A magyar epidémiatörténetben az 1892–1893-as, mintegy másfél évig tartó kolerajárvány a betegek számát tekintve a kisebbek közé tartozott, de így is sokezer ember lelte halálát a betegség következtében. A járvány elleni egyéni és társadalmi védekezési stratégiák egy része napjaink intézkedéseihez és praktikáihoz nagyon hasonló koreográfiát mutatott, a rendkívüli helyzet eredményes kezelésére olykor azonban különleges megoldások születtek. Ilyennek tekinthető az akkori kormányzati elképzelés arról, hogyan kell a járvány ellen a nép körében színvonalas egészségügyi felvilágosító propagandát folytatni ponyvanyomtatványok útján. A járvány idején keletkezett egészségügyi népoktató ponyva történetét Domokos Mariann, a BTK Néprajztudományi Intézetének munkatársa mutatja be.
A 19. században a súlyos hasmenéssel, hányással járó és emiatt gyors kiszáradással fenyegető fertőző betegség, a kolera tartotta rettegésben Európát. A ragály számos alkalommal söpört végig a kontinensen, nem kímélve a történelmi Magyarországot sem, ahol a század folyamán összesen közel egymillió áldozatot követelt.
Kolerás betegek a budapesti járványkórházban. Forrás: Képes Folyóirat. A Vasárnapi Ujság füzetekben 1892, 12. kötet, 461.
Magyarországon 1892 nyarán ütötte fel fejét a kolera, melyet a sajtóban gyakran „ázsiai rém”-ként emlegettek. A járvány terjedését a közvélemény élénk érdeklődése kísérte, a hírlapok és folyóiratok folyamatosan tudósítottak a betegség európai majd hazai útjáról, informálták az olvasókat a napi halálozási statisztikákról és tájékoztatást nyújtottak az aktuálisan bevezetett közegészségügyi szabályokról és közigazgatási előírásokról. A ragály által keltett kollektív félelem feloldására a társadalom – ahogyan napjainkban is tapasztaljuk – sokszor humorral reagált:
„A kolera ideérkezett. De miután néhány korty vizet ivott a budapesti vízvezetéki vízből, undorral kiáltotta: A hol ilyen vizet isznak, ott kicsi az én hatalmam” – írta Az Üstökös 1892. július 10-én, alig pár héttel azután, hogy az első kolerás megbetegedést regisztrálták Máramarosban.
Hogy mennyire foglalkoztatta a társadalmat a kór és hogy milyen gyorsan reagált az üzleti szféra a kolera által generált piaci résre, azt a különféle találmányok, tisztítógépek, fertőtlenítő- és egyéb csodaszerek reklámhirdetéseinek nagy száma is bizonyítja.
1. Kolera elleni ozonateur-hirdetés. Forrás: Bolond Istók augusztus 14, 15. évf. 33. sz. 12.
2. Bodzapálinkával a kolera ellen. Forrás: Pesti Hírlap augusztus 18. 14. évf. 228. sz. 16.
Az első magyarországi kolerajárvány (1831) okozta a legnagyobb pusztítást az országban, a betegség terjedésében a rossz higiéniai körülmények, a zsúfolt lakásviszonyok, valamint a társadalom tájékozatlansága és felkészületlensége egyaránt közrejátszott. A 19. század utolsó évtizedében már számos központi hatósági intézkedéssel igyekeztek megelőzni, majd ennek eredménytelenségét követően megállítani a kórt. Ennek jegyében például egészségügyi felügyelő bizottságokat hoztak létre, a fertőzött területekről érkező hajókat vesztegzár alá vették, döntés született egy központi fertőtlenítő intézet felállításáról, a fővárosi tanintézetek ideiglenes bezárásáról és kórházlátogatási tilalom bevezetéséről, a korábban létrehozott kolera-barakkokat készenlétbe helyezték, az utcák és kutak tisztántartására pedig fokozottan ügyeltek. Ezen túlmenően állami bakteriológiai intézetet hoztak létre és vizsgálatokat folytattak az ivóvíz és a kolera terjedésének összefüggésére vonatkozóan. A tudományos méréseknek és elemzéseknek köszönhetően a budapesti szűretlen vizet adó csapokat leszerelték, és így végső soron a kolera nem csak az egészségügyi ellátórendszer, hanem a vízvezetékhálózat infrastrukturális fejlesztését is elősegítette.
Kolera-bacilusok vizsgálata a Magyar Kir. Állami Bakteriológiai Intézetben. Jantyik Mátyás rajza. Forrás: Vasárnapi Ujság 1892, 39. évf. 41 sz. 705.
