Kötetek

Hogyan csalhatta feleségét éveken át Vörös Richárd vízivárosi orvos az 1880-as években? Miért nem lepleződött le, miközben környezetében sokan tudtak törvénytelen kapcsolatáról? Amikor pedig egy véletlen folytán minden kitudódott, hogyan tudott elválni Budán, katolikus nejétől? Bármily hihetetlen, a doktor nem pusztán szeretőt tartott, hanem a pesti oldalon új családot alapított egy vagyonos bécsi polgárnővel, négy természetes gyerekkel - az elvált nő saját fián és leányán kívül. A kapcsolat tragikusan végződött: a válást követő házasságkötés után az asszony elhunyt, és a hat gyerek nevelésének gondja párja nyakába szakadt. A budai orvos új feleséget volt kénytelen házhoz hozni, aki viszont, miután két újabb gyereket szült, „gonosz mostohaként" kitúrta az elhunyt feleség gyerekeit örökségükből. Miért engedte ezt az idősödő orvos azok után, amin szerelmével együtt egykor keresztülment? Milyen következményekkel járt a szakítás a gyerekek pályafutására, családi életére? Az izgalmas egyéni sorsok mellett, a könyvben olyan általánosabb kérdések is felmerülnek, mint fővárosi nagycsaládok, a középosztályi életszínvonal fenntartásának századfordulós nehézségei, a korabeli infláció, valamint a családi titkok generációkon át húzódó hatása. 

Az MTA Történettudományi Intézete a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karával közösen jelentette meg iskolateremtő történészkutató-akadémikus, Engel Pál (1938–2001) tiszteletére készített kötetét. Engel Pál az MTA TTI munkatársa, később osztályvezetője, igazgatóhelyettese volt. A kötet szerzői – pályatársak, szerzőtársak, munkatársak, tanítványok, akik közül többen intézeti műhelyének tagjai lettek, és élvezhették azt a szellemi közeget, amelyet Engel Pál teremtett a MTA TTI Középkori Osztályán –, képzeletbeli 70. születésnapján tisztelegnek a történész előtt tanulmányaikkal, az Engel Pál szellemében végzett kutatásaik legfrissebb eredményeivel. A kötetben tanulmányt olvashatunk Csukovits Enikő, Horváth Richárd, E. Kovács Péter, Kubinyi András, Lővei Pál, Neumann Tibor, Nógrády Árpád, Pálosfalvi Tamás, Rácz György, Solymosi László, Szovák Kornél, Teke Zsuzsa, C. Tóth Norbert, Tringli István és Zsoldos Attila tollából. A bevezető visszaemlékezést Glatz Ferenc, az előszót Fodor Pál készítette.

Részlet a szerző előszavából: „A szürkeposztó (pannus griseus) kérdésére másik kedves témámmal – a harmincadvámmal, nevezetesen az 1288. évi esztergomi vámtarifával – kapcsolatban figyeltem föl. Minthogy kevés szakmai előzmény állt rendelkezésre róla, magam kezdtem foglalkozni vele. Azután egyre jobban beleszerettem... Így születtek meg első szövegezésben, túlnyomórészt mint cikkek, tanulmányok, ennek a könyvnek a fejezetei, de nem abban a sorrendben, ahogyan a mostani együttesben szerepelnek. Az ebből adódó egyenetlenségeket a szerkesztés során nem tudtam mindenütt kiküszöbölni. Remélem, nem zavarók. Munkálataimban két fő szempont vezetett: nem a városi, hanem a vidéki (mezővárosi, falusi) posztóipart vizsgáltam; nem az elsőrendű és középminőségű, hanem az olcsó posztófajtákat – a szür(ke)posztót és rokon nemű gyapjútermékeket – kutattam. A két ismérv többnyire egybeesett; de nem tekinthettem el egyes városok szűrposztóművességétől sem.”

A Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjének kismonográfiája az 1663–1664. évi nagy török háború egyik különleges eseményének, a korábban rejtélyek egész sora kísérte vati hadimustrának a történetét tárja az olvasók elé. Jelentős hazai és külföldi levéltári forrásfeltárás alapján a kötet részletesen bemutatja, hogy 1663. szeptember közepén a Veszprém és Vas megye határát kijelölő Marcal folyó két partján fekvő Vat falvak (ma Külsővat és Mersevát), illetve a mai Celldömölk határában Zrínyi Miklós (1620–1664) horvát-szlavón bán vezetésével miként zajlott le a korszak egyik legnagyobb szabású hadimustrája. A kutatás egymásnak ellentmondó korábbi állításaival ellentétében Zrínyi Miklós 1663. szeptember 17. reggelén a Vas megyei Vat (ma Mersevát) mellett egészen Dömölkig húzódó széles mezőkön, a kor egyik bevett tábor- és mustrahelyén, Wesselényi Ferenc nádor katonai hatáskörét a Dunántúlon ellátó országos főkapitányként a dunántúli főurak, vármegyék, városok felkelő és végvári katonák összesen mintegy 8500 fős hadát mustrálta meg. S noha a szakirodalom gyakori állításával ellentétben Zrínyi nem lett „Magyarország katonai főparancsnoka”, az esemény a jeles magyar–horvát hadvezér életének egyik feledhetetlen napja volt. Zrínyi dunántúli országos főkapitányi kinevezése érzékletesen mutatja azt is, hogy a 17. század legnagyobb magyar hadtudósát és a császári állandó hadsereg első magyar tábornokát mind a magyar rendek, mind a bécsi udvar kiemelten elismerte. A kötet arra is rá kívánja irányítani a figyelmet, hogy az újabban költő és hadvezér helyett inkább politikus-, katona- és költő-írónak tartandó Zrínyi a Magyar–Horvát Királyság és a Habsburg Monarchia azon vezető politikusai és hadvezérei közé tartozott, akik egyszerre próbálkoztak saját országaik és rendi nemzeteik, illetve a monarchia, valamint egyéni érdekeik sikeres érvényesítésével.

