Pirnát Antal: Kiadatlan tanulmányok

Pir­nát An­tal. Ki­adat­lan ta­nul­má­nyok. Szer­kesz­tet­te Ács Pál. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2018.

A je­len kö­tet Pir­nát An­tal­nak a Sze­ge­di Egye­tem Régi Ma­gyar Iro­da­lom­tör­té­net Tan­szé­kén őr­zött ha­gya­té­ká­ban fenn­ma­radt ki­adat­lan ta­nul­má­nya­i­ból kö­zöl vá­lo­ga­tást. A szer­ző ki­vá­ló tu­dós, rend­kí­vül sok­ol­da­lú iro­da­lom­tör­té­nész, esz­me­tör­té­nész, az Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet Re­ne­szánsz Osz­tá­lyá­nak egyik ne­ve­ze­tes alak­ja, nagy ha­tá­sú ta­nár­egyé­ni­ség volt. A 16. szá­za­di er­dé­lyi an­ti­tri­ni­tá­ri­us moz­gal­mak ku­ta­tó­ja­ként vált nem­zet­kö­zi­leg is is­mert­té. Még­sem sze­ret­te, ha csak a ra­di­ká­lis re­for­má­ció ku­ta­tó­já­nak tar­tot­ták. Jog­gal, hi­szen ér­dek­lő­dé­si köre ki­ter­jedt a re­ne­szánsz kori irodalom- és mű­ve­lő­dés­tör­té­net, val­lás­tör­té­net szin­te va­la­mennyi te­rü­le­té­re. Alig­ha tör­tént olyas­mi a 16. szá­zad­ban, ami­ről ő ne tu­dott vol­na jó­for­mán min­dent, a kor sze­rep­lő­it életrajzostul-művestül köz­vet­len kö­zel­ről is­mer­te. A klasszi­kus nyel­vek és a neo­la­tin iro­da­lom ki­vá­ló ér­tő­je volt.

A re­ne­szánsz iro­da­lom­el­mé­let és po­é­ti­ka kér­dé­se­i­ről pub­li­kált alap­ve­tő fon­tos­sá­gú ta­nul­má­nya­it va­la­mennyi ma­gyar egye­te­men ta­nít­ják. Pir­nát bra­vú­ros és szen­ve­dé­lyes vi­tat­ko­zó, a re­ne­szánsz kon­fe­ren­ci­ák el­ma­rad­ha­tat­lan, éles el­mé­jű, kí­mé­let­len hoz­zá­szó­ló­ja volt. Mű­ve­i­nek je­len­tős ré­sze vi­ta­irat. Ba­las­si Bá­lint­ról szó­ló aka­dé­mi­ai dok­to­ri ér­te­ke­zé­se is vol­ta­képp vi­ta­mű. Éle­te utol­só éve­i­ben a Pé­csi Egye­tem ta­ná­ra­ként sok fi­a­tal hall­ga­tó­ban fel­kel­tet­te a re­ne­szánsz irodalom- és esz­me­tör­té­net irán­ti ér­dek­lő­dést. Ke­ve­sen tud­ják, hogy köl­tő is volt, ver­se­it a Kor­társ 1978/6‑os szá­ma kö­zöl­te. Ez a könyv is bi­zony­ság Pir­nát An­tal szer­te­ága­zó ér­dek­lő­dé­sé­re: Ja­nus Pan­no­ni­us­ról, Bak­fark Bá­lint­ról, Bor­nem­isza Pé­ter­ről, Ba­las­si Bá­lint­ról, Du­dith And­rás­ról, For­gách Fe­renc­ről, az ars his­to­ri­ca prob­lé­má­i­ról, az er­dé­lyi mű­ve­lő­dés itá­li­ai és len­gyel kap­cso­lat­rend­sze­ré­ről épp­úgy szó esik, mint a ra­di­ká­lis re­for­má­ció eu­ró­pai je­len­tő­sé­gű alak­ja­i­ról, pél­dá­ul Gi­or­gio Bland­ra­tá­ról és Ce­lio Se­con­do Cu­ri­o­né­ról. Itt je­le­nik meg elő­ször Az ari­á­nus Bib­lia című le­gen­dás, szel­le­mi iz­gal­mak­ban bő­vel­ke­dő nagy Pirnát-tanulmány is. A kö­tet ter­mé­sze­te­sen ma­gán vi­se­li an­nak a jó fél év­szá­zad­dal ez­előt­ti kor­nak a bé­lye­gét, amely­ben a szö­ve­gek lét­re­jöt­tek. Egy­szer­s­mind új élet­re kel egy fé­nyes el­mé­jű tu­dós, az örök ke­re­ső, örök­ké kér­de­ző Pir­nát An­tal, aki a ku­ta­tás kér­dé­se­i­ben a té­nye­ken kí­vül nem is­mert el sem­mi­lyen te­kin­télyt, akit vol­ta­képp csak­is a tu­do­mány, a „szak­ma” prob­lé­mái fog­lal­koz­tat­ták, sem­mi egyéb.