Kötetek

Részlet a bevezetőből: „A két világháború közötti magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok történetének forrásközpontú és elfogulatlan feldolgozására még mind a mai napig nem került sor. A kérdéskört részletesen bemutató korszerű monográfia szükségességét azonban nemcsak a szakirodalmi hiátus indokolja, hanem az is, hogy a két ország gazdasági kapcsolatrendszerének vizsgálata tágabb kontextusban lehetőséget nyújt általános érvényű konzekvenciák levonására Magyarország külgazdasági mozgásterével és külkereskedelmi irányultságával kapcsolatban is. A magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok történetének rekonstruálásán keresztül a Magyarország külpolitikai és külgazdasági mozgástere közötti összefüggésekre és kölcsönhatásokra is felhívhatjuk a figyelmet. Úgy véljük ugyanis, hogy a modern magyar történettudomány »mozgástér és kényszerpálya-vitájában« mindeddig nem szenteltek kellő figyelmet a gazdasági szempontoknak és érveknek, pedig azok megjelenítése a történeti diskurzusban a Horthy-korszak, s különösképpen az 1930-as évek második felének külpolitikai cselekvési alternatíváit is sokkal tágabb koordináta-rendszerben teszik értelmezhetővé.”

A Kecskeméti Katona József Múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös kiadványa, az Archaeologia Cumanica 3 (2014) száma két Bács-Kiskun megyei lelőhely interdiszciplináris kutatási eredményeinek a publikációit tartalmazza. Az első fejezet Castrum Tetel Program (Solt-Tételhegy) – eredmények és perspektívák címmel a Kalocsai Sárköz és a solti síkság határán 2005 óta folyó tervásatásokról 2010-ben tartott kecskeméti konferencia előadásai alapján készült tanulmányokat sorjázza. Az eddigi ásatások során egy többszörösen megújított, őskori (középső bronzkori) eredetű erődrendszert, egy fontos kora Árpád-kori egyházi építményt, valamint több korszakot érintő településrészleteket és temetkezési helyeket találtak. Mivel a terület Magyarország azon részei közé tartozik, ahol a legkevesebb írott forrásanyag maradt fenn a középkor századaiból, a további kutatásokra vár annak eldöntése, hogy az egykor Fejér megyéhez tartozó solti ispánság területén milyen jelentőségű központ, mely időszakokban és milyen funkcióval jött létre e Duna melletti stratégiai jelentőséggel bíró mintegy százhektáros ’tanúhegyen’. A kiadvány második része, az Árpád-kori falu Kiskunfélegyháza határában című tanulmány alapos feldolgozását adja annak az 1997 nyarán történt régészeti feltárásnak, amely egy autópálya-építéshez létesített földnyerő helyen, az Amler-bányában történt. A dolgozatban számos olyan értékes megállapítás található, amely újabb vizsgálatok kiindulópontjává válhat, mint például a veremházak funkcionális elemzése, a kerámialeletek pontosabb keltezésére alkalmas megkülönböztető jegyek elkülönítése vagy a korabeli szórványtelepülések kimutatásának a kérdése a kiskunfélegyházi határban régészeti eszközökkel rögzített nyomok alapján.

Részlet a szerzői Előszóból: „Kötetem gerincét az adattár képezi, ahol igyekeztem összeszedni mindazt, amit egy-egy imahelyről tudni lehet. A források közlését rövid elemzés zárja, ahol megpróbáltam összefoglalni a tanulságokat. Az imahelyek településenként, illetve településrészenként, ábécérendben sorakoznak. Az egyes településekre vonatkozó adatokat szintén igyekeztem összegezni, s amennyiben lehetett, rövid képet adni a település vallási intézményeinek fejlődéséről. Az adattár tanulságait a kötet elejére helyezett tanulmányban foglaltam össze. Ebben bemutattam a forrástípusokat, felvázoltam az imahelyek különféle funkcióit, illetve azokat a nézőpontokat, ahonnan közelíthetünk hozzájuk. Az általánosságokhoz tartozik az imahelyek szolgálattevőinek rövid bemutatása is. Ezek után értem el a hódoltsági valósághoz, hajdanvolt alapkérdéseimhez, az imahelyek számához, az alapítók személyéből levonható tanulságokhoz, a településtörténeti eredményekhez. Úgy vélem, talán ez a leglényegesebb rész: itt ragadjuk meg leginkább a „török világot”. A sort az épületek fizikai jellemzése zárja...”

Részlet az Előszóból: „Szűcs és Szakály már jó ideje kollégák voltak az MTA Történettudományi Intézetében, amikor véletlenül kiderült, hogy mindkettejük íróasztalában ott fekszik ugyanannak a forrásnak a kiadásra kész átirata. Mivel mindketten másfajta feladattal voltak elfoglalva, csak az 1980-as évek második felében szánták rá magukat arra, hogy az összevetés munkáját elvégezzék. Úgy tervezték, hogy a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának kiadványaként indult Új Történelmi Tár (Fontes minores ad historiam Hungariae spectantes) egyik köteteként adják ki munkájukat. E sorozat 1989-ben megjelent második kötetének hátsó borítóján már az előkészületben levõ kötetek közt említették a budai bortizedjegyzékek kiadását. Bár a munka az állandó egyeztetési nehézségek miatt vontatottan haladt, de már a befejezéshez közeledett, amikor Szűcs Jenő meghalt. Talán érthető, hogy Szakálynak nem sok kedve volt a minden sorával az elhunyt emlékét sugárzó lapok forgatásához, így a befejezés ismét a távoli jövőbe tolódott.” Az 1515., 1510. és 1531. évi bortizedjegyzékek kiadására végül Tringli István és Nógrádi Árpád munkájának köszönhetően 2005-ben került sor.

