Régóta tervezett erdélyi kutatókörútjukra indultak 2024. május 12-én a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport tagjai, Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella és Tóka Borbála. A három helyszínen – Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában –folytatott kutatásnak kettős célja volt: egyrészt minél több középkori kottás kódextöredék föltárása, azonosítása és digitalizálása, másrészt az új leletek elhelyezése a középkori Erdély liturgikus-zenei forrástérképén. Az utóbbi cél persze inkább távlati, hiszen az eléréséhez szükséges mélyelemző munkára jórészt a helyszíni terepszemlét követően kerül majd sor.
Azt azonban már most elmondhatjuk, hogy a kutatás minden várakozást fölülmúlóan sikeres volt: mivel a szerencse is mellénk szegődött, az előre gyanított, de legalábbis óvatosan remélt eredményekhez további, váratlan fölfedezések társultak. Ezekből a legváratlanabb a kolozsvári Állami Levéltárban (Arhivele Naționale Direcția Județeană Cluj) ért minket, ahova inkább csak becsületből tértünk be, hogy egy régi adósságunkat lerójuk.
A Csapat és a töredékek a Kolozsvári Állami Levéltárban
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Diplomatikai Fényképgyűjteményének egyik felvétele alapján régóta tudtuk ugyanis, hogy a kolozsvári levéltárban őrzik azt az 1523–1549-es évek tanácsi jegyzőkönyveit egybefogó besztercei (Bistritz / Bistrița) iratanyagot, amelyet egy 14. századi kottás kódex lapjába kötöttek. Az 1950-ben készített homályos, fekete-fehér fényképen a pergamen borítóból nem sok minden látszott: sem a kötés típusa, sem a palliumként használt kódexlapok mennyisége és mérete nem volt biztonsággal megállapítható. A helyszínen kiderült, hogy nem egy, hanem négy besztercei protokollumot is kottás kódexlap borít, s mindegyik más-más 14-16. századi anyakódexből származik. Mivel a városi magisztrátusok iratait a 16-17. században szinte mindig a helyben kéznél levő, már nem használt kódexek kimetszett és méretre szabott lapjaiba kötötték-hajtogatták, joggal feltételezhetjük, hogy a besztercei protokollumok esetében sem volt ez másképp. S ha így van, a négy iratcsomó borítójául szolgáló fragmentumok mögött négy helybéli középkori kódex válik egyszerre tapinthatóvá, a legfontosabb észak-erdélyi szász központ, Beszterce világi és szerzetesi egyházainak négy közvetlen liturgikus-zenei forrása.
Az igazi meglepetés azonban a besztercei anyag átvizsgálása után következett. A levéltáros, Flóra Ágnes, akinek segítségét ezúton is nagyon köszönjük, lelkesedésünket látva további, immár helyi, kolozsvári protokollumokat hozott ki a raktárból. A túlnyomórészt 17. századi iratokat tartalmazó tíz köteg további tíz kottás kódextöredéket jelentett. Ezúttal azonban három közülük ugyanabból az anyakódexből, a magyar zenetörténeti kutatásban Kolozsvári graduálénak nevezett pompás, 16. századi kottás misekönyvből származott. A gyulafehérvári Batthyáneumban őrzött hatalmas kódex szinte biztosan a kolozsvári Szent Mihály templom kóruskönyvei közé tartozott egykor. Az elején és végén is csonka korpuszt az utóbbi években Adrian Papahagi három lappal tudta kiegészíteni: mindhármat a kolozsvári Román Akadémia könyvtárának régikönyves állományában fedezte föl. Az Állami Levéltárban most megtalált három fólióval a graduále elveszett és megkerült lapjainak száma a duplájára emelkedett.
