A MŐT támogatásával megjelent önálló kiadványok

Részlet a bevezetőből: „Ünnepeltünk történész, a szó legjobb értelmében. Csendben, elbogarászva teszi a dolgát, halad a neves elődök útján, de újjáépíti, hol velük, hol ellenükben azt a történelmi képet, amelyet kutat. Ez a dolga. Minden történésznek feladata megérteni a nemzeti emlékezetet, feltárni a kor gondolkodását és ezen az alapon újjáépíteni a történelmi múltat. Amit a forrásokból morzsánkként összerakhat, építménnyé áll össze, és hitelessége az építőmesteren áll vagy bukik. Felül kell emelkedni politikai kurzusok közgondolkodásán, mentesülni kell a prekoncepcióktól és merni kell folyamatosan gondolkodva újra és újra elvitatkozgatni ugyanazon a történelmi tényen, amely olyan, mint a nemes opál, az erről közelítőnek kéket mutat, a másfelől állónak vöröset. Az írott források és azok értelmezései mind-mind szubjektív történelemszemléletet mutatnak, és hatalmas feladat az írott szó olyan értelmezése, amely a legközelebb képes hozni – minimális szubjektivitással – azt, ami volt, és úgy, ahogy volt. „A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet” – mondta Teller Ede. Kötetünk ünnepeltje ezt kísérli meg, ráadásul két történelmi korszakot vállalt magáénak, az egyiket a forrásszegénység és magyarázatbőség teszi nehézzé, a másikat ennek nagyjából a fordítottja. A magyar őstörténethez „mindenki ért”, „sed non omnes qui habent citharam sunt citharoedi”. A tizenöt éves háború korszakát már kevesebben művelik és nem népszerű az amatőr közönség körében. Ő mindkettőnek szakértő búvára, mindkét témakörben több olyan meghatározó műve született, amely megkerülhetetlen, és tanítványokat vonz maga köré.”

A 16 tanulmányból összeállított kötet a magyar és a nemzetközi kora középkori kutatás egy máig vitatott kérdésével, a Kárpát-medencét 568-tól a 9. század elejéig egy politikai egységbe foglaló Avar Kaganátus hatalmi központjának/központjainak problematikájával, lokalizálási lehetőségeivel, a kérdéskör kutatási irányaival, megközelítési módjaival foglalkozik.

Részlet Fodor Pál köszöntőjéből: „Amikor Szentpéteri Józsefre, a tudós régészre, a fáradhatatlan tudomány- és rendszerszervezőre, valamint az elkötelezett intézményvezetőre gondolok, elsőként mindig az újjászületés jut eszembe. Képletesen és a szó fizikai értelmében egyaránt többször került a padlóra, de mindannyiszor feltápászkodott, és nem panaszkodott, hanem nekiveselkedett, és mindig valami gyökeresen újat hozott létre. … Akinek van szerencséje ismerni, az megerősítheti, hogy Szentpéteri József a gondosság, az igényesség, a szakmai minőség és a mások iránti odafigyelés két lábon járó példája, aki lankadatlan energiával szervezi és gyűjti maga köré a fiatal nemzedék legtehetségesebb képviselőit és próbálja lehetőséghez juttatni őket. Mind önzőbbé váló világunkban egy olyan tudósi és emberi magatartás megtestesítője, amelynél a saját karrier háttérbe szorul a közös szakmai érdek mögött. E ritkuló habitus szerény elismerése ez a kötet. A magam részéről pedig köszönet egy tettre kész, örökösen megújuló, segítőkész és hű kollégának.

Ez a monográfia – amelyet az iskolateremtő professzor pályatársaiból, tanítványaiból és tisztelőiből álló szakembereknek egy az 1936 és 1939 közötti csákberény-orondpusztai feltárások publikálására vállalkozó csoportja készített el – tisztelgés mindnyájunk mestere, László Gyula (1910–1998) emléke előtt. A szerzőtársakkal és a kötetet német nyelven kiadó Monumenta Avarorum Archaeologica és a magyar kiadást befogadó A Szent István Király Múzeum Közleményei című sorozatok szerkesztőivel együtt biztosak vagyunk abban, hogy nyolcvan esztendővel a lelőhely felfedezése után nemcsak egy régi adósságunkat törlesztjük a könyv publikálásával, és nem csupán a lelőhellyel kapcsolatos tudományos eredményeket foglaljuk össze a hazai és a nemzetközi szakirodalom számára, de megteremtjük a hiteles hátterét a további kutatómunka – így mindenekelőtt az egykor kényszerűen félbeszakadt ásatások – folytatásának is.

Részlet a szerkesztők előszavából: „A régészet az a szerencsés helyzetben lévő tudományág, melynek forrásai folyamatosan bővülnek. Az elmúlt évtizedek során végzett teljességre törekvő, a mai kor tudományos igényeinek megfelelően dokumentált ásatások eredményei valóságos információrobbanást idéztek elő a magyar honfoglalás és államalapítás korának kutatásában is. Természetes törekvés tehát, hogy a korszak kutatói időről-időre konferenciákon vitassák meg újabb eredményeiket, felülvizsgálják a korábbi hipotéziseket, s megosszák egymással új eredményeiket. E törekvések jegyében került sor 2007-ben arra a konferenciára, amelynek a Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont. A szervezők nem titkolt célja volt az is, hogy e rendezvénnyel tisztelegjenek a 65. születésnapját ünneplő Kovács László munkássága előtt. Kovács László a hazai régészettudomány sokoldalú, innovatív egyénisége. Érdeklődése már egészen korán olyan, akkoriban úttörő témák felé vezette, mint a tárgytörténet és a temetőfeldolgozás, ennek révén vált a régész szakma elismert képviselőjévé.”

A Kecskeméti Katona József Múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös kiadványa, az Archaeologia Cumanica 3 (2014) száma két Bács-Kiskun megyei lelőhely interdiszciplináris kutatási eredményeinek a publikációit tartalmazza. Az első fejezet Castrum Tetel Program (Solt-Tételhegy) – eredmények és perspektívák címmel a Kalocsai Sárköz és a solti síkság határán 2005 óta folyó tervásatásokról 2010-ben tartott kecskeméti konferencia előadásai alapján készült tanulmányokat sorjázza. Az eddigi ásatások során egy többszörösen megújított, őskori (középső bronzkori) eredetű erődrendszert, egy fontos kora Árpád-kori egyházi építményt, valamint több korszakot érintő településrészleteket és temetkezési helyeket találtak. Mivel a terület Magyarország azon részei közé tartozik, ahol a legkevesebb írott forrásanyag maradt fenn a középkor századaiból, a további kutatásokra vár annak eldöntése, hogy az egykor Fejér megyéhez tartozó solti ispánság területén milyen jelentőségű központ, mely időszakokban és milyen funkcióval jött létre e Duna melletti stratégiai jelentőséggel bíró mintegy százhektáros ’tanúhegyen’. A kiadvány második része, az Árpád-kori falu Kiskunfélegyháza határában című tanulmány alapos feldolgozását adja annak az 1997 nyarán történt régészeti feltárásnak, amely egy autópálya-építéshez létesített földnyerő helyen, az Amler-bányában történt. A dolgozatban számos olyan értékes megállapítás található, amely újabb vizsgálatok kiindulópontjává válhat, mint például a veremházak funkcionális elemzése, a kerámialeletek pontosabb keltezésére alkalmas megkülönböztető jegyek elkülönítése vagy a korabeli szórványtelepülések kimutatásának a kérdése a kiskunfélegyházi határban régészeti eszközökkel rögzített nyomok alapján.