A hatósági intézkedések bevezetése mellett azonban szükség volt az egyéni védekezési módszerek hatékonyabbá tételére, az általános higiéniai viszonyok javítására. Ennek megvalósítását az egészségügyi felvilágosítás keretén belül gondolták el, amelynek van olyan aspektusa, amelyre az irodalom és a folklorisztika is érdeklődéssel tekinthet. 1892 október végén számoltak be a lapok egy a Belügyminisztérium támogatásával megjelent és a szerényebb pénztárcájú olvasóközönség számára készült ismeretterjesztő kiadványról, amelynek célkitűzése az volt, hogy szinte észrevétlenül tanítsa meg a kolera elleni helyes védekezést. A kétkrajcáros nyomtatványt a járvány elleni küzdelem jegyében az Országos Közegészségügyi Tanács minél nagyobb példányszámban ajánlotta terjesztésre:
„[…] a melyből mulatva tanulhatja meg a nép, hogy a kolera ellen hogyan védekezzék és hogyan ápolja betegeit.” (Budapesti Hírlap 1892. október 29, 12. évf. 299. sz. 4–5.)
A szegényebb néprétegek járványra való felkészítése mögött húzódó alapkoncepció az volt, hogy a koleráról szóló ismereteket, a védekezés és a fertőtlenítés módszereit igyekeztek a potenciális olvasók ízlésvilágához leginkább igazodó populáris olvasmányként megjeleníteni.
legifj. Tatár Péter [Vikár Béla]: Kolerás világ vagy a Baczillus koma szomoru és igaz története, Budapest [1892].
Forrás: OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár, Jelzet: Pny 1.474
A Kolerás világ vagy a Baczillus koma szomoru és igaz története című tizenegy lapos verses ponyvanyomtatvány 1892 októberében Budapesten jelent meg, a következő bevezető sorok kíséretében.
„Ide hallgass népem, itt van az orvosság!
Nem kapnak kolerát, a kik ezt olvassák.
Nem foghat ki rajtuk az a csunya féreg,
A Baczillus koma. Itt az ellenméreg!”
A nyomtatvány népszerűségére és állami támogatottságára jellemző, hogy a járvány következő, 1893. évi hullámában ismét megjelent Rózsa Kálmán kiadásában. Az ismeretterjesztő olvasmány címlapján a költemény szerzőjére is utalást találunk: „A magyar nép számára ékes versekbe foglalta legifj. Tatár Péter.” A 19. század második felének legtermékenyebb ponyvaírója a Tatár Péter álnéven publikáló Medve Imre volt. Ő azonban nem írhatta a verses népoktató ponyvát, tekintettel arra, hogy már sokkal korábban, 1878-ban elhunyt. A valódi szerző a populáris irodalmi munkásságáról kevésbé ismert sokoldalú nyelvzseni, műfordító és etnográfus, nem mellesleg a Magyar Néprajzi Társaság akkori titkára, Vikár Béla volt.
Vikár Béla az 1900-as évek elején.
Forrás: Képes magyar zenetörténet Kárpáti János (szerk.) Budapest, Rózsavölgyi, 2004, 221.
Vikár elsősorban a Kalevala fordítójaként, illetve a modern néprajzi adatrögzítés úttörőjeként, mint a gyorsírást és a fonográfot az elsők között hatékonyan alkalmazó folklórgyűjtő vonult be a köztudatba. Vikár a gyorsírást magas szinten művelte, ez a képessége vitte a Parlamenti Gyorsíró Irodához, amelynek munkatársa majd vezetője lett, és ahol alkalma nyílt megismerkedni kora elitpolitikai köreivel. Szorosabb kapcsolat fűzte az első Wekerle-kormány belügyi tárcavezetőjéhez, Hieronymi Károlyhoz, akinek titkáraként is tevékenykedett. A miniszter nevéhez fűződik többek között az állami anyakönyvezés bevezetése és a főváros vízművének kiépítése.
Hieronymi Károly (1836–1911), 1892–1895 között belügyminiszter.
Erdélyi Mór felvétele, Vasárnapi Ujság május 14, 58. évf. 20. sz.