Részlet a szerző Előszavából: „Idősebb Andrássy Gyula grófnak, a dualizmus egyik megalkotójának, a kiegyezés utáni Magyarország első miniszterelnökének, a »nagy« Andrássynak bel- és külpolitikai tevékenységét halála óta folyamatosan figyelemre méltatta mind a történettudomány, mind a szélesebb történeti közgondolkodás. … Fiával, az ifjabb Andrássy Gyulával más a helyzet. A már életében néha némi lenézéssel a »kis« Andrássyként emlegetett politikusról mind ez idáig nem készült tudományos igényű életrajz, és a történelem iránt érdeklődők is rendszerint csak keveset tudnak róla, legfeljebb annyit, hogy Tisza István ellenfele, Károlyi Mihály apósa és az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere volt. … Azonban a történelmileg sikertelen, döntéshozói pozícióban keveset működő politikai egyéniségek tevékenysége éppúgy része nemzeti történelmünk egészének, mint sikeresebb társaiké, s komoly tanulságokkal szolgálhat. … Ezért kíséreli meg a jelen munka – amennyire azt a szerző képességei és a rendelkezésünkre álló források sokszor szűkös volta lehetővé tették – kitölteni ezt a hiányt történetírásunkban, felvázolni az ifjabb Andrássy pályájának egészét.”

Szent Márton kora egyik legnagyobb utazója volt. Első nem mártír szentként a hosszú élet mellett megadatott neki, hogy kontinensünk jelentős részét bejárhatta. Utazásainak sora nem ért véget halálával, hiszen holtteste kalandos úton került Tours-ba, majd ereklyéi is nagy utat tettek meg: hol a viking támadók elől menekítették, hol a szent tisztelete jeléül juttatták el azokat távoli tájakra – 1913-ban éppen Szombathelyre. Szent Márton népszerűségét a középkorban jól jelezte a Tours-ba irányuló zarándokok tömege. Ehhez fogható sokaság csak a római és a jeruzsálemi zarándoklatokon vett részt. Szent Márton Szombathely szülötte. Mind a mai napig olvasható a neki szentelt templomban a felirat: Hic natus est sanctus Martinus, vagyis Itt született Szent Márton. Márton hosszú évszázadokra Európa-szerte ismertté tette Szombathelyt, így könnyű dolga volt a középkori zarándoknak, ha el akart jutni Szent Márton szülőhelyére. Viszonylag egyszerűen tájékozódhatott, hiszen mindenki által jól ismert helyre tartott, amelyet Patria sancti vagy divi Martini (azaz Szent Márton hazája) megnevezéssel még a korabeli térképek is feltüntettek. Kötetünk a mártoni, az európai népeket összekötő – valódi és képletes – utak, kultuszhelyek és azok változásainak bemutatásával az európaiságot megalapozó több évszázados hagyományok továbbélését állítja középpontba.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként, Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejteni lehet. Annyi azonban már most is bízvást megállapítható: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. Az első kötet egy bevezető tanulmányt és az első 242 forrást tartalmazza.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejthetjük. Annyit azonban már most is bízvást megállapíthatunk: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. A második kötet a 243–588. számú forrásokat tartalmazza.

2002 és 2005 között, utolsó munkájaként Tóth István György 1142 missziós levelet publikált négy kötetben, 3061 oldalon az 1572 és 1717 közötti esztendőkből. Ez a kiadványa minden kétséget kizáróan élete fő művének tekinthető, amelynek szakmai súlyát, hatását, utóéletét egyelőre csak sejthetjük. Annyit azonban már most is bízvást megállapíthatunk: ezek a kötetek a kora újkori magyar és balkáni történelem egyik legfontosabb dokumentumgyűjteményei lesznek a mai és későbbi korok szakemberei számára. A Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a hódolt Magyarország területén működő misszionáriusok levelei nemcsak mennyiségileg gyarapították a rendelkezésünkre álló forrásbázist, hanem egy új, eddig csak nyomaiban ismert aspektusból világítják meg a vizsgált másfél évszázad történetét. A három országrészben működő misszionáriusok tudósításai nemcsak a korabeli Magyarországra vonatkozó ismereteinket bővítik számos új adattal és szemponttal, hanem a missziós egyházszervezet működésének, a Szentszék magyarországi egyházpolitikájának feltárásához is nélkülözhetetlen, eleddig teljességgel ismeretlen forrásbázist jelentenek. A harmadik kötet az 589–886. számú forrásokat tartalmazza.