Frisnyák Zsuzsa: A magyar közlekedés krónikája, 1750–2000

A magyarországi közlekedés történetének korszakai nem mindig azonosak a politikatörténetben alkalmazott periodizációval. Egy-egy év korszakfordító jellege a kortársak számára nem volt mindig nyilvánvaló, ezek a fejlődés utólagosan, mesterségesen megkonstruált csomópontjai. A fejlődési tendenciák a korábbi közlekedési rendszerek átalakulásával, általában lassan, fokozatosan alakultak ki és fordultak át minőségi változásba. A közlekedési rendszerek folyamatos formálódásában benne volt (van) az állandóság, a hagyomány és a változatlanság is. Jelen kötetben – a kronológia műfaját használva, egyben a bevezető tanulmányban összegezve a tendenciákat – a szerző az egyes korszakok legfontosabb jellemzőit, a bennük érvényesülő legfontosabb tendenciákat elemzi. Ezek (a technológiák fejlődése, a közlekedés állami irányítása, a hálózatok kiépülése, a járműhasználat stb.) alapján az elmúlt 250 év több korszakból áll. Kb. 1836-ig tartott a delizsánszok kora, 1836–1867 között a közlekedési vállalkozások kora. A vasúti közlekedés kora – melyet két szakaszra (a magánvasutak kora, a vasút fénykora) bontott a szerző – nagyjából egybeesik az Osztrák–Magyar Monarchia működésével. Az 1920–1944 közötti évtizedeket a közlekedési verseny jellemezte. Az 1945–1968 közötti évek a szovjet közlekedési modell adaptációjával teltek el. Az 1968 utáni időszakot a közúti motorizáció határozta meg. Jelentős változások (tulajdonviszonyok, új közlekedéspolitika) kezdete köthető a 20. század utolsó évtizedéhez. A közúti közlekedés szempontjából viszont éppen ebben az évtizedben figyelhető meg annak kiteljesedése, a motorizációs robbanás.