Doromb: Közköltészeti tanulmányok

Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 1, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2012.

A Do­romb tanulmánykötet-sorozat a köz­köl­té­szet, a po­pu­lá­ris iro­da­lom rej­tel­mes vi­lá­gá­ba ve­zet. A cí­met a re­form­ko­ri deb­re­ce­ni kéz­ira­tok ha­tá­sá­ra, ön­iro­ni­ku­san vá­lasz­tot­tuk. Nem két­sé­ges: bi­zony lant­ról lesz szó e kö­te­tek­ben, amely csak lát­szó­lag „ne­ga­tív”. In­kább: me­zít­lá­bas, fa­pa­dos, fur­nér­te­tős, fil­lé­res, egy­hú­rú, al­kal­mi… Aki lan­tot pen­dít, az ké­pes dal­la­mot ját­sza­ni – aki do­rom­bot, az a dal­lam­nak csak ár­nyé­kát, ki­vo­na­tát, rit­mu­sát, il­lú­zi­ó­ját. Az egyi­kük lét­re­hoz, a má­si­kuk fel­idéz, he­lyet­te­sít, re- vagy de­konst­ru­ál. Egyi­kü­ké a Mű, má­si­ku­ké a szö­veg.

A so­ro­zat nyi­tó da­rab­já­nak ta­nul­má­nyai a kö­zép­kor­tól a re­form­ko­rig sok­fé­le köz­köl­té­sze­ti érint­ke­zé­sek­ről, hát­tér­tu­dás­ról, a po­pu­lá­ris kul­tú­ra iro­dal­mi kap­cso­la­ta­i­ról tu­dó­sí­ta­nak. Ta­lán íze­lí­tőt ad­nak ab­ból a kör­for­gás­ból, amely száj­ha­gyo­mány és írás­be­li­ség, elit mű­vé­sze­tek és a köz­né­pi, fa­lu­si, me­ző­vá­ro­si, ké­sőbb pol­gá­ri kö­zös­sé­gi mű­velt­ség kö­zött fi­gyel­he­tő meg. S ne gon­dol­juk, hogy csak e régi ko­rok­ban, hi­szen nap­ja­in­kig egé­szen ha­son­ló fo­lya­ma­tok tart­ják éb­ren a po­pu­lá­ris kul­tú­rát.

Do­romb: Köz­köl­té­szeti ta­nul­má­nyok, 2, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­citi, 2013.

Év­szá­za­dos ta­pasz­ta­lat, hogy a köz­köl­té­szet vé­ge­lát­ha­tat­lan svéd­asz­ta­lát (ne­tán bol­ha­pi­a­cát?) egy­aránt kö­rül­áll­ják hi­va­tá­sos és mű­ked­ve­lő köl­tők, de „szűrös-gubás em­be­rek” is, s min­den­ki le­emel róla va­la­mit, ami meg­tet­szik neki. Ta­lán le is tesz­nek ide ezt-azt: a köz­köl­té­szet új ele­me­ket szív­hat ma­gá­ba a szó­be­li­ség­ből, nép­da­lok­ból, mon­dák­ból, köz­mon­dá­sok­ból. E kap­cso­lat­rend­szer leg­alább ak­ko­ra (ha nem na­gyobb) ér­té­kek köz­ve­tí­tő­jé­vé te­szi, mint ami­kor a mű­köl­té­szet „ház­tá­ji”, gyen­gécs­ke vissz­fé­nye­ként vi­sel­ke­dik.

Do­romb: Köz­köl­té­szeti ta­nul­má­nyok, 3, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­citi, 2014.

A  so­ro­zat egy­részt ka­ta­li­zá­to­ra, más­részt hű tük­re sze­ret­ne len­ni a szak­mai dis­kur­zus­nak, amely a ma­gyar köz­köl­té­sze­tet érin­ti, bár­mi­lyen irány­ból kö­ze­lít­se­nek hoz­zá a ku­ta­tók. Így ke­rül­het egy­más mel­lé for­rás­köz­lés és prog­ram­ta­nul­mány, tárgy­tör­té­ne­ti és mű­fa­ji át­te­kin­tés, il­let­ve a nép­rajz, történet- és ze­ne­tu­do­mány ide vágó ered­mé­nye­i­nek be­mu­ta­tá­sa. A szer­kesz­tő leg­főbb szán­dé­ka, hogy a kö­zös meg­je­le­nés le­he­tő­sé­gé­vel még ott is pár­be­szé­det kez­de­mé­nyez­zen, ahol ere­de­ti­leg erre nem volt esély, s a sok­fe­lől ér­ke­ző tu­dás­ele­me­ket en­ged­je egy kö­zös, de – a ku­ta­tott tárgy­hoz mél­tó mó­don – he­te­ro­gén, szer­ves, ön­sza­bá­lyo­zó, akár ön­el­lent­mon­dá­sok­tól sem men­tes ku­ta­tói iránnyá for­má­lód­ni.

