Ferenc pápa 2024. április 20-án fogadta a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Történettudományok Pápai Bizottsága harmincöt tagját, köztük Molnár Antalt, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettesét, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet igazgatóját.
A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai közül Kalavszky Zsófia, Lengyel Réka és Mitcsenkov-Horváth Eszter nyert ösztöndíj-támogatást a Magyar Tudományos Akadémia gyermeket nevelő kutatók tudományos előmenetelének elősegítése érdekében meghirdetett pályázatán.
Megjelent a Lymbus Magyarságtudományi Forrásközlemények 2023. évi (21.) száma, 970 oldal terjedelemben, 31 írással, a középkortól egészen a 20. század végéig sorakoztatva fel a magyar történelem értékes forrásait.
A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége 2016-ban alapította meg az Ember Mária Díjat, adózva az írónő emlékének. A díjat 2024-ben Sándor Anna, a Spinoza Színház létrehozója és működtetője, Horváth M. Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója, illetve megosztva Huhák Heléna és Szécsényi András történész-muzeológusok kapták.
A Magyar Corvin-lánc Testület szervezésében és annak városligeti székházában rendezték meg 2024. március 12-én az Európai örökség – keresztény gyökerek című tudományos ülésszakot. A program négy előadása közül hármat a HUN-REN BTK Moravcsik Gyula Intézet munkatársai: Szovák Kornél igazgató, Adorjáni Zsolt tudományos titkár, valamint Tusor Péter osztályvezető tartott.
A HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója és a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza 2024. március 18. és 26. között hét előadást és könyvbemutatót tartott a kutatócsoport legfontosabb felfedezéseiről és legújabb koronakötetük újdonságairól.
Együttműködési megállapodás jött létre a Hauszmann Alapítvány és a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont között 2024. április 4-én a szépmíves mesterségek kutatásáról, népszerűsítéséről, valamint szakmai utánpótlásának és magas színvonalú képzésének elősegítéséről.
2024. április 9-én a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontba érkezik a Kínai Tudományos Akadémia, a Lanzhou University és az ATES (Association for Trans-Eurasia Exchange and Silk-Road Civilization Development) küldöttsége.
2024. március 11. és 13. között Medieval and Early Modern Age Culture and Education in Central Europe címmel nemzetközi interdiszciplináris konferencia zajlott Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Galéria tanácstermében, a Szlovák Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, a Comenius Egyetem Bölcsészkara és a rózsahegyi (Ružomberok) Katolikus Egyetem szervezésében.
A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kiadásában megjelent Mikle György Uradalmi puszták a Dunántúl északi részén (1910–2020) – Vidékföldrajzi vizsgálat című kötete a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések – A vidék vonzásában sorozat 6. részeként.
Budapest Főváros Levéltára és a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet közös kiadásában megjelent Tompa László Az újszerzésű Batthyány-birtokok regnerációja a 18. században című kötete a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések – A vidék vonzásában sorozat 5. részeként.
Csütörtökön, 2024. március 21-én délután 14 órától a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézetében tudományos rendezvény keretében került sor az Eötvös Péter munkássága és művei előtt tisztelgő, a legújabb hazai tudományos eredményeket bemutató ülésszakra.