A Kolozsvári graduále lapja a Kolozsvári Állami Levéltárban
Az út következő állomása Gyergyószentmiklós volt, ahol kutatócsoportunk először láthatta közelről azt a 15. századi erdélyi antifonále-töredéket, amelyet még a járvány évében kapott digitális másolatban Bernád Ritától, a Gyulafehérvári Főegyházmegye főlevéltárosától. A fragmentum most a gyergyószentmiklósi templom kincseit bemutató, Bernád Rita által rendezett kiállításon látható a Tarisznyás Márton Múzeumban. A kiváló és fáradhatatlan levéltárosnak nemcsak ezt az egy fragmentumot köszönhetjük, hanem sok egyebet is. Többek között a Gyergyói misszálét, amely nem töredék, hanem egy teljes, 1428-ban másolt, sokáig a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom plébániáján őrzött kódex, s amelyet a Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárban tanulmányozhattunk és digitalizálhattunk.
Tóka Borbála, Bernád Rita, Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella a Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárban
Utolsó két napunkat Muckenhaupt Erzsébet muzeológus és kötéstörténész, Karda-Markaly Aranka, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum igazgatója, valamint Kósa Béla művészettörténész segítségével a múzeumban őrzött 26 kottás kódextöredéknek szenteltük. Ráadásként pedig azzal a 15. századi erdélyi antifonále-fragmentummal foglalkoztunk, amely a Csíksomlyón őrzött, de a mikházi ferences kolostorból származó 17. századi könyvek egyikét borítja. Ez a töredék különösen értékes, hiszen egy olyan sorozatba illeszkedik, amelynek borítóként szolgáló tagjai – hordozókönyveikkel együtt – a történelmi Magyarország távoli pontjai között szóródtak szét Turócszentmártontól Gyöngyösig és Budapesttől Csíksomlyóig. Az eddig föltárt hat testvértöredéket ma három ország öt gyűjteménye őrzi.
Galéria
https://abtk.hu/ismerettar/ismeretterjesztes/vart-es-varatlan-felfedezesek-erdelyi-leveltarakban#sigProId9bb5dd06c3
A négynapos körúton összesen 41 középkori kottás töredéket vizsgáltunk meg és digitalizáltunk. 14 közülük a kutatásban eddig ismeretlen, szinte bizonyosan besztercei, illetve kolozsvári egyházakban használt liturgikus-zenei kódexekből származik. Bár csupán töredékekről, szakadozott pergamenlapokról, gerincet erősítő csíkokról és csak egészen ritkán egészben fölhasznált fóliókról van szó, az ezekből nyert adatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a középkori Erdély zenetörténeti forrástérképét egyre árnyaltabban és pontosabban rajzolhassuk meg.
Czagány Zsuzsa
Czagány Zsuzsa a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Régi Zenetörténeti Osztály és a „Lendület” Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport vezetője. Fő kutatási területei a középkori liturgikus egyszólamúság, közép-európai szentkultuszok és a hozzájuk kapcsolódó prózai és verses offíciumok, históriák, kódex- és töredékkutatás.
Kiemelt publikációk:
- A Gyergyói misszále. Erdélyi Múzeum, 86. kötet 1. füzet (2024), Erdélyi Múzeum Egyesület Kolozsvár, 3-33.
- „The Pray Codex as a source for music history”. Musicologica Slovaca 14 (40), 2023/1, 7–34.
- Czagány Zsuzsa-Gilányi Gabriella: „Egy 14. századi magyarországi graduále töredéke az Országos Levéltárban.” Magyar Könyvszemle 139. évf. 1. szám (2023), 1–21. DOI 10.17167/mksz.2023.1.1-21
- Fragmenta Manuscriptorum Musicalium Hungariae Mediaevalis: From Traditional Methodologies Towards a Digital Corpus. In: Giovanni Varelli (ed.), Disiecta Membra Musicae. Studies in Musical Fragmentology. De Gruyter, Berlin, 2020, 301–322.
- Antiphonale Varadinense s. XV., vol. I–III. A kódex facsimile kiadása kritikai jegyzetekkel és tudományos kommentárral. Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2019.
Teljes publikációs jegyzéke a Magyar Tudományos Művek Tárában.