A so­ro­zat har­ma­dik kö­te­té­hez vá­ra­ko­zá­son fe­lü­li szám­ban és mi­nő­ség­ben csat­la­koz­tak a szer­zők. A név­sor ma­gá­ért be­szél: az aka­dé­mi­ai és az egye­te­mi ku­ta­tó­he­lyek je­les kép­vi­se­lői mel­lett ki­vá­ló mu­zeo­ló­gu­so­kat és egy Kossuth-díjas mű­vészt is üd­vö­zöl­he­tünk kö­zöt­tük.

Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 4, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2015.

Va­jon mit érez­tek, akik be­lül­ről is­mer­ték a régi po­pu­lá­ris kul­tú­rát? Szé­gyen­kez­tek avít­tas vagy csö­pö­gős ol­vas­má­nya­ik, tö­re­dé­ke­sen meg­jegy­zett da­la­ik mi­att? Megszólták‑e azo­kat, akik­nek a ke­zé­ben pony­vát vagy ver­ses kéz­ira­tot lát­tak, mi­köz­ben ma­guk is rej­te­get­tek ilyes­mit? Formálták‑e a ha­gyo­mányt, vagy csak kény­szer­ből köz­le­ked­tek a lit­te­rae ko­pott lép­cső­há­zá­ban? Ké­szen vet­ték a szö­ve­ge­ket, pi­a­ci pony­va­sá­tor­ban, avagy költői-írói ön­tu­dat­tal (eset­leg is­ko­lai kö­te­le­zett­ség­ként) fog­tak a vers­fa­ra­gás­hoz? Lehet‑e szel­le­mes egy an­tik re­mi­nisz­cen­cia egy bor­so­di vő­fély­vers­ben, vagy az ilyes­mit csak el­té­vedt, je­len­tés­vesz­tett kul­túr­mor­zsa­lék­nak tart­suk? Kul­tú­ra volt‑e egy­ál­ta­lán mind­ez, avagy el­len­kul­tú­ra, ál-kultúra? Ér­ték­men­tés vagy a szel­le­mi igény­te­len­ség jele?

Ér­le­lő­dik egy mon­dat, ame­lyet ta­lán most már nem túl­zás le­ír­ni. A köz­köl­té­szet lát­ha­tó­lag már nem azt je­len­ti, mint a 2000-es évek ele­jén. Nem kor­lá­to­zó­dik a ver­ses írott folk­lór tör­té­ne­ti ré­te­ge­i­re, de még csak a tá­gabb köz­köl­té­szet­re, te­hát a mű­köl­tői ter­més va­ri­á­ló­dá­sá­nak, szét­ter­je­dé­sé­nek ta­nul­sá­ga­i­ra sem. Vol­ta­képp meg­ér­kez­tünk ah­hoz az pont­hoz, hogy a nép­köl­té­szet ana­ló­gi­á­já­ra a folk­lór jel­le­gű írott po­pu­lá­ris mű­fa­jok összes­sé­gét je­lent­se – te­hát épp­úgy be­le­ér­ten­dő a pró­zai ha­gyo­mány, mint a ver­sek és da­lok. Így a vizs­gált re­per­to­ár szé­le­sít­he­tő, a mód­szer­tan köl­csö­nö­sen csi­szo­lód­hat, s egy­re töb­bet tud­ha­tunk meg a ma­gyar pró­za­tör­té­net hé­za­go­san is­mert je­len­sé­ge­i­ről is. En­nek je­gyé­ben ké­szült a Do­romb. Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok 4. kö­te­te.

Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 5, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2017.

A ha­gyo­mány at­tól ha­gyo­mány, hogy mű­kö­dik. For­mál­gat­ják, irá­nyí­ta­ni pró­bál­ják (pa­pok, esz­té­ták, po­li­ti­ku­sok), de vé­gül még­is sa­ját ar­cu­la­ta lesz. A sze­mé­lyes tu­dá­sok mint­ha egyen­ként is kü­lön­fé­le irány­ba húznák-vonnák ezt a kü­lön­le­ges szel­le­mi amő­bát, amely per­sze gyor­san és ru­gal­ma­san vál­toz­tat­ja alak­ját. A köz­köl­té­szet­ben ez a szép és ez a ré­misz­tő egy­szer­re. A mindenhez-hasonlóság és a fur­csa egye­di­sé­gek.

