2014. november 4–6. között került megrendezésre Esztergomban a Hadak útján, a népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája, mely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának összefogásával valósult meg. A tudományos ülésszak a hazai népvándorlás és honfoglalás kori kutatás egyik kiemelkedő eseménye volt, melyen minden korábbinál nagyobb létszámban vettek részt külföldi szakemberek is. 2015-ben elkészült a konferencia előadásaiból készült tanulmányok első kötete, mely a közép avar korig foglalta magába a tanulmányokat.
2017-ben jelent meg a kiadvány második kötete, mely 7 avar, 10 magyar őstörténeti és 18 honfoglalás és Árpád-kori dolgozatot tartalmaz, összesen 87 szerző tollából. A kiadvány dolgozatai között a második kötetben is alapközléseket találunk alapvetően, illetve itt talán még erősebb az archeometriai és bioarcheológiai fejezet. A több mint 400 színes oldalt tartalmazó konferenciakötet az Archaeolingua gondos szerkesztésében és kiadásában jelent meg, mely egyúttal a kiváló magyar régészt, Mesterházy Károlyt köszönti 75. születésnapja alkalmából.
Cím
1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.
Telefon
+36 1 224 6700
Copyright © 2013–2024. Minden jog fenntartva.
Oldaltérkép