2021.08.17. | Újkor.hu (Schvéd Brigitta Kinga)

A Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport idén 2021. augusztus 6. és 8. között immár hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos nyári egyháztörténeti konferenciáját és tudományos programját, a Fraknói Nyári Akadémiát. A 2015. évi első alkalom óta hagyománnyá vált eseményre – a tavalyi budaörsi helyszín után – ezúttal Győr városában került sor, középpontjában így főként a Győri Egyházmegye és a bencés rend története állt. 

A megnyitót követően az első nap tudományos programja a Győri Egyházmegye 15–18. századi történetét ölelte fel. A késő középkori vonatkozású első szekciót Varga Szabolcs (tud. munkatárs, ELKH, BTK TTI) moderálta. Az első előadásban Szovák Kornél (igazgató, ELKH, BTK Moravcsik Gyula Intézet; egyetemi docens, PPKE BTK) a Vatikáni Levéltárban fellelhető – főként az 1455 és 1471 közötti időszakból származó – győri egyházmegyei vonatkozású pápai kérvények forrásértékéről és tartalmáról beszélt. Ezek a folyamodványok (supplicatiók) esetlegességükben is fontos források, hiszen többek között az egyházi életre és mindennapokra vonatkozóan olyan forrásértéket képviselhetnek, melyekben hiányosak lehetnek a levéltári anyagok.

A VII. Fraknói Nyári Akadémia szervezője idén az alapító Fraknói Kutatócsoport mellett a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Moravcsik Gyula Intézete (ELKH), valamint a Győri Egyházmegyei Levéltár volt. Igazgatójaként Kanász Viktor és Nemes Gábor működött, aligazgatóként pedig Oláh Róbert koordinálta a teendőket és igazította el a résztvevőket a program részleteiről. Az akadémiát idén a Nemzeti Kulturális Alap, a Bedy Vince Alapítvány, valamint a Brenner János Hittudományi Főiskola támogatta. A sikerrel megvalósult program az eddigi évek hagyományaiból építkezve idén is kiválóan betöltötte azon célját, hogy előmozdítsa a hazai teológiai és bölcsészeti szemléletű egyháztörténet művelését, a vatikáni kutatások integrálását, továbbá mindezek népszerűsítését a hazai tudományos életben és a graduális, posztgraduális hallgatók körében.

 

https://ujkor.hu/content/uj-perspektivak-az-egyhaztorteneti-kutatasokban-a-vii-fraknoi-nyari-akademia