At the origins of the present book lay a research which was simply aimed at shedding some light upon the social background of the persons who functioned as vicebans in the late medieval regnum Sclavonie. It soon became evident, however, that in terms of landed wealth the great majority of them were mostly, or exclusively based in the county of Körös (in Croatian Križevci). The reasons of this phenomenon will be explored later on. Yet it also became clear that such an analysis could not be complete without uncovering the whole social network which linked these families to the rest of the nobility within and without Slavonia in the fifteenth and early sixteenth centuries. Hence my decision to include into the research the whole noble “élite” of the county of Körös, in the widest possible sense of the word.

Részlet a szerző előszavából: „Az én kötetem, amelyhez ezt az előszót írom, nem összefoglalás, nem valami nagy ívű mű, hanem különböző, általában alkalmi kötetekbe írt tanulmányok gyűjteménye. Azért adtam neki a Magánélet a régi Magyarországon címet, mert amikor egyben elolvastam őket, a magánélet-történet fogalma ötlött az eszembe. Néhány éve még valószínűleg a művelődéstörténet alkalmazását tartottam volna szerencsésnek. A „régi Magyarország” pedig a Régi magyar könyvtár vagy a Régi magyarországi nyomtatványok című kézikönyvekre utal. Nagyon szeretem olvasgatni őket, és az a véleményem, hogy pontosan mutatják be a magyarországi történelemben a 16–17. századi korszakot.”

The current volume contains the papers presented at the Bulgarian–Hungarian history conference Regions, Borders, Societies and Identities in Central and South-East Europe, 17th–21st Centuries, held in Sofi a on May 16–17, 2012. It was organized by the Institute for Historical Studies at the Bulgarian Academy of Sciences and the Institute of History of the Research Centre for the Humanities at the Hungarian Academy of Sciences on the initiative of the Joint Hungarian–Bulgarian History Commission with the cooperation of the Speciality of Hungarian Studies at the Faculty of Classical and New Philologies at St. Kliment Ohridski Sofi a University and kindly supported by the Hungarian Embassy in Sofia and Hungarian Cultural Institute in Sofia. The conference was carried out within the framework of the HAS and BAS joint international research project entitled Central and Southeast Europe in the 19th–21st Centuries. Regions, Borders, Societies, Identities.

Részlet a szerző előszavából: „A nemzetközi könyvpiacon egyre több ilyen jellegű, magát sokszor krónikának nevező mű jelenik meg ezzel a kettős céllal: családi, baráti viták során a polcról levehető, megbízható kézikönyv legyen – de ugyanakkor folyamatos olvasásra is érdemes legyen elővenni. A hasonló elnevezés ellenére ez azonban már egészen más műfaj, mint a középkori krónika: ellenőrzött, forráskritikával megszűrt adatok sora adja a mű gerincét – a fontosabb, érdekesebb tényekre vonatkozó forrásokból, egykorú és későbbi kommentárokból idézetek és illusztrációk teszik olvasmánnyá a művet. E könyv készítőjének is ez volt a célja: áttekinthető terjedelemben forrás- és kommentárrészletekkel bővített adattárat állított össze a világpolitika legutóbbi fél évszázadáról.”

Részlet a szerkesztők előszavából: „A régészet az a szerencsés helyzetben lévő tudományág, melynek forrásai folyamatosan bővülnek. Az elmúlt évtizedek során végzett teljességre törekvő, a mai kor tudományos igényeinek megfelelően dokumentált ásatások eredményei valóságos információrobbanást idéztek elő a magyar honfoglalás és államalapítás korának kutatásában is. Természetes törekvés tehát, hogy a korszak kutatói időről-időre konferenciákon vitassák meg újabb eredményeiket, felülvizsgálják a korábbi hipotéziseket, s megosszák egymással új eredményeiket. E törekvések jegyében került sor 2007-ben arra a konferenciára, amelynek a Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont. A szervezők nem titkolt célja volt az is, hogy e rendezvénnyel tisztelegjenek a 65. születésnapját ünneplő Kovács László munkássága előtt. Kovács László a hazai régészettudomány sokoldalú, innovatív egyénisége. Érdeklődése már egészen korán olyan, akkoriban úttörő témák felé vezette, mint a tárgytörténet és a temetőfeldolgozás, ennek révén vált a régész szakma elismert képviselőjévé.”