Sorozaton kívül megjelent kiadványok

A két háború közötti magyar művészetben általában s a baloldali képzőművészetben különösen kiemelkedő helyet foglal el a Szocialista Képzőművészek Csoportja. Tagjai között egyaránt találunk létrejöttekor már ismert művészeket (Bokros Birman Dezső, Dési Huber István stb.), haladó gondolkodású fiatalokat (Szöllősi Endre, Fenyő A. Endre stb.) és munkásautodidakta alkotókat (Kania István, Nolipa István stb.) .A csoport kiállításokat rendezett, a tagoknak szemináriumokat, a művelődni vágyó munkásoknak előadásokat tartott, s szerepet vállalt az antifasiszta egységfrontban is: a szervezésében megrendezett „Szabadság és a Nép” című kiállításon a kommunista és az elkötelezett alkotók mellett egész sor haladó művész vett részt és állt ki a nép, a szabadság eszméje mellett 1942-ben.

A jáki templom nyugati kapujának oromzata Krisztus és az apostolok szobraival, eme életnagyságú, körszoborszerűen megfaragott figurákból álló sorozattal, páratlan Közép-Európa 13. századi szobrászatában. Jákon mintegy tíz éve nagyszabású helyreállítás kezdődött. Ennek során az apostolgaléria szobrait kiemelték a kapuoromzatból, hogy megakadályozzák rohamos pusztulásukat, és múzeumi körülmények között helyezzék el őket. A munkálatok a szobrok aprólékos vizsgálatára, valamint Magyarországon addig nem látott alaposságú művészettörténeti és természet­tudományos kutatásokra teremtettek lehetőséget. A gazdagon illusztrált, kétnyelvű kötet e szerteágazó kutatások eredményeit: magyar, német és osztrák szakemberek tanulmányait teszi közzé, kiegészítve a szobrok katalógusával. 

„A művészettörténészek Írásai időnként nemcsak a műalkotásokkal foglalkoznak, hanem az őket vizsgáló tudománnyal is: a művészettörténet célkitűzéseivel, eredményeivel és feladataival. Az ilyesfajta önreflexiók több szempontból is tanulságosak lehetnek. Megjelenik bennük a tudomány állapota fejlődésének egy-egy szakaszában. Ennél azonban többet is jelentenek: magyarázzák azt a szellemi képet, amelybe a műalkotások illeszkednek a kultűra hagyományában. Fizikai értelemben ugyanis csupán tárgyi emlékek léteznek; a művészet az e fogalom körében értelmezett tárgyak ösz- szessége. Amikor a művészettörténet feladatainak számbavételét látja szükségesnek, rendszerint a művészet fogalmának újraértelmezéséről van szó. Mint más tudományokban, a művészettörténet-írásban is az önreflexió legfőbb alkalma a programalkotás: a tudomány bevezetése és megalapozása táján, valamint új tudományos törekvések fellépésekor, a nagy társadalmi változások idején esedékes újrakezdések időszakaiban. Ilyen, a magyar művészettörténet-írás története során megjelent szövegekből válogattuk az itt közölteket. 

Az Arpád-kor emlékeinek, elsősorban az utóbbi időkben feltárt leleteknek a közzétételét szolgálja e csaknem 200 fekete-fehér és 36 színes fényképpel illusztrált atlasz, amely egyaránt tarthat igényt a szakemberek és a nagyközönség figyelmére.

Ez a tanulmánysorozat nyolc közleményben először az Ars Hungarica 1974-1980 közötti évfolyamaiban jelent meg. E kötetben újranyomatták valamennyi közleményt, kiegészítve azokat a tárgykörre vonatkozó pótlásokkal, az utóbbi években felgyülemlett új adatokkal. Idegen nyelvű kivonat és névmutató közlésére is alkalmat adott az új kiadás. Az új kötetben a lap alján a szerkesztők meghagyták a régi közlemények lapszámozását. Az új lapszámok a lapok felső szélén találhatók. Az eredeti szövegen csak a legszükségesebb javításokat végezték, kisebb helyesírási következetlenségeket az újranyomás technikai adottságai folytán nem javíthattánk.

