Kötetek

Részlet az előszóból: „Ez a könyv módfelett különbözik a 19. századi Közép- és Kelet-Európáról szóló művek többségétől. Az ezzel foglalkozó roppant gazdag irodalom java része csupán egyetlen adott országot tárgyal. Akad néhány olyan munka, amelyben rövid, jórészt leíró jellegű politikatörténetre vagy előadásra bukkanunk a balkáni államok függetlenségének létrejöttéről és a kis nemzetek nacionalizmusának megjelenéséről – az »egy nemzet – egy fejezet« irányelvet követve. Megint más művek a terület gazdasági fejlődését mutatják be. A tudományos szakirodalom általában azonban nem foglalkozik a kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai trendek viszonyával és kölcsönös egymásra hatásával, amely a 19. századi közép-kelet-európai átalakulás összetettségét okozza. Fő törekvésem ennélfogva ezeknek a kölcsönhatásoknak az elemzése: a »felvilágosult« romantika hatása a politikai reformokra és a gazdasági teljesítőképességre; a részleges gazdasági modernizáció következményei a társadalmi átrendeződésben; valamint a kulturális és a társadalmi-gazdasági fejlődés hatása a nacionalizmus feléledésére és az autoriter politikai rendszerekre.”

Részlet a bevezetőből: „Az első világháború után átrendeződött Kelet-Európa térképe: új, korábban sohasem létezett országok jöttek létre, mégpedig sok esetben a nemzeti elitek szándékának megfelelően. Ezen országok közé tartozott a szerbek, horvátok, szlovének állama is. Az új királyság megalakulását 1918. december 1-jén kiáltotta ki Sándor régens herceg, trónörökös. Az állam megalakulásával egész évszázadok és generációk álma valósult meg… A nemzeti fejlődés és a nemzeti igények meghatározhatták a közös állam sorsát. A nemzeti egység általában nagyobb lojalitást biztosít az állam iránt, nagyobb politikai akaratot kölcsönöz az állam fenntartásához. A több nemzetiségű országban minden államszervezési intézkedés nemzeti felhangot is kap, és a nemzeti szempont meghatározza a politizálás egészét. 1918-ban a szerb–horvát–szlovén állam előtt két lehetőség állt: vagy egy centralizált „nemzetállam” épül fel a nemzeti egység koncepciója alapján, vagy pedig valamilyen, az egyes nemzetek és országrészek önigazgatását biztosító államforma alakul ki.”

Borhi László forráskiadványával az MTA TTI új könyvsorozatot indított 2009-ben. Célja Magyarország második világháború utáni történelmének adatszerű, a források szintjén való feldolgozása. A sorozat kötetei „bemutatják a szovjet megszálláson belül nyílott különböző irányú mozgástereket, a magyar állam kulturális-politikai önállóságának korlátozását, illetve önállósulásának (vagy az önállósulás hiányának) történelmét. Tárgyuk az államok között kialakult tényleges politikai, gazdasági, kulturális és ezek függvényében az emberi-individuális kapcsolatok teljessége”.  [Részlet a sorozatbevezetőből.] Borhi László kötete egy terjedelmes, könyv méretű bevezető tanulmánnyal kezdődik, amely a magyar–amerikai külpolitika összefoglalása. Majd összesen 124 forrással (néhány esetben ez több, összefüggő dokumentumot jelent) ismerteti meg a közönséget az 1945–1989 közötti időszakból. A források előtt értelmező bevezető helyezi el a konkrét dokumentumot – annak szerepét és hatását leírva – a történeti kutatás keretei között. A kötetet kronológia, a szereplőkről szóló rövid életrajzok , illetve mutatók egészítik ki.

Zsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának (az első az 1000–1301, a második az 1301–1457 közötti időszakot öleli fel) folytatásaként egy négyfős munkacsoport vállalkozott arra, hogy az 1458–1526 közötti időszak világi archontológiáját elkészítse. A megnövekedett létszámot az indokolta, hogy a szerzőknek a korábbi időszakokhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgozniuk: a bő ötszáz éves magyar középkorból az utolsó, alig több mint fél évszázadban keletkezett a fél évezred forrásainak majdnem fele. Ez a nagyszámú forrásanyag indokolja, hogy több részletben jelennek meg az adatsorok. Ennélfogva a „Magyarország világi archontológiája 1458–1526” című kiadvány – noha egyetlen műként jött létre – valójában két kötetként hagyta el a nyomdát. Az első kötet a főpapok és bárók archontológiáját tartalmazza. Másodikként pedig a Magyar Királyság megyéinek „tisztikaráról” tájékoztató kötetet forgathatják az érdeklődők. Megtalálják benne a megyék ispánjait, alispánjait, szolgabíráit és jegyzőit. Szerepel a műben az ispáni-alispáni kinevezéseket teljességre törekvően bemutató oklevéltár is. Mivel W. Kovács András a közelmúltban közreadta Erdély vonatkozó archontológiáját, így felújított, kiegészített adattárával egy kötet erejéig szerzőtársunkká lett, munkája gazdagabbá, pontosabbá tette a már meglévő gyűjtést. A kötethez itt találhatóak kiegészítések.

Zsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának (az első az 1000–1301, a második az 1301–1457 közötti időszakot öleli fel) folytatásaként egy négyfős munkacsoport vállalkozott arra, hogy az 1458–1526 közötti időszak világi archontológiáját elkészítse. A megnövekedett létszámot az indokolta, hogy a szerzőknek a korábbi időszakokhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgozniuk: a bő ötszáz éves magyar középkorból az utolsó, alig több mint fél évszázadban keletkezett a fél évezred forrásainak majdnem fele. Ez a nagyszámú forrásanyag indokolja, hogy több részletben jelennek meg az adatsorok. Ennélfogva a „Magyarország világi archontológiája 1458–1526” című kiadvány – noha egyetlen műként jött létre – valójában két kötetként hagyta el a nyomdát. Az első kötet a főpapok és bárók archontológiáját tartalmazza. Másodikként pedig a Magyar Királyság megyéinek „tisztikaráról” tájékoztató kötetet forgathatják az érdeklődők. Megtalálják benne a megyék ispánjait, alispánjait, szolgabíráit és jegyzőit. Szerepel a műben az ispáni-alispáni kinevezéseket teljességre törekvően bemutató oklevéltár is. Mivel W. Kovács András a közelmúltban közreadta Erdély vonatkozó archontológiáját, így felújított, kiegészített adattárával egy kötet erejéig szerzőtársunkká lett, munkája gazdagabbá, pontosabbá tette a már meglévő gyűjtést. A kötethez itt találhatóak kiegészítések.

A Vidéktörténet sorozatában megjelenő tanulmányokkal a szerkesztők hangsúlyosan kívánják megjeleníteni az 1945 és 1989 közötti időszakot, amikor a vidéki társadalom korábbi, a tapasztalat által századokra menően visszaigazolt szerveződési módjait, boldogulási technikáit, magyarán annak alapszövetét a kommunista diktatúra oly mértékben roncsolta, hogy az már szinte helyrehozhatatlannak látszik. Jelen kötet első részében a hazai néprajztudomány öt kiemelkedő „nagy öregje” foglalja össze, hogyan értékeli a magyar etnográfia fejlődését a 20. század második felében, majd a második rész tíz vidéktörténeti tanulmányt tartalmaz. Ezekben olvashatunk a 18. századi Borsod megyei úrbéri rendezésről és a nemesi birtokfogalom 19. századi alakulásáról is. A 20. századról szóló tanulmányok között helyet kapott Bajcsy-Zsilinszky Endre derecskei működését vizsgáló tanulmány, a Dunakanyarból szovjet munkatáborokba kitelepített német nyelvűek emlékezetével foglalkozó értekezés és a politikai rendőrség 1945-ös kecskeméti tevékenységét bemutató írás is. A kötet két zárótanulmánya azt vizsgálja, hogy Székelyföldön hogyan zajlott az 1945 utáni politikai átalakulás és szovjetizálás folyamata.

A fiatalon elhunyt történész, Csíky Balázs 1978-ban született Budapesten. A pannonhalmi bencés gimnáziumi évek után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát 2003-ban történelem és levéltár, valamint 2004-ben politológia szakon. 2003-ban az OTDK-n első helyezést ért el, és az egyetemi évek alatt végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért Pro Scientia Aranyérmet kapott. Doktori fokozatot 2010 őszén szerzett az ELTE-n a Serédi Jusztinián hercegprímásról írt disszertációjával. 2015-től Bolyai-ösztöndíjas tudományos munkatársként kapcsolódott be az MTA–PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport munkájába. Mindeközben folyamatosan dolgozott doktori dolgo - zatának továbbfejlesztésén is, a kézirat véglegesítését azonban 2016-ban bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni. E munkát kutatócsoportbeli kollégája, Tóth Krisztina vállalta magára. Így tarthatja most az olvasó a kezében ezt a kötetet, amely átfogóan bemutatja Serédi Jusztinián életének eddig ke - vésbé ismert részleteit, főpásztori és kánonjogászi munkássá - gát, valamint a Horthy-korszakban betöltött politikai szerepét. Csíky Balázs könyve az első olyan monográfia, amely a gazdag és sokrétű forrásanyagból szintézist alkotva egységében vizsgálja Serédi hercegprímási tevékenységét.