A kolerajárvány elleni óvintézkedések nagy része is az ő fennhatósága alá tartozott, aki a kór elleni küzdelem egy sajátos megoldásaként felkérte Vikár Bélát, hogy készítsen egy, a nép körében terjeszthető felvilágosító füzetet a ragály terjedésének visszaszorítására. Így került a járvány elleni védekezés eszköztárába a Baczillus koma… című ponyvanyomtatvány. Maga Vikár évtizedekkel később a következőképpen emlékezett e felkérésre:
„Ezernyolcszáznyolcvanban már parlamenti gyorsíró voltam és mint ilyen Hieronimy Károly belügyminiszter úr őkegyelmessége titkára. Történt egyszer, hogy a Felvidéken nagy kolerajárvány ütött ki és őkegyelmessége felszólított, hogy írjak valami népszerű munkát, amelyet a parasztság elolvas és anélkül, hogy észrevenné, megtanulja a járvány elleni óvintézkedéseket… Volt akkoriban egy népszerű ponyvaíró, bizonyos Tatár Péter. Nohát én ennek nevét elloptam és legifjabb Tatár Péter néven írtam egy verses mesét »Kolerás világ vagy a bacilluskoma szomorú és igaz története« címen. Több mint tízezer példányban fogyott el. A járvány rövid idő alatt megszűnt.” (N. N.: Látogatás a nyolcvannégy éves költőnél, Vikár Bélánál. Film Színház Irodalom 1943. május 14. 20. sz.)
A verses formában írt egészségügyi felvilágosító költeményt egy rövid és tanulságos mese vezeti be, amelyben az emberek és a megszemélyesített Halál beszélgetnek. A verses tanmese szerint a Fekete Halál a Kolera képében járja az országot, közben az emberekkel szóba elegyedik. A Halál az emberek érdeklődésére elárulja, hogy napi ötven áldozatot szed majd és száz napig marad, majd tovább indul. Később ismét találkozik az emberekkel, akik a Halál szemére vetik, hogy bár ötezret ígért, mégis tízezer halottja van a járványnak. A Halál védekezésül a következőképpen válaszolt nekik:
»Méltatlanul szidtok«- a Halál felelte.
»Én általam sírját csak ötezer lelte.
S tudjátok a többit ki ölte meg vajon?
A félelem!« mondta. S igaza volt nagyon.
Vikár a történet tanulságát az európai fabula-hagyományból ismert módon külön tételként is megfogalmazta:
„Ebből a meséből meg lehet itélni,
Hogy a kolerától nem okosság félni.
Óvakodni tőle, no már ez más dolog, -
Hogyan és miképpen, arról itt számolok.”
E tanmese után következik a sok humorral megírt tájékoztatás a higiénés magatartás és a betegség közti összefüggésekről, valamint részletes felvilágosítás arról, hogy praktikusan hogyan kell megelőzni és gyógyítani a betegséget a helyes táplálkozás, tisztálkodás, takarítás és fertőtlenítés segítségével (pl. nyers vagy állott élelmiszerek kerülése, szappanos kézmosás, forró vizes mosogatás, por nélküli sepregetés, karbolsavas vagy mésztejes fertőtlenítés). A költemény zárlatában Vikár az intézményesülő egészségügyi-ellátás fontosságára is kitért:
„Eleget tudsz immár, tudnod is kell azér,
Hogy segíts magadon, ha tán a baj elér.
Ám ha orvost kaphatsz, bízd az ő kezére!
Isten után ő most mindnyájunk vezére,
A ki mint hű barát, nem félve Kolerát,
Szegényért is önkényt feláldozza magát.
Bízd rá magad, hékám! Jobbat mit is tennél?!
Nála a segítség (no meg Istennél).
De ha azt akarod, hogy ne szorulj rája:
Ugy élj, a mint mondtam! S most –alásszolgája!”
A fentiekből látható, hogy a 19. század végi kolerajárvány a ponyvairodalmon is nyomot hagyott. Vikár Béla felvilágosító költeménye a járvány elleni védekezés és a központi kríziskommunikáció igényes és minden bizonnyal hatékony eszköze volt, mely nem csupán hasznos ismereteket nyújtott a tömeges megbetegedés ellen, de egyúttal szórakoztatta, illetve – nem utolsó sorban – valamennyire meg is nyugtatta a kórtól rettegő lakosságot.
Domokos Mariann
Domokos Mariann a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa. Fő kutatási területei a 19. századi magyar mesekutatás története, különösen a mesék kiadástörténete, illetve a meseszövegek és a populáris nyomtatványok összefüggéseinek vizsgálata. Erről a kérdéskörről jelent meg monográfiája: Mese és filológia. Fejezetek a magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetéből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2015 (Néprajzi tanulmányok).
Gulyás Judittal közösen sajtó alá rendezte az Arany-család mesegyűjteményének kritikai kiadását.
Jelenleg a Grimm-mesék 19. századi hazai recepciótörténetének, illetve a népmesék és a korban kibontakozó magyar nyelvű gyerekirodalom kapcsolódási pontjainak feltárásán dolgozik.
A szerző teljes publikációs listája az MTMT-n.
