Több mint kétszáz fős nemzetközi kutatócsoport tagjaiként magyar kutatók – az ELTE TTK Biológiai Intézet és a BTK Archeogenomikai Intézet munkatársai – is vizsgálták Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia népességtörténeti összefüggéseit, vagyis az Európa és Ázsia közötti hidat alkotó területen élt népességek kulturális és genetikai hatásait. Hétszázhuszonhét egyén genomszintű adatait vizsgálták, amivel régóta fennálló régészeti, genetikai és nyelvészeti hipotéziseket lehetett tesztelni. A nagyszabású kutatásról tanulmánysorozat jelent meg a Science tudományos folyóiratban, amelyből egyebek mellett kiderül, hogy milyen genetikai nyomot hagyott és milyen kulturális hatása lehet a „Déli ív” ősi civilizációinak.
A legkorábbi földműves civilizációk, ősi kultúrák egy része a Kaukázustól és a Levantétól Anatólián és az Égei-tengeren át a Balkánig terjedő földrajzi régióban – az úgynevezett „Déli íven” – jelent meg és élte virágkorát. Az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen élt népességek és az általuk létrehozott kultúrák akár eltűntek a történelem folyamán, akár napjainkig fennmaradtak, azon túl, hogy a régió örökségét képezik, mély hatást gyakoroltak az emberi civilizáció egészére is.
Jelentőségük ellenére keveset tudunk az ott élőkről, vándorlásaikról, arról, hogy kikkel házasodtak vagy milyen nyelven beszéltek.
Az archeogenetikai kutatások új megvilágításba helyezhetik a múltbeli társadalmakat alkotó emberek életútját, nyelvük elterjedését és fejlődését, a különböző nyelvi ágak szétválását.
A múlttal kapcsolatos kérdések archeogenetikai eszközökkel történő megválaszolásához azonban nagyszabású, szisztematikus nemzetközi kutatásokra van szükség, hogy lehetőség nyíljon a tudásunkban lévő földrajzi és időbeli hiányok kitöltésére.
Az „Déli ív” területén élt népességek genetikai történetének feltérképezése több genetikai kutatócsoport jelentős tudományos összefogása keretében vált lehetővé. Munkájuk eredményeként augusztus 26-án három archeogenetikai tanulmány jelent meg a Science hasábjain. A cikkek
összesen 727 egyén genomszintű adatait közölték – több mint megkétszerezve az e régióból származó ősi DNS-adatok mennyiségét, és jelentős hiányokat pótolva a régészeti genetikai kutatásban.
A munka keretében lehetőség nyílt a régészeti, genetikai és nyelvi hipotézisek genetikai eszközökkel történő tesztelésére is.
A kutatás vezetői Ron Pinhasi (Department of Evolutionary Anthropology, Human Evolution and Archaeological Sciences Research Network [HEAS], University of Vienna), Songül Alpaslan‑Roodenberg (University of Vienna, Harvard University), valamint Iosif Lazaridis és David Reich (Harvard University) voltak. A kutatás monumentális eredménysorát a nemzetközi kutatógárda 202 résztvevőjének közös munkája tette lehetővé. Ennek eredményeként a korábbinál jóval pontosabb képet kaptunk a földművelés megjelenésétől a középkorig tartó időszakban ott élt népességek genetikai történetéről.
Magyar részről Szécsényi-Nagy Anna (ELKH BTK Archeogenomikai Intézet) az őskori Kárpát-medencében élt emberek genetikai eredményeinek értelmezésében segítette a kutatást. Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás és Kiss Krisztián (ELTE TTK Biológia Intézet Embertani Tanszék) antropológusok Cristian Viraggal, a szatmárnémeti Szatmár Megyei Múzeum (Muzeul Județean Satu Mare, Satu Mare, Románia) régészével együtt egy nagyobb sírszámú rézkori sorozat (Urziceni/Csanálos, bodrogkeresztúri kultúra) komplex biorégészeti elemzésével vettek részt a projektben.
