A BTK Archeogenomikai Intézet az általuk végzett archeogenetikai kutatások előzetes eredményeinek bemutatására indított új sorozatot a honlapján. A sorozat nyitó bejegyzése a BTK Régészeti Intézet ősrégészeti kutatásait gazdagító, a bronzkor kutatására fókuszáló Lendület Mobilitás Kutatócsoport 2015 óta végzett kutatásaihoz kapcsolódik. A kutatócsoport a bronzkor első ezer évére vonatkozóan (Kr. e. 2500–1500) végez bioarcheológiai kutatásokat is, többek között a korábbi Archeogenetikai Laboratóriummal és immár a BTK Archeogenomikai Intézettel együttműködésben. Ezek egyike a Balatonkeresztúron feltárt temetkezések komplex bioarcheológiai vizsgálata, mely nem várt távlatokat nyit e korszak kutatásban is.
Részlet a kutatócsoportot képviselő Gerber Dániel, Szécsényi-Nagy Anna és Kiss Viktória cikkéből:
2003-ban egy nyolc főből álló tömeges temetkezés került elő Balatonkeresztúr-Réti dűlő lelőhelyen, a korábban tárológödörként használt sírban a legfiatalabb gyermek másfél, a legidősebb férfi 45 éves korában hunyt el. A tömegsír nem ismeretlen őskori leletanyagokban, sőt az újkőkortól egészen a rézkor végéig (kb. i. e. 2500-ig) kifejezetten gyakori jelenségnek számított, ugyanakkor Köhler Kitti antropológus már a vizsgálatok korai szakaszában rávilágított, hogy a balatonkeresztúri tömegsírban olyan embertani jellegzetességek fedezhetők fel, amelyek az ún. harang alakú edények kultúrájával hozhatók összefüggésbe, és a bronzkor előtt nem fordultak elő hazánkban (bővebben l. Köhler 2006 ).
A második horizont halottainak rekonstruált koponyája, sajnos az idő nem kímélte a csontokat, a szemben látható középkorú férfi koponyája erősen eltorzult a 4000 évnyi földnyomás hatására. Rekonstrukció és fotó: Gerber Dániel
A harang alakú edények kultúrája egy Európa nagy területein megjelent, mára feledésbe merült régészeti kultúra volt. Embertanilag vegyes közösségeire jellemző volt az ún. kerek és lapos tarkóprofilú koponyatípus, amely ezekkel a csoportokkal jelent meg többek között a Kárpát medencében az i. e. harmadik évezred második felében. Genetikai kutatásukban laborunk és több magyar partner is aktívan közreműködik, a témában angol nyelven megjelent publikáció itt olvasható.
Az előkerült temetkezések három régészeti korszakot (szaknyelvben horizontot), radiokarbon adatok alapján pedig nagyjából 700 évet ölelnek fel, ami rendkívül ideálisnak bizonyult a genetikai vizsgálatokra.
Az középső horizontba a kisapostagi kultúra, vagy más néven korai mészbetétes kerámia sírjai tartoznak, ezek közül került ki a vizsgálatok során Jelenának elnevezett középkorú nő, akiről Lendület Mobilitás Kutatócsoport honlapján Megtestesült bronzkor 3.1. Jelena a Balaton déli partjáról címmel található részletes leírás:
A 13. sírba réz vagy bronz gyönggyel eltemetett, a többiektől némiképp eltérő pózban fekvő nő különös figyelmet érdemel. Jobb karjával arcát takarja, szája elé követ helyeztek. Az embertani vizsgálat során Köhler Kitti a jó megtartású koponya és vázcsontok antropológiai jellemzői – mint például a fogak kopása, és a koponyavarratok elcsontosodása – alapján állapította meg, hogy a nő 35-45 éves korában halhatott meg. A hosszúcsontok méretéből számítva kb. 159 cm magas lehetett, ami átlagos női testmagasságnak tekintető ebben a korszakban. A megőrződött 29 fogból csupán egynél volt megfigyelhető fogszuvasodás. Testén külsérelmi nyom, betegségre utaló jel nem volt, így halálának oka jelenleg nem ismert. Radiokarbon vizsgálat segítségével megállapítható volt, hogy Kr. e. 2040 és 1890 között helyezték örök nyugalomra. A korszakban ritka fém ékszer alapján arra következtethetünk, hogy magasabb társadalmi státusza lehetett a településen élő közösségen belül.
Az arcrekonstrukció kezdő lépése: a Balatonkeresztúr-Réti-dűlő 13. sírból előkerült koponya gipsz másolata. Fotó: Gerber Dániel
A bemutatott sírokból előkerült egyének régészeti és embertani vizsgálata mellett a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetében DNS vizsgálatokat is végeznek (Gerber et al. 2020). A genetikai adatok tükrében ismertté váltak a balatonkeresztúri egyének fenotípusos, azaz fizikai megjelenésre vonatkozó jellegei, úgy mint, szemszín, hajszín, stb., ami különösen értékes információt jelent az arcrekonstrukció minél pontosabb elvégzéséhez.