Jelen munka eredetileg a külföldi közönség számára készült – írja a szerző az Előszóban. "Megírásával arra törekedtem, hogy érthető és korszerű, a magyar és a nemzetközi Anjou-kutatás régi és legfrissebb eredményeit egyaránt szintetizáló, a nemzetközi kutatás kérdéseire reflektáló áttekintést adjak I. Károly magyar király uralkodásáról. A külföldi olvasó ismereteihez való alkalmazkodás magyarázza, hogy viszonylag nagyobb teret szenteltem a 13. századi előzmények, a Károly spalatói partraszállásához vezető események bemutatására, a két dinasztia, a nápolyi Anjou-ház és az Árpád-ház egyidejű megismertetésére, s ugyanez magyarázza, hogy jegyzeteimben – a forrásokon túl – elsősorban azokra a munkákra hivatkoztam, amelyeket a külföldi kutatás is hasznosítani tud. Szövegén most, hogy a hazai olvasó számára is hozzáférhetővé válik, nem változtattam, csupán a jegyzetanyagot bővítettem ki néhány esetben, általában az idézett források magyar nyelvű megjelentetési helyének feltüntetésével."

Könyvem a Magyar Királyság területéről külföldi kegyhelyekre induló zarándokokkal foglalkozik – írja a szerző bevezetőjében –, vagyis az elvégzett munka részben több, részben kevesebb annál, amit a cím ígér. Több annyiban, hogy etnikai hovatartozás nélkül figyelembe vesz minden olyan zarándokot, aki a Magyar Korona alá tartozó területről indult útnak, és kevesebb a tekintetben, hogy külön nem tér ki a hazai kegyhelyekre. Megírásakor elsősorban az a szándék vezetett, hogy ne egyszerűen a középkori magyar zarándokok minél teljesebb leltárát készítsem el, hanem a nyugat-európai lehetőségeknél jóval szűkösebb forrásadottságok ellenére megkíséreljem egy rendkívül heterogén, mégis jól körülhatárolt csoport társadalom- és mentalitástörténeti vizsgálatát.

A szerzőpáros által sajtó alá rendezett rendelettár a 2005-ben megjelent kötetük („Az ország ügye mindenek előtt való”. A szultáni tanács Magyarországra vonatkozó rendeletei [1544–1545, 1552. História Könyvtár. Okmánytárak 1., Bp., 2005) folytatása. A sorozat célja, hogy a 16. századi Oszmán Birodalom legfontosabb kormányzati szervében, a szultáni tanácsban (díván-i hümájún) megtárgyalt „fontos ügyekkel” kapcsolatosan készült iratokból a magyar vonatkozásúakat (összesen 229 darabot) a hazai tudományosság számára hozzáférhetővé tegye. A feldolgozott anyag jelentőségét mutatja, hogy attól a testülettől származik, amely az uralkodó nevében a legfelső törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmat gyakorolta. Tagjai voltak a főbb igazgatási ágak vezetői, a nagyvezír, az őt követő 2., 3. (esetleg 4.) vezírek, a két kádiaszker, a két defterdár, és a nisándzsi, valamint – amennyiben a fővárosban tartózkodott – a ruméliai beglerbég és a kapudán pasa (utóbbi kettő csak vélemény-nyilvánítási jogkörrel). Az üléseken elvben a padisah, a gyakorlatban általában a nagyvezír elnökölt. Ez a 10-12 ember döntött az állam sorsát közelebbről érintő ügyekben, vitatták meg a kül- és katonapolitikai célkitűzéseket, a kormányzati teendőket, a tartományok közbiztonsági és adóztatási gondjait. A döntéseket a szultán nevében kibocsátott parancsokban rögzítették. A 16–17. századi magyar történelem szempontjából rendkívül fontos, nélkülözhetetlen török forrástípus magyar nyelvű megjelentetése a magyar török kori kutatások magas szintű tudományos eredménye.