A HÁROM TANULMÁNY FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSAI:
A DÉLI ÍV GENETIKAI TÖRTÉNETE: HÍD NYUGAT-ÁZSIA ÉS EURÓPA KÖZÖTT
Az első tanulmány a Kr.e. 5000-től 1000-ig tartó időszakból származó réz- és bronzkori népességgel foglalkozik. A Jamnaja-kultúrához tartozó sztyeppei népek rézkor végén lezajlott nyugatra vándorlását ismertető tanulmányok 2015-ben jelentek meg. A most megjelent cikk a Jamnaja-népesség eredetének pontosabb meghatározásával és újabb népmozgások felderítésével egészítette ki az eddigi ismereteket.
A genetikai elemzésekkel sikerült kimutatni egyrészt a Kaukázus felől észak és Anatólia felé, másrészt a sztyeppéről a Balkánon át déli irányba és a Kaukázuson át a mai Örményország területére mintegy 4000 évvel ezelőtt bekövetkezett népmozgásokat.
Érdekesség, hogy a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra elterjedt Jamnaja-kultúra népességének apai génállománya a mai napig észlelhető az örmények Y-kromoszóma vonalaiban.
Annak ellenére, hogy a Jamnaja-népességek migrációja populációgenetikai szempontból ugyan jelentősen átformálta Európa népességeit a Kr. e. 3. évezred első felében, genetikai örökségük Anatólia területén mégsem hagyott genetikai eszközökkel érzékelhető nyomokat.
A tanulmány eredményei megerősítik azt a nyelvészeti elméletet, mely szerint az anatóliai (indoanatóliai) nyelvcsalád Nyugat-Ázsiában alakulhatott ki. Genetikai szempontból minden indoeurópai nyelvet beszélő népcsoport a nagyállattartó Jamnaja-csoportokra vezethető vissza, akik pedig alapvetően kelet-európai és kaukázusi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséget hordoztak.
Sok búcsú, sok találkozás: Hogyan vezetett a migráció és a keveredés a korai nyelvek elterjedéséhez. Forrás: az eredeti tanulmány – Science
A második tanulmányban az európai őskori mezőgazdaság és a fejlett civilizációk bölcsőjét, a Közel-Kelet „termékeny félhold” régióját, vagyis a mai Irak, Szíria, Kelet-Törökország, Izrael és Jordánia területén élt populációkat elemezték. A tanulmánysorozat első része a közel-keleti földművelés kezdeti időszakával, az újkőkorral foglalkozik. Mezopotámiának és a termékeny félholdnak abból az időszakából elemeztek emberi genomokat, amikor még nem ismerték az agyagból készült edényeket, ugyanakkor már elkezdtek növényeket termeszteni és állatokat tartani. Ez az időszak – régiótól függően –12 ezer évvel ezelőtt kezdődött és 8 ezer évvel ezelőtt ért véget.
A genetikai kutatások eredményei szerint ebben az időszakban a térség népességei anatóliai, kaukázusi és levantei csoportok keveredéséből alakultak ki,
genetikai átmenetet mutatva a földrajzi régiók között.
A termékeny félhold területéről Anatóliába több hullámban érkeztek a népcsoportok, magukkal hozva a mezőgazdaság és állattenyésztés ismeretét. Egy részük kivándorolt Európa felé. Ahogyan azt már a korábbi genetikai kutatások kimutatták, a Kárpát-medence területét ebből a genetikai forrásból érték el az első földművesek, Kr. e. 6000 körül.
AZ ÓKORI ÉS KÖZÉPKORI TÖRTÉNELEM GENETIKAI PRÓBÁJA DÉL-EURÓPÁBAN ÉS NYUGAT-ÁZSIÁBAN
A harmadik tanulmány legfontosabb megállapítása a „Déli ív” ókori népességét vizsgálva az, hogy a mükénéiek a minószi civilizáció lakosságából származnak, a sztyeppei népelemek közel 10%-os bekeveredésével. Az eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy ez a sztyeppei eredetű csoport tökéletesen integrálódott a mükénéi társadalomba, és az eltérő eredet nem járt megkülönböztetett szociális státusszal.
Az ókori Róma városának lakossága pedig a császárkorban genetikailag a Kelet-Mediterráneum népességére hasonlított, egyértelműen elkülönülve a császárkort megelőző időszakok itáliai lakosságától.
További információ:
