsony Zoltán, illetve Tóth-Knapecz Kata, Horváth-May Dániel és Szabó Bálint). Az eredeti gyűjtemények és a másutt tárolt források másolatainak különféle tanulságait tárta fel Vikárius László Bartók Béla és Geyer Stefi levelezésének most készülő magyar nyelvű kiadása kapcsán. Dalos Anna pedig a közelmúlt zenetudósainak (többek között Bónis Ferenc, Breuer János, Jemnitz Sándor) a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumban őrzött hagyatékainak jelentőségére mutatott rá. Benyovszky Mária és Bácsi Fanni, a ZTI mai könyvtárosai a könyvtár múltját és a könyvtárban dolgozó, a kutatásokat sokrétűen támogató elődeik portréit idézték fel.

Prószéky Gábor, aki ma a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója, számos anekdotával és humorral fűszerezett előadásában negyven évvel ezelőtt pályakezdő informatikusként a ZTI-ben töltött éveire emlékezett vissza, kiemelve az akkori viszonyok között eredetinek számító, számítógéppel támogatott kutatásokat. Kevésbé szórakoztató, ám annál elgondolkodtatóbb volt Richter Pál igazgató zárszóként elhangzott előadása, amely – mintegy tanulságként a fiatal kutatók számára – azt a folyamatot követte végig, amelyben a magyar népzenekutatásnak az 1960-as években még a nemzetközi térben vezetőnek számító, a zenei vizsgálatokat központi kérdésnek tartó, elemző látásmódja a kulturális antropológiai megközelítések angolszász hegemóniája mellett fokozatosan a perifériára került. A melankolikus zárlat ellenére a kétnapos konferencia sokrétűen mutatta be a magyar zenetudományi kutatás évtizedek óta központinak számító, életerős, megújulásra mindig képes intézményét, a Zenetudományi Intézetet.

Halász Péter