Tamás Ildikó, a Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa cikksorozatot ír a Facebook koronavírussal kapcsolatos folklórjelenségeiről. A 3. rész arról szól, hogy miért kommunikálunk humorosan a járványról.
Ismert jelenség, hogy a félelmet „gyógyítja”, vagy legalábbis kezelhetővé teszi az, ha kinevetjük, nevetségessé tesszük a veszélyt – ezáltal szimbolikusan legyőzzük. A humor társadalmi és kulturális természetét régóta kutatják a néprajz, a kulturális- és szociálantropológia, de természetesen más humán tudományok művelői is, egymástól meglehetősen eltérő szemléletmóddal. A teljesség igénye nélkül, megemlíthetjük Thomas Hobbes, Immanuel Kant, Sigmund Freud, Henri Bergson, Arthur Koestler, vagy Victor Raskin nevét.
Míg a folklór kutatói elsősorban a szövegekre, illetve a bennük rejlő műfaji, szerkezeti és stilisztikai jellemzők megragadására törekszenek, az antropológusok inkább a humor kulturális kontextusait, funkcióit, a társadalmi kommunikációban betöltött szerepét, a közlő és a befogadó interakcióit, a kulturális jelentéseket vizsgálják. Mary Douglas és Victor Turner például a humor rituális, szakrális értelmezési lehetőségeire hívták fel a figyelmet.
A deszakralizáló jelleggel felruházott humoros szövegek és szertartások ugyanis a hétköznapi rend fejre állításával, tréfás megjelenítésével megszelídítik, elfogadhatóbbá teszik az életünket átszövő társadalmi normákat, konfliktusokat. Máskor társadalmi szelepként működnek, kimondhatóvá teszik az egyébként kimondhatatlant – másfajta diszkurzív dimenzióba terelve (ezáltal legalizálva) azokat a témákat, amelyek egyébként megszokott kontextusukban sértőek, megbotránkoztatóak vagy bármilyen más szempontból elfogadhatatlanok lennének. A történeti időkben is megvoltak ennek a ciklikusan visszatérő, általában az ünnepkörökbe illeszkedő, meghatározott alkalmai. A farsang, a karneválok, a vásárok többek között ilyen szereppel is bírtak.
Egy-egy motívum nagyon gyorsan variálódik, ilyen például a #homeoffice extrém megvalósulási formáit bemutató sorozat
A humor működésében tehát megragadható a mindennapi, megszokott minták szembehelyezése a szokatlannal és az idegennel. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a humor kompja a napi rutin által otthonos és a feje tetejére fordult világ között ingázik. A krízishelyzetek, miként a jelenlegi járványügyi helyzet is, általában életre hívják a humoros kommunikációt, mint a társadalmak egyik legáltalánosabb válságkezelő stratégiáját. A továbbiakban néhány példát mutatok arra, milyen humorstratégiák jelennek meg a világhálón terjedő folklóralkotásokban.
A teljes írás itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek:
Hogyan válik folklórtémává egy járvány? – A Néprajztudományi Intézet új sorozata
A szöveg reneszánsza – „Járványfolklór”, avagy humor a közösségi hálón 2. rész
