Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban

Részlet a Bevezetésből: "A szervezett, intézményesített árucsere színterei a vásárok voltak, melyekkel a magyarság még a honfoglalást megelõzõen ismerkedett meg. Ezt bizonyítja a magyar vásár szó is, mely iráni eredetû, és egyike az írott szövegekben legrégebbrõl ismert magyar szavaknak: elõször 1055-ben a tihanyi (Mortis uuasara kuta rea), majd 1075-ben a garamszentbenedeki alapítólevélben (quod vocatur Hungarice Zobuzlou wasar) fordul elõ. A vásárok békéjét, az árucsere tisztaságát a király garantálta, mindezért cserébe pedig már I. (Szent) István uralkodása óta vámot vetettek ki. Kezdetben e vásárokat a hét elsõ napján (feria prima, dies dominica) tartották, erre utal magyar elnevezése is: vasárnap. Mivel a templomba járást Szent István szigorúan ellenõriztette, a vásár is könnyen ellenõrizhetõvé vált. A vásárok biztosították egyedül a vevõnek, legyen az akár kereskedõ vagy felhasználó, hogy nem lopott árut vásárol, éppen ezért már I. (Szent) László tiltotta a vásárokon kívül még a saját áru eladását is. Így legkésõbb a 11. század végére az árucsere egyetlen színterévé a vásárok váltak."