Gábor György: A diadalíven innen és túl

Értekezésünk tárgya röviden és talán túlságosan is didaktikusán megfogalmazva: hányféle (világ)emlékezet, vagyis hányféle történelem létezik? A múltat hányféleképpen rendezheti be (és át) a visszaemlékező, sokszor a felejtésnek, máskor a szándékos és tudatos feledésnek és elfeledtetésnek kitett emlékezet? Mit és miként felejt az emlékező, s mi az, amit minden memotechnikai erőfeszítés nélkül is, így vagy úgy, megőriz a személyes érdeklődés vagy a kollektív tudat? Ne lepődjön meg az olvasó: a fenti kérdéseket a könyvben többször is csaknem szó szerint újraolvashatja. Parányi játék ez, amellyel érzékeltetni kívánom: ha valamire nem, hát az emlékezésre, az eltűnt időt érintő kérdésekre semmiképpen sem vonatkoznak az evolúció rideg szabályai. A kérdések minőségét nem az idő múlásával arányos fejlődés határozza meg, az elmúlt dolgok és események "előrehaladottabb" látványa, hanem a folyamatban lévő idő tartalmi mássága. Mint amikor a gyermek újra és újra rákérdez a (tán igaz sem) volt világára, s habár a válasz alig-alig változik, mégis az apró variációk és eltérések - életünk, tapasztalataink, ismereteink, érzelmeink, gondolkodásunk és meggyőződésünk módosulásai - teszik ki az egyes embernek és környezetének a múltját. Vagyis magát a világtörténelmet.