A két világháború közti építészet lassan történelemmé válik: épületeit már nem meghaladandó előzményként, hanem egy korszak tükreként szemléljük. Buda jelentős része épült akkoriban. Vidékies utcák váltak forgalmas közlekedésűvé, alig lakott völgyekben emeletes házak sora épült, kopasz dombokon alakult villanegyed. Épülettípusok és beépítési formák, a városi társadalom elvárásai és reprezentációjuk módjai, századunk megannyi jellegzetes kérdése és az azokra adható válasz sokfélesége teszi érdekessé ezt a topográfiát, amelynek szerzője a nagyszámú épület közül a legjellemzőbb és a legkiválóbb példákat válogatta ki.

Az itt közreadott szövegválogatás elsősorban tudonány- történeti érd8kü. "Iparművészet" és "népművészet" - uj éa még távolról sem tisztázott fogalmak az l8?o-es években. Az erről folyó eszmélkedés, vita első szakasza az l87o-l899 közötti évek, — gyűjteményünk ennek az időszaknak válogatott anyagát tartalmazza, amikor nálunk a nézetek ás viták előterében elsősorban a "magyar stil"-en belül az ornamentika, a "magyar diszitő stil" keresése állt.

A kötet helyszíni kutatások alapján, településenként rendszerezve - Székesfehérvár nélkül - lexikonszerű tömörséggel bemutatja a megye valamennyi történeti és esztétikai szempontból jelentős épületét illetve épületegyüttesét, a hozzájuk tartozó képzőművészeti dísszel és berendezéssel együtt. A figyelembe vett emlékek száma lényegesen meghaladja a műemlékjegyzékben feltüntetett objektumok körét. A feldolgozás a helységek alfabetikus sorrendjében rögzíti a települések történetének főbb szakaszait, közli a birtokosokra és az építéstörténetre vonatkozó legfontosabb adatokat, majd a település- szerkezetben meghatározó szerepű épületen kezdve, utcánként haladva építészet- és művészettörténeti leírást ad a kiválasztott emlékekről. A leírás egyes tételeihez a további tájékozódást elősegítő eligazító bibliográfia csatlakozik.

A MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja forrásközléseinek ez a kötete kettős értelembenA MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja forrásközléseinek ez a kötete kettős értelembenis forráskiadvány. Az tárgyánál fogva, hiszen katalógusként dokumentálva és ahozzá fűzött tanulmánnyal feldolgozva a magyar hímzőművészet egyik legjelentősebb,eddig érdeméhez képest meglehetősen kevés figyelemre méltatott gyűjteményi együttesét,Ipolyi Arnold esztergomi fondját dolgozza fel. E tekintetben textilművészeti kutatásunknaképpúgy hasznára lehet, ahogyan bizonyosan hozzájárul a magyar művészettörténetírás19. századi kezdeteinek, a gyűjtéstörténetnek feldolgozásához is.

E kötetben az 1984 őszén rendezett, Johannes Aquila és a 14. századi falfestészet című konferencia anyagát közöljük. A konferencia először adott alkalmat arra, hogy szlovén, osztrák és magyar kutatók vitassák meg a közös művészettörténeti problémákat. Ezek a történeti problémák mintegy megtestesülnek a festő személyében és műveiben. Művei egy, a középkorban egységes, ma határok által megosztott térségben találhatók, személyisége távolabbra vezető kapcsolatok feltételezését engedi meg. Személyiségével, művészetének kérdéseivel, műveinek megőrzésével három ország művészettörténészei és műemlékvédelmi szakemberei foglalkoznak. Valamennyi ország művészettörténetírása önálló tradíciókkal rendelkezik, bennük kutatói iskolák is kialakultak. Ezért a Johannes Aquila műveivel foglalkozó kutatók közös érdeke a különböző megközelítésmódok és értékelési szempontok összeegyeztetése. Ezen túl a kutatói célkitűzéseket színezi az egykori egység gondolati helyreállítására irányuló igény.