A Do­romb új kö­te­te is­mét sok­fe­lé te­rel­ge­ti az ol­va­só fi­gyel­mét a XVII. szá­zad­tól nap­ja­in­kig, de néha még sok­kal ré­gebb­re is. Nem ígér egy­sé­ges elem­zői né­ző­pon­tot, sem mód­szer­ta­ni össz­han­got, hi­szen a vizs­gált rész­té­mák mind­egyi­ke más-más esz­kö­zö­ket kí­ván. A 2017. évi al­ko­tó­gár­dá­ban iro­dal­má­rok, nép­raj­zo­sok, ze­ne­tu­dó­sok és le­vél­tá­ro­sok egy­aránt akad­nak. A szer­ző­ket azon­ban most is össze­kö­ti a kí­ván­csi­ság, a ku­ta­tói ösz­tön: va­jon mi­kor s mennyi­re foly­tat pár­be­szé­det a po­pu­lá­ris kul­tú­ra az­zal, amit ká­non­ké­pes­nek, szer­zői hi­te­lű­nek ér­zünk? Megragadható‑e az át­vé­te­lek irá­nya, vagy a mi fel­ada­tunk csu­pán a je­len­sé­gek rögzítése-naplózása le­het, oly­annyi­ra bi­zony­ta­lan a töb­bi té­nye­ző? Most is meg­győ­ződ­he­tünk róla, hogy e kap­cso­la­tok há­ló­za­ta vég­te­le­nül bo­nyo­lult és iz­gal­mas, ezer­nyi ku­ta­tó­nak jut be­lő­le meg­ol­da­ni való – Oláh Mik­lós­tól Er­dé­lyi Já­no­son át Bob Dy­la­nig, a régi kéz­ira­tos és pony­va­kul­tú­ra ván­dor­té­má­i­tól (ke­ser­ve­sek, El­do­rá­dó, it-literature, gúny­ver­sek) a mor­va és ma­gyar nép­ze­né­ig.

Csör­sz Ru­men Ist­ván, szerk. Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 6. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2018.

Alig­ha gon­dol­tuk vol­na, ami­kor 2012-ben, egy OTKA-pályázat ke­re­té­ben meg­alapítottuk a Re­ci­ti Ki­adó új so­ro­za­tát, a Do­romb című köz­köl­té­sze­ti „év­köny­vet”, hogy nem­csak rend­sze­res meg­je­le­né­sét tud­juk majd biz­to­sí­ta­ni, de ese­ten­ként akár te­ma­ti­kus kö­te­tek össze­ál­lí­tá­sát is cé­lul tűz­het­jük ki. Hű­sé­ges szer­ző­ink­nek hála, 2018-ban ez a for­du­lat is be­kö­vet­ke­zett. Az MTA BTK ITI Nyugat-magyarországi iro­da­lom 1770–1820 Lendület-kutatócsoportjának anya­gi és szel­le­mi tá­mo­ga­tá­sá­val most egy ki­csit rend­ha­gyó kö­te­tet ad­ha­tunk az ol­va­sók ke­zé­be.

A Do­romb ha­to­dik kö­te­te sem jö­he­tett vol­na lét­re régi és új szer­ző­ink, il­let­ve a Re­ci­ti Ki­adó ál­do­zat­vál­la­lá­sai nél­kül. Re­mél­jük, ez a gyü­möl­csö­ző együtt­mű­kö­dés to­váb­bi kö­te­tek­ben ölt­het tes­tet a jö­vő­ben, s a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság fel­őr­lé­sé­nek hét­ről hét­re ag­gasz­tóbb je­lei nem sze­gik ked­vét egyi­künk­nek sem.

Csör­sz Ru­men Ist­ván, szerk. Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 7. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2019.

A Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok a he­te­dik kö­te­té­hez ér­ke­zett. Az előz­mé­nyek­hez hí­ven to­vább­ra is ke­res­sük az össze­füg­gé­se­ket a tör­té­ne­ti vagy je­len­ko­ri po­pu­lá­ris szö­veg­ha­gyo­mány (tág szó­val: a köz­köl­té­szet) for­rá­sai és az ál­ta­la ki­fej­tett ha­tá­sok vi­lá­gá­ban. Ter­mé­sze­te­sen a szö­ve­gek ku­ta­tó­in túl az ide kap­cso­ló­dó társ­tu­do­má­nyok, fő­ként a művészet- és a ze­ne­tör­té­net szem­pont­ja­it is fon­tos kép­vi­sel­nünk, mert még min­dig nem ta­nu­lunk ele­get a más szak­te­rü­le­tek mód­sze­re­i­ből és ered­mé­nye­i­ből. Lát­ni fog­juk: maga a po­pu­la­ri­tás gon­dos­ko­dik ar­ról, hogy még ott is in­ter­disz­cip­li­ná­ri­san kell­jen vizs­gá­lód­nunk, ahol nem ter­vez­tük.