Klestenitz Tibor–Zombori István (szerk.): Litterarum radices amarae, fructus dulces sunt

Részlet Várszegi Asztrik köszöntőjéből: "Adriányi Gábor professzor a 20. század második felének kortanúja, tanúságtevője. Ezt a nehéz időszakot testére nyomott égő, fájdalmas és sebeket is hátrahagyó bélyeg formájában élte meg és viseli. Évei száma immáron 80-ra kerekedett: itthon, határainkon túl, és újra itthon. Nem hétköznapi ez az életpálya! Nagykanizsán látta meg a napvilágot 1935-ben, katolikus családból piarista iskolába kerül, onnan papi hivatását követve a veszprémi szemináriumba, majd a budapesti Központi Szemináriumba. Mivel fiatal élete egyúttal a pártállam berendezkedésének is időszaka, élete kísérőjelenségei azok az eseménysorok, amelyeket a következő címszavakkal lehet vázlatosan jellemezni: a kommunista pártállam egyre nagyobb térnyerése, erőszakos berendezkedése, a katolikus iskolák államosítása, szerzetesrendek feloszlatása. Fiatalon megélte azt, hogy amiben nevelkedett, szeme láttán omlott össze. A hatalmi mohóság részbeni következménye, hogy kitör az 1956-os forradalom, amelynek leverését még nagyobb erőszakhullám követ. Ezek az évek a fiatal teológus növendék szemináriumi évei, amikor a kommunista pártállam másodszor lendül neki egyházellenes tevékenységének. Ebben a pontban mutatkozik meg az, hogy történelem és személyes élet nem párhuzamosan haladó vonalak, hanem közös és fájdalmas keresztút."